FONTOS


 

A Fradi vezetői még reménykednek
Kónya úr az igazát hangoztatja

"Tíz éve nem fordult elő olyan, hogy a jelentkező szponzor végül ne fizetett volna." Ezt az örömteli kijelentést Papp Albert, a Ferencváros vízilabda- szakosztáyának elnöke tette azok után, hogy kétségek merültek fel a klub legújabb támogatójának, Kónya Árpádnak a szavahihetőségével kapcsolatban. Mint az a múlt heti sajtótájékoztatón elhangzott, az üzletember 30 millió dollárnyi részvénycsomaggal az egyesületet, valamint 12 millió forint plusz áfával a vízilabda-szakosztályt támogatná, ám azóta semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. Pontosaban annyi történt, hogy kiderült, Kónya úr New Yorkban bejegyzett cégét az Egyesült Államokban egyáltalán nem ismerik, melynek következtében egyes újságok csalónak kiáltották ki a Hyper Cash Inc. tulajdonosát.

Nem véletlenül aggódnak tehát az érintettek, hisz a 12 milliós összeg a Fradi pólósainak Bajnokok Ligája-szereplését fedezné. (A korábban megjelentekkel ellentétben az erről szóló szerződést még nem írta alá a két fél.) "Még bízom abban, hogy az üzlet megvalósul, mert különben nehéz helyzetbe kerülünk - mondta a szakosztályelnök, majd hozzátette, hogy ellenkező esetben más szponzoroktól ugyan, de előteremtik a szükséges pénzt. "Többször küszködtünk már hasonló problémákkal, és mindig megtaláltuk a kiutat."

Wiesner Tamás szakosztályelnök is azt szeretné, ha az üzletember állításai - és ígéretei - beigazolódnának. "Kónya úr minden nap hív engem telefonon, és fogadkozik, hogy hamarosan bebizonyítja igazát."

Mindez akár már kedden reggel megtörténhet, amikoris Kónya Árpád a napkelte stúdiójának vendége lesz.

Lehet, hogy egy tízéves széria hamarosan véget ér

(sz. k.), A színes Sport 2000.10.03.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK