FONTOS


 

Szenzációs átigazolás
Biros és Molnár a Becsejben!


Biros Rijekából igazolt a BL-győztes Becsejbe

Nem mindennapi igazolás látott napvilágot, miközben a pólóválogatott Split felé vette az irányt. Amit az uszodai körökben már napok óta suttognak, ténnyé vált: Biros Péter és dr. Molnár Tamás a jugoszláv Becsej együtteséhez szerződött. Az üzlet gyorsan nyélbe üttetett (olyannyira, hogy például Biros pár órával a megegyezés előtt még bizonytalan volt a következő évi klubcsapatát illetően), így a válogatott két meghatározó tagja, nyugodtan mondhatjuk, erőssége, Kásás Zoltán csapatában játszik a jövőben.

A BL-győztes mindkét legújabb szerzeménye Horvátországból érkezik, Molnár a Jugót, Biros pedig a Rijekát hagyta ott az óbecsei gárdáért. Hogy mi lesz a sorsa a Becsej két másik légiósának, egyelőre nem tudni. Tóth Lászlóval kapcsolatosan legtöbben a Ferencvárost emlegetik, míg a válogatott Vincze Balázst itthonról és külföldről is többen szerződtetnék.

Nemzeti Sport, 2000. július 14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK