FONTOS


 

Hesz tagad
Gyűrűzik az Ibolya-ügy


Ibolya Tamás határozottan emlékszik, hogy Hesz Máté szakította szét a herezacskóját. Hesz tagadja a vádat. Gerendás György fel van háborodva az eset miatt. Kárpáti György maga jelentkezett, hogy elmondja, félti a magyar vízilabdát.


Hesz Máté azt állítja, nem ő okozta a sérülést
Ibolya Tamásnak mostanában kijut a rosszból. Egy hete a BL négyes döntő keretében rendezett bronzmeccsen kapott akkora pofont, hogy a tettest száműzni kellett a vízből, pénteken pedig a Ferencváros elleni magyar bajnoki finálé második összecsapásán (az FTC 6-5-re győzött, ezzel 1-1-re módosult a három győzelemig tartó párharc állása), szétszakították a herezacskóját. A BVSC pólósát a MÁV-kórházba szállították, ahol összevarrták a tízcentis sebet.

A szomorú eset újra felkavarta a sportágban az amúgy sem túl nyugodt indulatokat, a felháborodás szinte egyöntetű volt. Csak a tények megközelítése változó.

Aludva egyet a történtekre az alábbiakban megszólal az áldozat, a valós vagy vélt tettes, Hesz Máté, a mérkőzés egyik játékvezetője, Császár György, a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György, valamint Gerendás György, a BVSC edzője, aki az összecsapás után felindultságában többekkel keveredett - néha személyeskedéssé fajuló - szóváltásba.

A BVSC centere reméli, hogy nem lesz benne bosszúvágy

- Időszerű a kérdés: hogy van? - érdeklődtünk a zuglóiak játékosánál.

- Köszönöm, a körülményekhez képest jól.

- Az éjszakát kórházban töltötte?

- Nem, szerencsére hazaengedtek, de reggelre visszarendeltek, hogy még egyszer fertőtlenítsék a sebet.

- Az esetről sokan, sokféleképpen nyilatkoztak, de az igazat alighanem csak ön tudja. Ki okozta súlyos sérülését?

- A fradisták - Hesszel, Vogellel, Balogh Gáborral az élen - a mérkőzésen többször tépkedték a nemi szervemet. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy három perccel a vége előtt történt a baleset, és akkor Hesz Máté fogott engem. Még hátra is könyököltem, oda is szóltam neki, és az esetet követően ellenem ítéltek kontrafaultot.

- A történtek ellenére a vízben maradt. Miért nem kért cserét?

- Még volt esélyünk az egyenlítésre, és eksztázisban játszottam. Borzasztóan fájt a herém, de akkor még nem hittem, hogy ennyire súlyos a sérülés. Csak amikor a végén kimásztam a medencéből, és láttam, hogy csurom vér a nadrágom, akkor tudatosult bennem, hogy nagy baj van.

- A háta is megszenvedte a mérkőzést...

- Egy jókora harapásnyom díszíti, de ez nem Hesz műve, hanem Balogh Gáboré. Ám egy-egy harapás még belefér.

- Azt állítja, hogy ez benne van a játékban?

- Ez még talán igen. Tudomásul kell venni, ez kemény, férfias sport.

- Mégis, hol a határ?

- Amit a ferencvárosi védők műveltek velem, az már tényleg megengedhetetlen. Nem arról volt szó, hogy Hesz egyszer csak egy nagyot szakított, hanem, mint már említettem, végig tépkedték a nemi szervem. Ráadásul a döntő első meccsén is végig ezt csinálták, sőt, az őszi bajnokinkon is hasonló módszerhez folyamodtak. Akkor, bár nem szakadt le a herezacskóm, olyan fájdalmaim voltak, hogy lecseréltettem magam.

- Péntek óta keresték már a zöld-fehérek?

- Matajsz Márk, aki egykoron Szentesen volt a csapattársam, illetve Székely Bulcsú hívott fel.

- Hesz Máté vagy Balogh Gábor nem jelentkezett?

- Hesz küldött egy SMS-üzenetet, amelyben azt írta, nem biztos, hogy ő okozta a bajt, de ha igen, akkor azért elnézést kér. Inkább nem reagáltam az üzenetére.

- Haragszik rá?

- Nem haragszom rá, csak nem értem, miért volt erre szükség. Régen ismerem Mátét, de most azt kívánom, hogy soha többé ne legyen közöm hozzá.

