FONTOS


 

Kemény ellenállásba ütközött az európai kupák reformja a dubrovniki LEN-konferencián

Igazán stílszerű körítés közepette kezdődött az európai kupák szombati sorsolása: miközben a díszleteket készítették elő, a nagy kivetítőn az 1999-es magyar-horvát Eb-döntő képei peregtek, éppenséggel azok a kockák, amikor a második negyedben kitömjük a jelenlegi esemény házigazdáit. (Bár szegények nyílván kényszeredetten néztek, nem avatkoztak közbe, miután a "házimozit" Alessandro Sansa LEN-igazgató tette a videóba, még a délelőtti, marketinges médiakérdésekkel kapcsolatos konferencia segédanyagaként, azt illusztrálandó, hogy is fest egy profi tévéközvetítés.)

Bára felvételt elnézegettük volna egy ideig, végül a sorsolás nem sikeredett túl rosszul, sőt. A ceremónia elején sorra kerülő KEK-ben a BVSC azt az ellenfelet kapta, amelyre Gerendás György a leginkább vágyott, miképp a LEN-kupában a Vasas sem panaszkodhatott (annál inkább a spanyolok: három barcelonai klub végzett csoportgyőztesként, ám mindhárman otthon kezdenek - avagy most az egyszer nem nekünk kellett emiatt siránkoznunk).


Bár a Fradi nem, Székely Bulcsú tartja tavalyi formáját. Szükség is lesz rá a Bajnokok Ligájában

ABajnokok Ligájában egy "feladat" volt: elkerülni a keleti blokk összeállását, elvileg ugyanis a Fradi egy kvartettbe kerülhetett volna a címvédő Becsejjel, a Jug Dubrovnikkal, valamint a Dinamo Moszkvával. Szerencsére, a zöldek neve rögtön a második körben feltűnt az Olympiakosz Pireusz mellett, azaz megnyugodhattunk: bajnokainknak igenis lesz esélyük a továbbjutásra. Ámbátor a meccseik sorrendje igen kemény: Pireuszban kezdenek, majd a Becsejt fogadják - ha ebből összeszednének három pontot, akár hátra is dölhetnek, viszont egy esetleges dupla nullát követően nem sokat számítana, hogy az utolsó két összecsapásukat otthonukban vívhatják.

Amagyar táborból amúgy Kásás Zoltán örülhetett a leginkább - mint a becsejiek edzője. Egyrészt elhalasztódott a találkozás a Posillipoval, amikor is arról kellene határozni, milyen módon fogatja le a napolyiak legjobbját, Kásás Tamást, aki történetesen a saját fia (bár ezzel kapcsolatban megjegyezte: "megmondtam neki, remek csapatban játszik, egyetlen hátránya van a Posilliponak: nem nyerhet BL-t)."Úgy gondolom, mi vagyunk az esélyesek, még a Fradival szemben is - elemzett az idősebbik Kásás. - Bár meg kell mondanom, amit a berlini tornán nyújtottak, az figyelmeztető, nem gondoltam volna, hogy lelkesedésből le tudják győzni a Spandaut és a Dinamo Moszkvát is."

Nos,valami hasonló huszárvágásokban reménykedünk mi is.

Azeurópai pólótársadalom nyitottabb része pedig abban, hogy végre normalizálják a versenyrendszert, és hasonlóan a futballhoz, itt is megszüntetik a KEK-et. Már az idén is csupán 19 gárda indult, ezek egy része nem is kupagyőztes (az olaszoknál meg sem rendezik ezt a sorozatot), de a legrosszabb az, hogy túl híg a mezőny, a jó csapatok szétszóródnak a három szériában.

