FONTOS


 

A Bajnokok Ligájában Nizzában vizitálnak Kószék
Elszánt a pénz nélküli Fradi

Olyan a helyzet amilyen, elszánt a Fradi. A magyar bajnok már csütörtök óta Nizzában tartózkodik, ahol szombat este nyolc órakor a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában az Olimpique Nice ellen csatázik. A piros csoportot a címvédő jugoszláv Becsej vezeti, a másik három együttes a még négyes döntőt érő második helyért csatázik.

És ebben a csatában remekül állnak Székelyék! Igen, remekül, lévén az első fordulóban idegenben, Athénban múlták felül az Olympiakoszt. És miután a görögök ezt követően odahaza javítottak a franciák ellen, az FTC-Thomas Jeans lépéselőnyben van a trió vetélkedésében.

- Ha itt is nyerni tudnánk, közel kerülnénk a nagy bravúrhoz. Mert vallom, ettől a csapattól óriási bravúr lenne a Final Fourba kerülés -mondta az együttes edzője, Vad Lajos, aki mindazonáltal a leginkább hisz abban, hogy sikerülhet a továbbjutás. Ám tisztában van azzal, hogy nem lebecsülendő ellenfél a francia rivális. Elég ha csak azt említjük, hogy Óbecsén mindössze egyetlen góllal maradt alul a Molnár, Biros fémjelezte sztárcsapat ellen.

- Ha ellenünk is úgy játszottak volna a jugók, mint a franciák ellen, akkor akár nyerhettünk is volna. Na mindegy.... A Nizzára figyelni kell, van három olasz pólósa, ráadásul nem mondott le a továbblépésről sem. Otthon mindenképpen nyerni akar, nem szabad egy pillanatra sem kihagynunk - magyarázta Vad Lajos, aki péntek reggel és este is edzést vezényelt tanítványainak, akik immárom két és fél hónapja nem kaptak fizetést.

- Sajnos egyre többször téma az öltözőben a fizetés, annak az elmaradása. Van, akinek a gyerekeit kell eltartania, másoknak éppen az iskolát kellene befizetniük, így nem csoda, ha bosszantja őket a helyzet. Ám büszke vagyok a fiúkra, mert ettől függetlenül az edzéseken, a meccseken teljes erőbedobással játszanak. Ám nem tudom, meddig mehet még ez így....

Bajnokok Ligája

Piros csoport. Az állás: 1. Becsej (jugoszláv) 4 pont, 2. Olympiakosz (görög) 2 (14-14), 3, FTC 2 (12-16), 4. Nice (francia) 0

Kék csoport. Az állás: 1. Jug (horvát) 3, 2. Posillipo (olasz) 2 (15-15), 3. Spandau (német) 2 (11-12), 4. Dinamo (orosz) 1

Nemzeti Sport, 2001.02.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001