FONTOS


 

Az idén Kis Gábor kapta a Szalay Iván-díjat
Csak a neve Kicsi

Szép, ötéves jubileumához érkezett a Szalay Iván vízilabda-alapítvány kuratóriuma, amely ebben az esztedőben is megválasztotta a legígéretesebb ifjú pólóst. Az egykor kiváló játékos és edző tiszteletére létrehozott alapítvány oklevelét és a vele együtt járó pénzjutalmat ezúttal a BVSC juniorválogatottja, Kis Gábor kapta.

A Kárpáti étteremben szerda délben az utánpótlás-koordinátor, Kemény Ferenc, a magyar póló egyik jogásza, Tim Gábor, a szövetség megbízott főtitkára, Subasitz Mihály, a játékos nevelőedzője, Derekas Szilárd és Szalay Iván testvérének társaságában adták át a megtisztelő díjat a kétségkívül szép remények előtt álló centernek.

"Felettébb megtisztelő, megható ennek az alapítványnak a működése, a sportág iránti tisztelete"- mondta Kemény Ferenc, aki a kuratórium elnöki tisztségét is betölti. "Kis Gáborból nagyon jó játékos válhat, ha így folytatja, hosszú ideig meghatározó tagja lehet majd egyszer a felnőttválogatottnak."

Az alapítvány névadója öt évvel ezelőtt hunyt el, a magyar vízilabdának színes, szakértő egyénisége volt. Halála után a testvére kétmillió forintos alapítványt hozott létre, aminek a tőkéjét évről évre megemelte. A mindenkori díjazottak az egyéves kamatot kapják az elismerő oklevél mellé. "Nagyon örülök, megtisztelő, a továbbiakban is megpróbálok mindent megtenni azért, hogy azt mondhassák, jó helyre került ez a díj"- magyarázta az 1982-es születésű pólós, aki az újjáalakult BVSC meghatározó tagja lett. Gerendás Györgytől megkapta a lehetőséget, amivel sikerült élnie. Sorra szerzi a kiállításokat csapatának, a legjobb védőknek is meggyűlik vele a bajuk, a rangadókon sem ijed meg (nem véletlen, hogy már Kemény Dénes kapitány is felfigyelt rá). Elmondás szerint is jó erőben van, a felnőttcsapat tagjaként mintegy hat-hét kiló izmot szedett magára. "Jól érzem magam a Szőnyi úton, ahol most is kemény csaták előtt állunk. A bajnoki elődöntőben a Vasas lesz az ellenfelünk, remélem, sikerrel vesszük az akadályt. Nagyon jó lenne már az első évemben döntőt játszani. És persze sokat gondolok az augusztusi junior-világbajnokságra, ahol mindenképpen győznünk kellene" - vázolta közelgő feladatait a "Kicsi"becenévre hallgató tehetség, aki hamarosann akár naggyá is válhat. És nem csak a termete miatt...

A jutalmazottak
1997: Kiss Csaba
1998: Török Péter
1999: Tromler Miklós
2000: Varga Dániel
2001: Kis Gábor

A.Z., Nemzeti Sport 2001.04.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001