- A sérülése miatt a bajnoki döntő további mérkőzéseiről le kell mondania?

- A hétfői találkozót biztosan kihagyom, de ha úgy alakul, hogy szerdán szükség lesz a játékomra, akkor még az orvos tiltása ellenére is számíthat rám Gerendás edző.

- A jövőben a fradisták ellen nem lesz önben félsz?

- Nem. Csak azt szeretném, hogy bosszúvágy se legyen bennem.

(pietsch)

* * *

A Fradi pólósa nem fél

- Nem én voltam - mondta Hesz Máté határozottan a pénteki, FTC-BVSC mérkőzésen történt Ibolya-eset kapcsán. - Küzdelmes meccs volt, a szó jó értelmében. Nem volt durvaság, nem volt brutalitás. Végre jól is játszottunk.

- Ibolya Tamás mégis megsérült, nem is akárhogy.

- Igen, és ez tényleg nagyon sajnálatos.

- Ő azt állítja, ön volt a tettes, szétszakította a herezacskóját.

- Még egyszer mondom, nem én voltam. A múltkori balhét elvittem, bevallottam, elborult az agyam, és megütöttem Dalát. De ezt nem vagyok hajlandó magamra vállalni. Egyébként is, a büntetésem lejárta után kínosan ügyeltem arra, még véletlenül se történjen semmi. Mint a hímes tojásra, úgy vigyáztam az ellenfél játékosaira.

- Azt ugye nem gondolja, hogy Ibolya magának okozta a sérülést?

- Nem.

- Akkor melyik csapattársa?

- Azt végképp nem tudom. De abban biztos vagyok, senkinek sem volt ez a terve. A vízben Balogh, Vogel és én fogtuk legtöbbször Ibolyát. Kétszer kontrát ítéltek ellene, egyszer pedig kintről lőtt gólt Dala. Ennél a három esetnél őriztem őt. Amikor kiszállt a vízből, nyugodtan sétált a kispadja felé, nem üvöltött, nem visított, semmi jel sem utalt arra, hogy baja lenne. Ezért csodálkozom azon, hogy később határozottan emlékezett arra, hogy én bántottam a herezacskóját. Ha egyáltalán emlékezett.

- Ezt meg hogy érti?

- Ahogy mondom. Ha csak ilyen későn derült ki a sérülés, közel sem biztos, hogy tudta, ki volt. Kire a legkönnyebb ráfogni? Persze, hogy rám.

- Kinek lenne ez az érdeke?

- Sokaknak, maradjunk ennyiben. Hozzáteszem, még ma reggel is úgy tudta a BVSC egyik pólósa - akit nem szeretnék megnevezni -, hogy az egyik játékostársam okozta a sérülést. Láthatja, nem olyan egyszerű. Amikor megtudtam, hogy sokan engem gyanúsítanak, küldtem egy SMS-t Ibolyának.

- Mit írt?

- Azt, hogy sajnálom, ha én voltam, bocs, de kötve hiszem.

- Ha nem ön csinálta, akkor miért írta ezt?

- Úgy éreztem, muszáj valamit tennem, valahogy kifejezni neki a sajnálatomat, még ha semmi közöm sem volt a sérüléséhez. Tudom, hogy egy-két BVSC játékos bosszút emleget, több helyről is hallottam, de nem félek. Soha sem féltem, ha kellett, tizenhét évesen Csizmadiának is nekimentem, igaz, jól meg is vert. Bízom a józan észben, és mielőbbi gyógyulást kívánok Ibolyának.

- Beszéltek már egymással?

- Nem. Úgy érzem, nekem nem kell keresnem a kapcsolatot. De tényleg sajnálom őt.

- A hírek szerint a meccset követően hosszasan veszekedett nagyapjával, Gyarmati Dezsővel?

- Így volt.

- Megtudhatjuk miért?

- Tabu téma. Annyit elárulhatok, hogy nézeteltérés volt közöttünk, mondta nekem, most aztán megnézhetem magam. De később meghallgatott, nem a szóbeszédre hagyatkozott, és elhitte, hogy nem én tettem.

(amler)

* * *

A bírók az alattomosság ellen tehetetlenek

- Egy nappal később mi a véleménye a népligeti eseményekről?

