FONTOS


 

Továbbra sem csillapodnak az indulatok az MK-meccs körül
Az edző pénzbüntetéssel megúszta

Szokás szerint csörög a szerkesztőség telefonja. A vonal végén azonban nem kérdeznek semmit, csak jelezni szeretnének. A Vasas-szurkolók kulturáltan közlik észrevételüket. "Kérem szépen, amennyiben a pólócsapat edzőjét, Somossy Józsefet a fegyelmi ülésen eltiltják, úgy mint régen tették, akkor ígérjük, a BVSC elleni meccsre legalább ezren megyünk ki, és rendet teszünk. Mert ez így nem mehet tovább" - mondta udvariasan egy magát doktornak valló angyalföldi drukker.

Hát - mint pár órával később kiderült -nem lesz szükség a piros-kék hívek "rendbetételére", noha hogy ez egészen pontosan mit is jelentett volna, nem tért ki a telefonban a hang. A lényeg azonban az, hogy a Vasas edzőjét a szerdai fegyelmi tárgyaláson meghallgatták, majd az ítéletet is meghozták. "Az automatikus egymeccses eltiltás mellett tízezer forint befizetésére köteleztük" - tudatta a fegyelmi bizottság elnöke, dr. Bérczes Róbert.

Mint ismeretes, Somossy József a Honvéd elleni MK negyeddöntő negyedik negyedében piros lapot kapott a bíróktól, majd az ellenőr is feljelentette. A Vasas a hosszabbításban kiharcolta a továbbjutást (vannak, akik szerint több mint vitatható körülmények között...), így az elődöntő első meccsén a piros-kékek edzője nem ülhet csapat kispadján. Mindez akkor vált igazán érdekessé, amikor kiderült, a BVSC ellen csatázhat az angyalföldi alakulat, s az összecsapás valószínűleg a kupa végső sorsát is eldönti.

Nos, Somossy tízezer forintos büntetést kapott (így például ott lehet a visszavágón a padon), aki szerint tévesen jelent meg a keddi, Szentgyörgyi játékvezetővel kapcsolatos nyilatkozata.

- Én nem így fogalmaztam! Egy fordítottnak látszó ítéletnél, ahol az ellenfél játékosa megütötte az enyémet, akit ráadásul ki is állította, megfordultam, belerúgtam az időmérő órába, s ez pillanatnyi reakció volt. A végén úgy éreztem ugyanis, hogy a bírók megadják a sanszot a Honvédnak a továbbjutás kivívására. De a bíróra egy rossz szót sem mondtam! Egyébként pedig nem értem Kovács István nyilatkozatát centeremre vonatkozóan, hiszen szerintem sokkal jobban játszott, mint az ugyanezen a poszton játszó Honvéd-játékosok. Mellesleg nem a mi csapatunk vérzett el a LEN-kupa selejtezőjében - mondta Somossy József.

A rivális együttes edzője, Kovács István csak annyit kívánt hozzáfűzni mindehhez, hogy még véletlenül sem Steinmetz Ádám ellen kívánt szólni, mindössze egy jelenségre akarta felhívni a figyelmet. "Az égvilágon, semmi bajom Ádámmal, a példa is csak azt próbálta érzékeltetni, hogy a bírók nem voltak feladatuk magaslatán, no meg, hogy a nemzetközi meccseken teljesen ellentétes felfogásban vezetnek"-nyilatkozta.

A mérkőzésen jelen lévők közül a bírók fönöke, Kosztolánczy György szólni kívánt a Vasas edzőjének büntetését illetően. "Tízezer forint. A világ vicce. Az egykori olasz kapitány, Rudic, emlékezzünk csak, egy évet kapott, pedig így még ő sem viselkedett. Aki így cselekszik, ki kellene tiltani az uszodából! Szidta a bírókat, az ellenőrt, mindenkit, aki ott volt" - mondta, majd hozzátette, így hogy védje meg a játékvezetők becsültetét, ha ilyen ámokfutás után még csak el sem tiltják a vétkest. A zsűriasztal környékén ülő szakemberek egybehangzóan állítják: Somossy József hangosan szidta a bírókat, mi több, az is napvilágot látott, hogy az MK-negyeddöntő első meccsén a Kosztolánczy, Székely kettős után még az öltözőfolyosóra is bement, ahol nem éppen dicsérő szavakat kiabált.

Mindezt tízezerért...

A bíró is reagált

A Vasas-Honvéd egyik bírája, Szentgyörgyi Ferenc reagálni kívánt az utóbbi napok történéseire:"Felháborítónak tartom az olyan mérkőzés utáni nyilatkozatokat, mint a Játékvezetők elcsalták a mérkőzést. Én azt megértem, hogy a vesztes csapat edzője a vereség miatt dühös, bánatos, elkeseredett, de azt hiszem, annyi önkritikát azért kellene gyakorolniuk, hogy a vereség valódi okait a csapatukban keressék elsősorban. Minden tiszteletem az edzőké, mert nagyon nehéz munkát végeznek, de azt ők is tudják, hogy az úgynevezett "részrehajlást" nem a kiállítások száma határozza meg. Úgy hiszem, a vereség igazi okait nem a játékvezetőkben kell keresni, hiszen a bírók nem tudnak gólt lőni. Mindezt az egész bírói kar érdekében mondom, mert mostanában mindannyiunknak kijutott a jóból" -mondta a játékvezető.

Nemzeti Sport 2001.03.08.

Plusz tízezer forint

A fegyelmi bizottság döntése értelmében a hétfői Vasas-Plaket-Honvéd-Domino mérkőzésen piros lappal büntetett Somossy Józsefet az automatikusan járó egymeccses eltiltás mellett 10 ezer forint bírsággal sújtotta a fegyelmi bizottság.

A játékvezető-testület elnöke állítólag elégedetlen, mondván, ily nevetséges retorzió után hogyan védje meg a bírókat. Pedig az mérkőzés ellenőre leírt mindent. Leginkább azt ecsetelve, ami a kiállítást követően, a zsűriasztal mögé ültetett mester részéről hangzott el. Abból idézni felesleges. Maximum egy gondolatot. "Családi vízilabda folyik! Mindegy, mi történik, a brancson belül marad minden! Ez szégyen! Szégyen!"

Igaza van.

cs.g., A színes Sport 2001.03.08.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001