FONTOS


 

Molnár és Biros megunta a fizetésképtelenséget
Három olimpiai bajnokot igazolt a Honvéd pólócsapata


A Honvéd vízilabda bajnokcsapatának évadzáró sajtótájékoztatóján a szokásoktól eltérően nemcsak unalmas értékelésnek lehettek résztvevői a megjelentek, hanem szenzációs bejelentéseket is hallhattak. Három olimpiai bajnok ugyanis a következő három évben - új nevén - a Dominó-BHSE-t erősíti. A center Molnár Tamás, a '99-es év felfedezettje, Biros Péter, illetve a tavalyi év legjobbjának választott Kiss Gergely hazatér. Rajtuk kívül az Európa-bajnok kapus Kovács Zoltán is - igaz, ő csak két évig - a Kőér utcában folytatja.

Évek óta tart a vita arról, hogy szerencsés-e legjobbjainkat külföldre ereszteni, nem megy-e ez a fajta játékoskiáramlás a válogatott teljesítményének rovására. Mivel azonban nem volt a hazai egyesületeknek pénze arra, hogy itthon tartsák a nemzetközi klasszisokat, kénytelenek voltak beletörődni a megváltoztathatatlanba, abba, hogy háromszor annyi pénzért külföldön folytatják játékosaink.

Úgy tűnik, idén változás történt ebben a tekintetben. A Vasas a Magyarországon játszó két olimpiai bajnokot a múlt héten szerződtette, a meglévő Vári így két nagyon jó képességű társat kapott. A bajnok Honvéd sem akart lemaradni ebben a versenyben, és csütörtökön napvilágot látott, hogy Kiss Gergely, Biros Péter és Molnár Tamás is hazatér.

Birosnak három klub tartozik eddig


Biros Péter
Végső soron nem lehet csodálkozni egyikük döntésén sem. Molnár Tamás Dubrovnikból tavaly került a Kásás Zoltán vezerélte Becsejbe, mert nem érezte jól magát Horvátországban, előfordult, hogy nem kapta meg a fizetését. Vele együtt az olimpia után Biros is a magyar határ melletti településre költözött, de cseberből vederbe került. Birosnak legutóbbi magyar egyesülete az Újpest is tartozik tetemesebb összeggel, míg Rijekából úgy tért haza, hogy több hónapon keresztül nem fizették ki.

Úgy látszott, hogy a BEK-címvédő Becsejnél ilyen gondjai nem lehetnek egyiküknek sem, de tévedniük kellett. Négy hónapja nem kaptak egyetlen árva vasat sem, az állam pénzelte gyár már nem tudja tovább finanszírozni a helyi csapatot, így nem lehet más választása egyik bajnokunknak sem, mint a hazatérés.

Merész álmokat szövöget a Honvéd


Kiss Gergely
Kiss Gergő némileg más helyzetben volt, mint társai, hiszen gyengébb csapatban szerepelt, olyanban, amelyiknek esélye sem lehet arra, hogy a nemzetközi kupában is megméresse magát.

A Honvédnál viszont egyértelműen merész terveket és álmokat szövögetnek, hiszen ezzel a megerősített csapattal még az sem elképzelhetetlen, hogy a BL-fináléban az élen végezzenek. Nem mellékesen ők hárman oroszlánrészt vállaltak az utolsó nagy magyar klubsikerben, az Újpest LEN-Kupa diadalában. Csakúgy, mint Kovács Zoltán, aki a kapuban állta a rohamokat. A tervekhez amúgy, az edző személye garancia lehet, hiszen Kovács István már nyert BEK-et, ő is lila-fehér színekben.

Dejan, Szidor, INDEX 2001.05.24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vízilabda.2001