Asorsolást követő megbeszélésen Sansa LEN-igazgató ennek megfelelően ismét elővette három éve egyszer már beterjesztett javaslatát, mely egybecseng a magyar elképzelésekkel is. Eszerint a gyengébb gárdák (24-en) előselejtezőt játszanak, majd a hat csoportgyőztes csatlakozik a többi 54 indulóhoz, és eztán 15 kvartettben rendeznek selejtezőket. Innen a tizenöt első a Bajnokok Ligájába kerül a címvédő mellé, míg a tizenöt második és a legjobb harmadik a LEN-kupában folytatja. A BL-ben négy négyes csoportban zajlik tovább a küzdelem (mindenki meccsel mindenkivel, otthon és idegenben), majd a négy első a négy másodikkal negyeddöntőzik oda-vissza alapon, a győztesek pedig a Final Fourba kerülnek (a LEN-kupában a szokásos kieséses alapon mennek tovább a küzdelmek). Több érdekes meccs, az erősebb országokból több sztárgárda - nem csak egy -, nagyobb vonzerő, nagyobb tömegek. Ez volna az út egy kis sportág megerősödéséhez. Már ha keresztül megy a javaslat a következő LEN-összejövetelen. Az ellenállás ugyanis nagy, a régi motorosok ragaszkodnak a háromkupás szisztémához.

Holottcsak a napra kéne nézniük: húsz nap múlva kezdődik a huszonegyedik század.


Anegyeddöntők sorsolása

BajnokokLigája

Vörös-csoportFTC-ThomasJeans

OlympiakoszPireusz (görög)

NisNaftagas Becsej (jugoszláv)

OlympicNice (francia)

Kék-csoportJugDubrovnik (horvát)

DinamoMoszkva (orosz)

Spandauo4 Berlin (német)

TelekomPosillipo (olasz)

Azelső csoportmérkőzéseket január 27-én, vagy 28-án játsszák, az FTC idegenben kezd a görög bajnok ellen.

KEKPOSKSplit (horvát)-BVSC Brendon, Adecco Barcelonetta (spanyol)-Ethnikosz Pireusz (görög), Lukoil Volgograd (orosz)-CN Marseille (francia), RN Florentia (olasz)-Jadran Split (horvát)

LEN-kupaCNBarcelona (spanyol)-Vasas Plaket, Mediterrani Barcelona (spanyol)-Mladost Zagreb (horvát), Leonessa Brescia (olasz)-Pro Recco (olasz), Primorje Rijeka (horvát)-NC Vuliagmeni (görög)

Azelső meccseket január 27-én, vagy 28-án játsszák , a visszavágók dátuma február 10., vagy 11. Mindkét magyar együttes idegenben kezd.


Edzőivélemények

VadLajos, a Bajnokok Ligájában szereplő FTC-Thomas Jeans trénere szerint "első hallásra jónak hangzik a sorsolás." - "A címvédő Becsej ugyan kiemelkedik a mezőnyből, ám a Nizzát oda-vissza szeretnénk legyőzni. Az Olympiakosz elleni idegenbeli nyítómeccsünkön pedig sok minden eldőlhet.

Célunktermészetesen a legjobb négy közé jutás, bár be kell vallani, a mai csapattal, amely nem azonos a bajnoki címet szerzővel, ez bravúr lenne."

GerendásGyörgy, a BVSC-Brendon edzője bevallotta, hogy előzőleg is a horvát együttest szerette volna csapata "párjául". - "Azt gondolom, a Split játéka valahogy fekszik nekünk, hiszen az utóbbi három ellene vívott mérkőzésünkön nem szenvedtünk vereséget: itthon legyőztük, idegenben ikszeltünk vele. Igaz viszont az is, hogy ellenfelünk két éve megnyerte a BEK-et, azóta viszont edzőjét és négy-öt meghatározó játékosát elvesztette. Fiatal csapatomnak mindenesetre reális esélye van a továbbjutásra.

ALEN-kupában menetelő Vasas-Plaket szakvezetője, Somossy József 60-40 százalék esélyt lát a négy közé jutásra - természetesen saját csapata javára. -"Nem ismerjük eléggé az ellenfelet, mindössze annyit tudunk, hogy a sorozatban előzőleg papírforma eredményeket ért el. Óriási jelentősége lehet annak, hogy a visszavágót itthon játszhatjuk

A színes Sport, 2000.12.10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK