FONTOS


 

A Mladost ellen nincs vesztenivalója a Vasasnak
Váriék megbirkóztak a feladattal

Tombolt a Komjádi uszoda lelátóján ülő embersereg. A hangulat már-már a régi időket, a nagy Újpest meccsein tapasztalható őrületet idézte. Gigászi csata után jutott tovább a Vasas a LEN-kupában - mindezt a jól szórakozó nézők is értékelték. A pólómeccseken is egyre többen megjelenő angyalföldi drukkerek mellett a kettős rangadón jelenlévő Fradi-tábor is buzdította a piros-kékeket, akik az első perctől az utolsóig szakadatlanul mentek előre.

A barcelonai 7-7 után mindenképpen győznie kellett a Vasasnak - és győzött is. Leírva persze ez igencsak egyszerűnek tűnhet, közben... "Iszonyatosan nehéz volt! Szerintem azzal nyertünk, hogy pszichikailag jobban bírtuk, kevesebbet hibáztunk" - vélekedett Somossy József, a 6-5-re győző, és ezzel összesítésben 13-12-vel a LEN-kupa legjobb négy közé kerülő magyar együttes edzője.

Kovács Zoltán ziccerek sorát hárította a kapuban, Steinmetz Ádám körömszakadtáig vívta a maga kis harcát a kapu előterében, a két gólig jutó Vári Attila és a triplázó Varga Tamás pedig amellett, hogy védekezésben hibátlan teljesítményt nyújtott, a támadásoknál tartotta rettegésben a rivális pólósait. Valljuk meg, kissé egysíkúnak tűnt a Vasas támadójátéka: a kiállításokat Steinmetz brusztolta ki, viszont kapura az öt gólt szerző válogatott duó volt csak veszélyes. Más csak ritkán vállalkozott lövésre, így javarészt Várira és Vargára hárult a kapu bevétele. Szerencsére a két kitűnőség megbirkózott ezzel a feladattal!

Mégis, a mindent eldöntő utolsó gólt Kovács Róbert szerezte. Hogy őszinték legyünk: a közönség és a spanyol együttes is az angyalföldi gólfelelősöket leste, tőlük várta a lövést. Meglepetésszerű volt tehát az Egerből igazolt játékos bombája - kellemes meglepetés, tegyük hozzá.

"Nem kérdés, rutintalan játékosaim megijedtek, így sokkal több hárult a többiekre. A csapatépítés idejében kellenek az ilyen mérkőzések, a sikerélmények. Jóval több hasonló csatára, nemzetközi rutinra lenne szükség ahhoz, hogy még tovább jussanak a magyar csapatok" - mondta Somossy, aki nem sokáig örülhetett a továbbjutásnak.

"Két órával a lefújás után csörgött a telefonom, Méhes Jenő közölte, a Mladost Zagrebet sorsolták mellénk. Nem volt kíméletes a szakosztályvezetőnk, legalább még egy picit hagyhatott volna örülni" - mosolygott a Vasas edzője, mintegy utalva arra, hogy a Varga Zsolttal felálló, a másik barcelonai csapatot, a Mediterranit kiejtő horvátokat mennyire szerette volna elkerülni az elődöntőben. "Iszonyatosan jó csapat a Mladost, nyugodtan mondhatom, nincs veszítenivalónk ellene. Persze, ez akár még jól is elsülhet."

LEN-kupa, negyeddöntő, visszavágók: Vasas-Plaket-CN Barcelona (spanyol) 6-5 (továbbjutott: a Vasas, 13-12-vel), Mladost Zagreb (horvát)-Mediterrani Barcelona (spanyol) 9-5 (tj: a Mladost kettős győzelemmel - 16-9), Vouliagmeni (görög)-Primorje Rijeka (horvát) 8-4 (tj: a Vouliagmeni 18-15-tel), Pro Recco (olasz)-Brescia (olasz) 4-6 (tj: a Brescia 12-11-gyel)

Az elődöntők párosítása (az első meccseket február 24-25-én, a visszavágókat március 10-11-én rendezik): Vasas-Mladost, Brescia-Vouliagmeni

A. Z.

Becseji ízelítő

Ízelítőt kaptunk a Komjádi uszoda második meccsén, milyen is az, amikor egy valódi sztáregyüttes játssza a vízilabdát. "Megmondtam?" - kérdezte hamiskás mosollyal az arcán a lefújás után az olimpiai bajnok Molnár Tamás, utalva arra, hogy előre megjósolta, öt-hat góllal nyer a csapata. Nyert, 10-4-re győzött. Könnyen, magabiztosan, csak annyit kiadva magából, amely feltétlen szükséges a győzelemhez. Ez a Becsej még jobbnak tűnik, mint a tavalyi, amelyik pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját...

A magyar bajnok Ferencvárosnak, sajnos, nem volt esélye a jugoszláv gárda ellen. "Az a baj, hogy nincs lyuk a Becsejben, minden poszton klasszisok szepelnek" - mondta még a találkozó előtt Vad Lajos, a Fradi mestere, akinek szavai aztán be is igazolódtak. Molnár, Biros, Csirics, Uszkokovics, Sostar -csak hogy néhány nevet említsünk. A zöld-fehérek akaratlanul is megszeppentek a riválist látván, nagyon idegesnek tűntek. A helyzetek kialakításiáig el-el jutottak Székelyék, ám a befejezések... Nyugodtan mondhatjuk, naggyá tették Sostar kapust a mieink. "Be kell lőni a helyzeteket!" - vonta le a tapasztalatokat Vad Lajos, akinek fiatal csapatát mindentől függetlenül nem kell, nem is szabad leírni. Tudtuk, a Becsej a Piros csoport favoritja, a még továbbjutást érő második helyre azonban oda lehet érni. Athénban sokat tett ezért a Fradi, így ha két hét múlva az Olympiakosz otthonában vereséget szenvedő francia Nice csapatát is legyőzi idegenben a magyar bajnok, közel kerül a hőn áhított cél felé. Mert amíg a Becsej egyértelműen a BL-elsőségre hajt, addig a kissé tapasztalatlan FTC számára a négy közé jutás is óriási siker lenne.

(a.z.), Nemzeti Sport 2001.02.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001