FONTOS


 

Olasz bajnokság - Marcz jól szuperált
Vajon kitör-e a Vezúv?

Jóllehet véget ért a nagy sorozat, azaz Benedek Tibor a negyedik körben nem tudta tartani a hatos átlagát, az Ortigiában lőtt négyese voltaképpen a különbséget jelentette a két gárda között.

A nápolyi derbin visszafogottan játszott a négy magyar, Kásás Tamás - aki szállodában lakik, miután az általa kinézett, tengerre néző lakás még nem szabadult fel - saját bevallása szerint "olyan novemberi formában van", ami nála annyit tesz, hogy "kissé fáradt, nemigen jönnek be a dolgok", de ebből nem érdemes súlyos következtetéseket levonni, elvégre "nem lehet mindig jól teljesíteni." Csapattársa, Steinmetz Barna sem elsősorban ezzel van elfoglalva, "most hallottam, hogy nemsokára ki fog törni a Vezúv, az itteniek szerint ez már nagyon esedékes. Mi állítólag nem vagyunk veszélyben, a gáz másfelé lesz" - közölte a bekk, miután a mozzarellából és paradicsomból komponált ebédjét elköltötte (amihez Kásás csak annyit tett hozzá, hogy "Barna nemsokára fehér kiütéseket fog kapni a sok mozzarellától.").

A szerdai forduló legjobb magyar teljesítményét MŠrcz Tamás nyújtotta, aki hat gólt lőtt Palermóban. "Szuperáltam" - minősítette szerényen saját produkcióját, amely amúgy eléggé látványosra sikeredett, hiszen ötször is centerből volt eredményes. Igaz, védjegyét, a balkezes csavart ezúttal nem sikerült eladnia, mint mondta: "valahogy nem jön be, bár megint megpróbáltam."

Rajta kívül a 29 gólos magyar terméshez a Bolognát a vállán hordozó Kiss,Tóth kettős, valamint Petőváry Zsolt járult hozzá jelentősebb mértékben, ám mindannyian vesztes csapatban szerepeltek. Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy honfitársaink a forduló góltermésének - 130 találat - a 22 százalékát szállították, azaz minden ötödikhez magyar kéz kellett, ami, valljuk meg, nem rossz arány.

És persze, nem is meglepő.

4. forduló Magyar termés

Telemarket Posillipo 10 Kásás 1, Steinmetz B. 1

Canottieri Napoli 3 Binder 0, Regős Á. 0

Pro Recco 16 Monostori 2

Universo Bologna 11 Kiss G. 5, Tóth F. 3

Gea Broker Ortigia 8 Gál 0

Ina Assitalia Roma 12 Benedek 4

Telimar Palermo 7

Athena Savona 21 MŠrcz 6

Bogliasco 9 Petőváry 4

Systema Brescia 10

Conad Pescara 8 Dala 0, Tóth L. 2

Carifi Florentia 15 Fodor 1

Az állás: 1. Florentia 12 pont (61-27), 2. Roma 12 (65-32), 3. Recco (12 (53-31), 4. Posillipo 10 (45-22), 5. Savona 10 (48-26)

(csurka g.), A színes Sport 2000.11.17.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK