FONTOS


 

Férfi Magyar Kupa
Minimális előnyben a Vasutas

FTC-Thomas Jeans-BVSC-Brendon 7-8 (3-1, 1-2, 2-3, 1-2)

Népliget, 200 néző. V: Császár, Szentgyörgyi

FTC

KÓSZ

SZÉKELY 2

Nyéki

Takács A. 1

Matajsz

Hesz 1

TIBA

CSERÉK

Komlósi

Paján 2

Haufe

Szebeni 1

Boyd

Edző: Vad Lajos

BVSC

SZÉCSI

Csányi 1

MADARAS 1

Dabrowski 1

Sz?cs L.

Kis G.

VARJAS 3

CSERÉK

Petik

Fülöp

IBOLYA 1

Tromler 1

Dávid

Németh Zs.

Edző: Gerendás György

Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 12/5

Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1

Két csalódott kupacsapatunk már a negyeddöntőben találkozott - az FTC nizzai vereségét, a BVSC pedig barcelonai betlijét próbálta feledtetni a Magyar Kupában. Persze nem bánnánk, ha a jövő heti nemzetközi találkozóikon javítanának helyzetükön, de ehhez az egymás elleni meccsek talán a legoptimálisabb felkészülést jelentik.

Az első negyedben csak előnygólok születtek, mindezt Takács nyitotta a center pozíciójából lőtt szép találatával, majd meghálálva edzője bizalmát, hogy a kezdő csapatba jelölte, védekezésben is rendkívül hasznosan ügyködött. Székely és Ibolya találata után, már az első játékrész közepén beküldte összes cserejátékosát Gerendás, ennek ellenére a hazaiak növelték előnyüket. A folytatásban összekapta magát a Vasutas, csak úgy záporoztak a lövések Kósz kapujára, ám a válogatott egyes számú hálóőre káprázatos formában kapkodta le a labdákat. Igaz, így is sikerült egyenlíteniük a vendégeknek.

Mint ahogy a harmadik hét perc elején is, amikor Dabrowski ejtett látványosan a bal sarokba, s lett 4-4. Tiba sokadik fontos gólpassza nyomán Székely, majd Paján bombája jelentette a zöldek utolsó nagy rohamát, de 6-4-es vezetésük után néhány perc alatt sikerült mínuszba kerülniük. Ebben Varjasnak volt a legnagyobb érdeme, aki egymás után kétszer talált a hálóba, valamint Tromlernek, aki egy begyakorolt előnyvariációt értékesített.

Kélt és fél perccel a vége előtt a Ferencváros megkapta a lehetőséget az egyenlítésre - Szebeni be is lőtte a négyméterest -, de végül Madaras gólja révén Gerendásék folytathatják kedvezőbb pozícióból a hétfői párharcot.

Mestermérleg

Vad Lajos: - Úgy érzem, jól játszottunk. Van még egy mérkőzés, ott megpróbáljuk kiharcolni a továbbjutást.

Gerendás György: - Jó érzés nyerni, de messze vagyunk még a négybe jutástól.

Ezúttal máshová kellett az orvos

Az utóbbi néhány Fradi-BVSC mérkőzésen bizony elég gyakori volt a sérülés a medencében. Emlékezhetünk például a tavalyi kupaelődöntőre, ahol Dala Tamás szeme és Märcz Tamás orra alakult át, vagy a bajnoki rájátszásra, mikor Ibolya Tamás szorult orvosi beavatkozásra. Most viszont - örömteli módon - nem voltak véres ütközetek a vízben. Ellentétben a szomszédos kézilabdacsarnokkal, ahol éppen egy teremfoci-mérkőzés zajlott, és egy kiugrott váll rendbetételéhez dr. Rusz Zoltánt, a pólósok orvosát hívták át. A korábbi esetekre tekintettel talán érthető, hogy inkább elcsúsztatták néhány perccel a találkozó kezdetét, csak hogy a doktor visszaérjen a "mentőakcióból."

Nagyon bekezdett a Honvéd

Amler Zoltán

Honvéd-Domino-Vasas-Plaket 12-9 (4-1, 1-1, 3-3, 4-4)

Kőér utca, 700 néző. V: Kosztolánczy, Székely Z.

HONVÉD

Pelle

Jäger

VARGA II Zs. 3

BÁRÁNY 3

Péter

SUGÁR 2

TÓTH I. 2

CSERE:

TAKÁCS A. 1

Bereczki

Gombos 1

Szívós

Kovács O.

Ofner

Edző: Kovács István

VASAS

Kovács Z.

Katonás 1

Vindisch 1

Varga T. 1

Rex-Kiss B.

VÁRI 3

Steinmetz Á. 1

CSERE:

Kovács R. 1

LEHMANN 1

Edző: Somossy József

Gól - emberelőnyből: 9/7, ill. 13/6

Az emberelőnyös helyzetek kihasználása és az egyenletesebb harcikedv.

Mindenképpen felülmúlta ebben a két m?fajban riválisát a Honvéd, s ez a kupameccs első felvonásában elegendő volt neki a biztos győzelemhez. Kovács István tanítványai kilenc fórjukból hetet váltottak gólra, és mintha jobban pörögtek, harciasabbak lettek volna. Úgy t?nt, a Vasast kissé elaltatta az a tény, hogy a továbbjutás két mérkőzésen dől el, hogy később még lehet javítani.

Tulajdonképpen az első negyed euforikus játékával jutott a győzelemhez a hazai együttes, hiszen ha egy pillantást vetünk a negyedek végeredményére, rögvest felt?nő: amíg az első hét percet 4-1-re nyerte a Domino, addig a továbbiakban 1-1-et, 3-3-at és 4-4-egy jegyezhettünk fel. Egyébként érdekesen alakult a találkozó, mivel gyorsan elhúzott a Bárány, Varga kettős által vezérelt Honvéd, ám amikor úgy t?nt, akár kiütéses vereséget is mérhet ellenfelére, feltámadt a Somossy-csapat.

A számok nyelvére lefordítva mindez annyit tett, hogy Gombos góljával kialakult 5-1-es részeredményt követően Katonás, Vári, majd Lehmann góljaival 5-4-re zárkóztak fel a vendégek. Poraiból támadt fel a Vasas, ekkor nem sokan fogadtak volna abban, hogy végül könnyed sikert arat a hazai együttes. Elvégre ha egyszer a piros-kékek bepörgönek...

A folytatásban azonban ismét összekapták magukat a fehér sapkások, Sugár és Varga Zsolt akciógólt szerzett (mindkét eseten mintha zsinóron húzták volna a labdát a felső sarokba), közte az utóbbi pólós egy emberfórt is Kovács kapujába helyezett. A túloldalon ellenben semmi sem sikerült, Pelle a kapuban a megfoghatót megfogta. Somossy József egy ideig csendben t?rte a történéseket (vélhetően bízott abban, hogy majd ismét felzárkóznak övéi), ám pár pillanattal később kénytelen volt hangos szavakkal vezérelni, tüzelni játékosait. Kénytelen volt, mert Bárány és Varga is bevágta az emberelőnyt, azaz 10-5-nél kétszer annyi gólnál járt a Domino.

A Vasas ismét felpörgött, Vindisch, Kovács Róbert és a három gólig jutó, legjobban játszó angyalföldi, Vári Attila is betalált, ám Tóth Imre ismét bevetette a tőle megszokott rafinériáját (lövés csuklóból a blokk és a kapus mellett), valamint Bárány sem vacakolt túl sokat. Steinmetz a végén csak elviselhetőbbé tudta tenni a Vasas számára a vereséget, no meg talán némi reményt adott csapatának ahhoz, hogy a visszavágón, hétfőn a Komjádiban kiharcolja a továbbjutást. De ez ellen a Honvéd ellen nemhogy négy, egy góllal nyerni sem t?nik könny? feladatnak.

Mestermérleg

Kovács István: - Ez volt az első felvonás, jól jöttünk ki belőle. Elégedett vagyok a játékunkkal.

Somossy József: - A hazai pálya előnyét élvezte a Honvéd. Bizakodunk, elvégre a visszavágón mi leszünk otthon...

Mint bárka után a csatahajó

A mérkőzésen egy régi ismerős is felt?nt. Montreal olimpiai bajnoka, Kenéz György is ellátogatott a Kőér utcai uszodába. Az egykori kiváló pólós Kuvaitban edzősködik, a napokban fél év szünet után látogatott rövid időre haza. A mérkőzés előtt gondban volt: "No de kinek drukkoljak?" - kérdezte magától. Nem véletlenül. Nem, mert mindkét együtteshez szép emlékek f?zik. 1989-ben bajnokcsapatot faragott a Vasasból (ez az angyalföldiek eddigi utolsó aranyérme), míg mielőtt a Közel-Keletre ment volna, a Kőér utcaiakat edzette. Így csendben nézte az eseményeket, majd a lefújás után a "Na milyen volt?" kérdésre határozottan válaszolt: "Jó volt, mint bárka után a csatahajó..."

Na persze, a kuvaiti pólóélet után...

Nemzeti Sport 2001.03.04.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001