FONTOS


 

Olasz bajnokság
A Posillipo az "őszi bajnok"


A hétvégén lejátszották az olasz férfi vízilabda-bajnokság 11. fordulóját, azaz véget ért az alapszakasz első fele. A Posillipo Napoli lett az "őszi bajnok", amely a napokban a szaksajtó által a világ legjobbjának megválasztott Kásás Tamás vezetésével verte meg az Ortigiát. A nápolyiak legjobbja természetesen a magyar légiós volt, aki négy találattal ünnepelte meg azt, hogy hivatalos mérkőzésen éppen századszor szállt medencébe a Posillipo színeiben. Steinmetz Barnabás, a csapat másik magyarja nem volt eredményes.

A táblázat második helyén az eltiltott Benedek Tibor alakulata, az INA Assitalia Roma tartózkodik, amely óriási csatában hozta el a három pontot Savonából. A fővárosiak részben a játékvezetők jóindulatának köszönhették a győzelmet, a román Georgescu (egyenlítéssel kecsegtető) lövése után ugyanis a labda a sziréna megszólalásának a pillanatában ért a hálóba, ám a bírók időn túlinak ítélték.

Vita volt egy találat körül Reccóban is, ugyanis Monostori Attila két gólja közül az egyiknél a labda valószínűleg nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon. A vesztes Canottieriből Kiss Gergely háromszor "köszönt be", míg a 33. percben kipontozódott Binder Szabolcs nem lőtt gólt.

Egy magyar pólós teljesítményével vagyunk még adósak: Fodor Rajmund igazi húzóembere volt a Florentiának, hiszen négy találattal járult hozzá a firenzeiek fölényes sikeréhez.

Olasz bajnokság, 11. forduló: Athena Savona--INA Assitalia Roma 8--9 (2--1, 3--4, 2--2, 1--2), Elcotrony Catania--Conad Civitavecchia 10--5 (3--2, 3--1, 2--0, 2--2), Florentia--Systema Brescia 13--7 (3--0, 4--4, 2--0, 4--3), Posillipo Napoli--Siricem Ortigia 11--7 (3--0, 3--2, 3--3, 2--2), Recco--Lewer Canottieri Napoli 13--11 (5--2, 4--4, 2--1, 2--4), Universo Bologna--Conad Pescara 7--6 (0--1, 1--2, 3--2, 3--1)

Az élcsoport: 1. Posillipo Napoli 28 pont, 2. INA Assitalia Roma 27, 3. Florentia és Recco 24-24

(misur), Nemzeti Sport 2000. január 24.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK