FONTOS


 

5-3 a piros-kékek javára
Amikor a Vasutast gázolják

Látványos ritmuszavarral kezdett a BVSC: rögvest az első támadásnál teljesen fedezetlenül maradt egy angyalföldi, amely bakit csak egy emberhátrány árán tudtak korrigálni a vendégek. Ideig-óráig. Bár a Steinmetznek bejátszott labda nem volt eszményi, viszont lepottyant Szécsi kapuja elé, és az ilyen helyzeteket zseniálisan felismerő Vasas center gyorsan víz alá nyomta - Szécsi kezével együtt. Az ezért járó négyméterest Vári vágta be, a Vasutasok hálóőrének ezúttal nem jött be, hogy lábbal próbálta kirúgni a labdát (1-0). Mellesleg úgy öt évvel ezelőtt hasonlóképp "bekezdett a BVSC" ugyanitt, körülbelül ugyanilyen hibát elkövetve, és akkor a Vasas 17-4-re nyert. Majd a túloldalon az immáron kezdőcsapatba állított Mészáros csavarját folytotta el csírájában Kovács Zoltán, Varga Tamás indult, és Csányival a nyakán bitang nagy gólt lőtt a jobb sarokba. Dabrowski próbált fékezni valamit a láthatóan ezer fokon égő, s veszett tempóban játszó angyalföldiek lendületén, emberelőnyben elengedett lövését azonban gond nélkül védte Kovács.

Szécsi azért hárította a másik Kovács, Róbert helyzetféleségét, míg szemközt Madaras "nyitott" egy kettős emberelőnyből, mely eseménysor további érdekessége, hogy Vári a negyedik percben összeszedte második hibáját.

Kisvártatva kiderült, ezen az estén ez is belefért. Még pedig bőven. Már csak azért is, mert az istenek is az angyalföldiekre kacsintottak, elvégre Varga fórban kioldott bombája épp Steinmetz elé pattant, akivel kapcsolatban már említettük, hogy az ilyen szituációkban feltalálja magát (3-1). A második negyedben pedig tartol a Vasas. Amely még fokozni is tudta az iramot - nem utolsó sorban Kovács Zoltánnak köszönhetően. A Vasutasok ugyanis fal ellen játszottak, csinálhattak bármit, a hazaiak kapusa mindent védett. Madaras előnyben eleresztett kapáslövésére szédületes nyújtózkodás után ért oda (noha megjegyzendő, Ibolya beforgatására akár négyest is adhattak volna a bírók, persze Kovács formáját nézve az sem lett volna életbiztosítás). Ugyanakkor Vindisch labdája bevitte Szécsi kezét, és ettől fogva végképp a Vasas volt az úr. Madaras a bizonyítási vágytól fűtve a következő előnyt is rápakolta két passz után, Kovács mint a legyet, úgy kapta el, Varga Tamás megint elspriccelt, és nem adott kegyelmet. Csupán idő kérdése volt, hogy Kovács brillírozásai közepette mikor lő újabb gólt a Somossy-legénység, végül a másik Kovács, Róbert volt eredményes (6-1). Abból sem származott különösebb kellemetlensége, fantasztikus csapatjátékot nyújtó kupagyőztesnek, hogy Varga Tamás egy füst alatt két hibapontot is összegyűjtött: nem ment ki, holott kiállították, amiért négyest lőhetett a BVSC. Elgondolkodtató, hogy a vendégeknek ennyi mindent kellett egy kicsinyke gólhoz. Vargát mindez nem izgatta túlzottan, a bombasztikus formában játszó óriás Szécsi "alól" is kiharcolt egy négyméterest, amit saját kezűleg értékesített, voltaképpen feleslegessé téve a folytatást (7-2).

A két gárda között ugyanis ég és föld volt a különbség, amely távolságot még a huszonegyedik század csúcstechnológiájával sem lehet áthidalni, nemhogy egy vizilabda pályán. A hazaiak a vízen jártak, a Vasutasok legszívesebben elsüllyedtek volna, csoda-e hogy ezek után dehonesztálóvá vált a különbség (10-2). A kilencedik gólt követően Gerendás jobbnak látta lehívni Szécsit, ami ilyen szintű mérkőzésen még nem igen esett meg az olimpiai bajnok kapuvédővel. Bezzeg Somossy József harcba vethette majdnem teljes cseresorát, a megannyi, nyolc-kilenc emberrel végigharcolt nagy rangadót követően az összes kulcsjátékosának pihenőt adhatott. És jellemző, hogy még a fakó is jobban csillogott a nagy vetélytársnál, a mindeddig jegelt Katonás is parádés gólokat lőtt, gondtalan fiesztává varázsolva a meccset.

A vége a bevezetőben említett kilencvenötös meccset idéző 13-5 - bajnoki elődöntőben kissé szokatlan, ámbátor kétségtelenül meggyőző fölény egy korán eldőlő meccsen, remek bíráskodás mellett. Az azonban aligha kétséges, ez az idill nem lesz tartós, márcsak azért sem, mert húsz órán belül jön a folytatás.

A nyolc pont eléréséig tartó párharc állása: 5-3 a Vasas-Plaket javára

***

Harci tűz

A meccs eldőlt bő tíz perc alatt, az indulatok ennek ellenére lobogtak - és többnyire nem takaréklángon. Varga Tamás vívott külön párbajt Szécsivel, rendre odaüvöltve neki a gólok után, s minthogy vágott neki egy hármast, a duett egy idő után túlnőtt az ilyenkor szokásos "szemezgetésen". Gerendás a harmadik után egy "Tamás" megszólítás kíséretében beszélt is a Vasas legjobbjával, hogy legyen szíves moderálni magát, mire Somossy ott termett, és széles gesztusokkal jelezte, nem tetszik neki, hogy az ellenfél edzője párbeszédbe bonyolódik játékosával. A pszichés hadviselés ezután sem fejeződött be, egy-egy szó, avagy mozdulat állandóan arról árulkodott, hogy közte nyolcnál is forr a harag a felekben, az angyalföldi szakvezető például a verekedésért cserével kiállított Ibolyának nagyvonalúan mutatta, hogy lesz szíves elhagyni a pályát.

Mindez természetesen belefér - egyszersmind sejteti, mindkét oldalon egyre több lőpor halmozódik fel a hordókban. A harci tűz pedig lángol...

***

Vasas-Plaket-BVSC-Brendon 13-5 (3-1, 4-1, 3-0, 3-3)

Komjádi uszoda, 1500 néző. V: Báthori, Horváth Cs.
A mérkőzés osztályzata: 3

VASAS
KOVÁCS Z., WINDISCH 2, VARGA T. 4, Kovács R. 1, Rex-Kiss B., VÁRI 2, Steinmetz Á. 1
CSERE
Lehmann 1, Czirok, KATONÁS 2, Rex-Kiss E., Plézer, Fábián
Edző: Somossy József

BVSC
Pécsi, Csányi, Madaras 2, Dabrowski, Fülöp 1, Mészáros Cs., Varjas
CSERE
Petik, Ibolya 1, Tromler, Szűcs, Dávid, Németh Zs. 1
Edző Gerendás György

Gól - emberelőnyből: 9/6, ill. 11/3
Négyméteresből: 2/2, ill. 1/1

Somossy József: - Biztató, hogy ilyen jól játszott a csapat, de tisztában vagyunk azzal, hogy nincs még vége.

Gerendás György: - Alulmúltuk önmagunkat, rosszul játszottunk. A Vasas viszont jó volt, megérdemelte a sikert.

Csurka Gergely, Nemzeti Sport 2001.04.20.


A labda tulajdonjoga ebben a párharcban ugyan erősen vitatott, ám a meccsen nem lehetett sok vita. A Vasas jobb volt

Sima Vasas-győzelem
Vízilabda bajnoki elődöntő, második mérkőzés

A Vasas került előnybe a BVSC-vel szemben. Az angyalföldiek igyekeztek elkerülni azt, hogy újra a hirtelen halál gólja döntsön. Ennek szellemében hamar elhúztak és a félidőre 7-2-re lelépték a vasutasgárdát. Jó napot fogtak ki a Vasas bombázói. Varga Tamás, Steinmetz és Vári szépségdíjas akciók után találtak a kapuba. A BVSC csatársora ugyanakkor nem tudott túljárni Kovács Zoltán eszén. A Gólya becenévre hallgató angyalföldi kapus szinte szárnyalt a kapuban. Az utolsó negyedben aztán szó szerint csattant a feszültség. Ibolya Tamás először gólt lőtt, majd az őt sokáig szorongató Katonás arcába csapott, amiért cserével végleg partra küldték a bírók. Végül nagyobb atrocitás nélkül 13-5-ös Vasas-győzelemmel zárult a mérkőzés. A nyolc pontig tartó küzdelemben 4-2-re vezet a Vasas. Legközelebb ma délután találkoznak a csapatok a Szőnyi úti uszodában.

buda, A színes Sport 2001.04.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
Képriport

- EMBERFOGÁS
"Levegőt, levegőt!!!"
Mint egy sci-fi-ben: kinyúl egy kéz a mélyből, és lehúzza szerencsétlen vizilabdázót a mélybe; vagy legalább is megnehezíti a játékot.

- MADARAS NORBERT
"Hm.., most nincs semmi különösebb dolgom, ellebeg itt a vizen, azt' csak lesz valami ..."

- VINDISCH FERENC
"Győzni, vagy nem győzni? Ez itt a kérdés!"

- FERIKE ISMÉT
"Merre is van az a fránya kapu .... jesszus!! Olyan messze ?!?!?"

Nagy Sándor fotói

VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001