FONTOS


 

Feltámadt a Somossy-csapat
A Honvéd után a BVSC-t is vízbe fojtotta a Vasas

BVSC-Brendon-Vasas-Plaket 6-9 (2-3, 1-3, 1-2, 2-1)

Szőnyi út, 300 néző. V: Németh A., Madaras

BVSC: Szécsi - Csányi, Madaras, Dabrowski, Szűcs, Kis G., Varjas 2. Cs: Petik 1, Fülöp, Ibolya, Tromler, Dávid, NÉMETH ZS. 3. Edző: Gerendás György

VASAS: KOVÁCS Z. - Bíró, Windisch 1, VARGA T. 3, Czirok 1, VÁRI 2, Steinmetz Á. 1. Cs: Kovács R., Rex-Kiss B. 1. Edző: Somossy József

Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 9/4

Négyméteresből: 2/1, ill. 2/1

A Vasas keresve sem találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy bebizonyítsa, kilábalt már a hullámvölgyből. A gyengén kezdő, ám az utolsó fordulóban a Honvédot legyőző angyalföldi gárda a rájátszás egyetlen veretlen csapatához, a BVSC-hez látogatott. A vasutasok egy döntetlen mellett kétszer is győztesen hagyták el a medencét, nem csoda hát, hogy magabiztosan várták az összecsapást. Ennek ellenére mégis az angyalföldiek kezdtek jobban, az előző fordulóban kiállított edzőjét nélkülöző csapat az ötödik percre már kétgólos előnyt szerzett.

Ezt főleg kapusának, Kovács Zoltánnak köszönhette, aki káprázatosan védett. Három távoli lövés után Madaras négyméteresét is megfogta. Más kérdés, hogy a második büntetővel, amit Varjas lőtt, már nem boldogult, mint ahogy Petik löketénél is tehetetlennek bizonyult. Ám az első negyed egyértelmű Vasas-fölényt hozott, megérdemelten kezdhette egygólos előnnyel a második felvonást.

A második hét perc elején úgy tűnt, magára talált a BVSC, hamar kiegyenlítettek, de ezzel el is lőtték a puskaporukat. A rendkívül szervezetten védekező Vasas alig hagyott helyet a lövéseknek, ha azok mégis a kapu felé mentek, Kovács biztosan hárított. Ellenben a másik oldalon szorgalmasan termelték a gólokat a játékosok. Előbb az a Varga Tamás lőtte be Szécsi kapujába szinte lehetetlen helyzetből, három védőről lefordulva a labdát, aki a negyed végére egy előnyt is kihasznált, majd Czirok lőtt hét méterről ellenfele hálójába, így háromgólos Vasas-előnnyel fordultak a csapatok.

Mivel még két negyed hátravolt, más csapat ellen talán még lehetett volna egyenlíteni, de a szombati Vasas ellen nem. Látszott, hogy tényleg nagyon együtt van a csapat, mindenki tudja a dolgát, ráadásul a játékosok rendkívül motiváltak. Senkinek nem okozott meglepetést, hogy a harmadik játékrészt is az angyalföldiek nyerték. Az utolsó hét percet már le sem kellett volna játszani, mert még egy jó formában lévő BVSC sem tudott volna ennyi idő alatt kiegyenlíteni.

Habár 2-1-re megnyerték az utolsó felvonást, sőt Szécsi lábbal védte ki Windisch büntetőjét, ez az este most nem róla és csapatáról, hanem Kovács Zoltánról és a Vasasról szólt. Az angyalföldiek nagy lépést tettek előre ezzel a diadallal, hiszen a rájátszás eredményeit magukkal viszik a csapatok a következő körbe, így ha a BVSC-vel találkoznának, a párharcot minimum döntetlenről kezdhetnék.

Gerendás György: - Az eredmény nagyon hízelgő ránk nézve.

Somossy József: - Minőségi vízilabdával nyertünk.

(kalinowski)

A meccs...

...BAJNOKAI. Szécsi Zoltán és Vári Attila, két olimpiai bajnokunk Sydneyvel ellentétben nem egy csapatban, egymásért, hanem egymás ellen harcolt. Vári kétszer vette célba Szécsi kapuját, és két gólt szerzett. Különösen második találata volt figyelemre méltó, azt ugyanis 9-10 méterről szerezte. Az eredmény ismeretében nem lehet kétséges, ki nyerte kettejük párharcát.

...HANGULATÁT az angyalföldi drukkerek teremtették. Végig hangosan, ám sportszerűen buzdították kedvenceiket, szinte otthoni körülményeket teremtve a Vasasnak a Szőnyi úton.

A meccs hőse: Kovács Zoltán

Nem vitás, a mérkőzés hőse Kovács Zoltán volt. A Vasas kapusa végig magabiztosan játszott, és nagy bravúrokat hajtott végre. Nem csoda, hogy a mérkőzés után jókedvűen nyilatkozott:

- Fegyelmezett, felszabadult, jó játékkal nyertünk. Külön öröm, hogy a védőktől sok segítséget kaptam, így kevesebb dolgom volt. Nagy dolog, hogy szellemileg végig bírtuk a négy negyedet. Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy ránk áldozták a szombat délutánjukat.

További eredmények:

Honvéd-Domino - FTC-Thomas Jeans 8-6 (1-1, 2-0, 1-1, 4-4)
Tabán Trafik-Szeged - ÚTE-Humet 6-6 (2-0, 1-1, 1-0, 2-5)

Állás a második szakasz 4. fordulója után:

1. Honvéd-Domino 25 pont
2. BVSC-Brendon 24
3. Vasas-Plaket 22
4. FTC-Thomas Jeans 18
5. ÚTE-Humet 15
6. Tabán Trafik-Szeged 15

Nemzeti Sport, 2001.02.04.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001