- Úgy gondolom, jó mérkőzés volt, korrekt eredmény született - válaszolta Császár György, az FTC-BVSC finálé egyik bírója. - Nem történt semmi különös. Kivéve Ibolya Tamás sajnálatos sérülését. De ezt akkor senki sem láthatta.

- Mi a véleménye a zsűriasztalnál történtekről?

- Sajnálatos vita alakult ki Gerendás György és köztem. Ő azt hitte, hogy én akkor értesültem csak a sérülésről, és érzéketlen vagyok. Azt is félreértette, hogy engem nem érdekel, mi történt a játékossal. Pedig a szituációra mondtam, hogy nem érdekel. Nem goromba stílusban, és főleg nem rajtunk kellett volna számon kérnie a történteket. A játékvezető csak a víz feletti szabálytalanságokat láthatja egyértelműen. Az alattomos sportszerűtlenségek ellen tehetetlen.

- Ön mit tett volna, ha ez a sérülés a saját fiával történik?

- Valószínűleg én is kiborultam volna.

- És mi volt a szándéka a felkapott székkel?

- Nem láttam tőle, ezért arrébb akartam tenni.

- Ha valaki csak odébb akar rakni egy széket, azt nem emeli vállmagasságba, és nem tesz vele félreérthető mozdulatot.

- Nem emlékszem tisztán az esetre. Csak arrébb akartam tenni.

- Mit gondol, kap még lehetőséget a döntő további mérkőzésein?

- Ezt nem én döntöm el. Gerendással megbeszéltem az esetet, és úgy gondolom, egyikünkben sincs tüske. Szerintem a játékosokkal sem romlott meg a viszonyom.

- És Ibolya Tamással?

- Nagyon sajnálom, ami vele történt. Remélem, mihamarabb visszatérhet a medencébe!

(vas)

* * *

Kárpáti félti a magyar vízilabdát

Kárpáti György, a háromszoros olimpiai bajnok borzasztóan el volt keseredve a pénteki mérkőzésen történtek miatt, ezért úgy érezte, meg kell szólalnia:

- Nem értem, miért ez a nagy gyűlölködés? A vízilabdában sohasem volt ilyen a hagulat, nem bántották egymást az emberek, nem szitkozódtak ennyire. Féltem a sportágat, nem szabad, hogy ebbe az irányba terelődjön. Meg kell akadályozni. Sajnálatos sérülés történt a BVSC játékosával, de nem csak ő járt rosszul. Ahogy hallottam, egy-két fradista is nehezen aludt el a meccs után, mert roszullétre panaszkodott. Hozzáteszem, a BVSC jobb csapat, de a Népligetben megérdemelten győzött a hazai együttes. És veszíteni tudni kell. A legszomorúbb azonban tényleg az, hogy elképesztően eldurvult a játék, gyorsan meg kell találni erre az ellenszert. Féltem, nagyon féltem a magyar pólót.

* * *

Gerendás szomorúsága

Gerendás György nem aladt az éjszaka. Ahogy a feleségétől megtudtuk, folyton csak Ibolya nevét emlegette. Horgászni ment, de ezúttal kedvenc időtöltésében sem látta örömét.

- Hihetetlen az egész! Kezd arrafelé tendálni a történet, hogy mi vagyunk a hibásak. Szegény Ibolyának a herevédő okozta a sérülést, a védő anyag támadni kezdett, sőt, még a játékosom hátába is beleharapott. Nonszensz! Vicc! Azt szerettem az uszodában, hogy mindenki fel merte vállalni a cselekedeteit, erre tessék... Nem is értem. Császár játékvezető is felhívott, de nem szeretnék reagálni a huszonhét perces beszédre. Este edzést vezényeltem a fiúknak, képzelheti, milyen volt a hangulat. Ibolyát is lehozta a barátnője, azért annak örültem, hogy köztünk volt - mondogatta fásultan, szomorúan Gerendás.

*

A versenybírói bizottság szombaton felfüggesztette a ferencvárosi Hesz Máté játékjogát, és fegyelmi-bizottság elé terjesztette az ügyet. Továbbá a mérkőzés utáni heves szóváltás kivizsgálását is kérte a fegyelmi bizottságtól, amely még a hétfői, harmadik mérkőzés előtt ül össze, és hoz döntést az ügyben.

Nemzeti Sport, 2000. június 04.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK