FONTOS


 

Az egységes egyetem vonzásában bízva
Szeged: vissza az élvonalba?


Négy évvel ezelőtt még a LEN-kupában viaskodtak. Mégpedig kiválóan, a döntőig meneteltek. Dr. Molnár Tamás, Fodor Rajmund és Steinmetz Barnabás (csak hogy a legjobbakat, a magyar válogatott alapembereit említsük) kápráztatta el a szegedi publikumot.

Rég volt. Legalábbis, ha a mai helyzetet vesszük alapul. A nagy múltú egyesülettel ugyanis megesett az a csúfság (persze, kellett hozzá a kissé elhamarkodott létszámcsökkentés is...), hogy kiesett a bajnokság legmagasabb osztályából. Akkor úgy tűnt, a szegedi vízilabda hosszú időre a süllyesztőbe kerül.

De a szegediek nem adták fel! Teljesen új csapattal láttak neki a munkának. És most, az OB I B alapszakaszának befejezése után, vezetik a tabellát. Ők győztek a legtöbbször (15 meccsből 13-szor), a második legtöbb gólt lőtték (167-et), a legkevesebbet kapták (73-at), nekik a legjobb a gólkülönbségük (+95).

+ Akkor újra irány az első osztály? - tettük fel a kérdést a Szeged edzőjének, Pozsgay Zsoltnak, aki egykoron a "nagycsapat" mestere is volt.

- Határozottan ez a célunk. A sajnálatos kiesés abból a szempontból volt szerencsés, hogy bekövetkezhetett a megtisztulás, az öntisztulás - válaszolta.

+ Ez az önök esetében mit takar?

- Lezártuk a múltat, teljesen más alapokra helyeztük a működésünket. Mindenki amatőr, senkinek sincs fizetése. Aki ezt vállalta, az itt van, és láthatja, így sem rossz a csapat. Ha a továbbiakban is eredményesek leszünk, a jutalmazás sem marad el. A város addig is segít a klub működési feltételeinek a megteremtésében.

+ Milyen az együttes korösszetétele?

- Fiatal a csapat. Nyolc játékosunk még az ifiben is játszik, hárman, Baráth, Weszelovszky és ifjabb Éles az utánpótlás-válogatott keret tagjai. Vannak rutinos embereink is, doktor Török és Csapó. A junior-világbajnok Mód Péter is nálunk játszik.

+ Élnek a kettős igazolás adta lehetőséggel?

- A két újpesti, Varga Péter és Tromler nálunk van, de az előbbi csupán két, az utóbbi pedig mindössze egy meccsen szerepelt, egyikük sem a rangadókon. Büszkék is vagyunk arra, hogy - a riválisokkal ellentétben - mi kölcsönjátékosok nélkül menetelünk. Persze, messze még a vége, a MAFC, az OSC és a többiek is ott lesznek a folytatásban, a biztos feljutást jelentő első helyért folyó küzdelemben. De reméljük, nekünk sikerül majd a győzelem.

+ Úgy tűnik, optimista.

- Igen, mert hiszek abban, hogy visszatérnek a városba a pólósikerek. Az egységes egyetem létrejötte sokat segíthet ebben. A régiók vonzástere megnő, az egyetemmel kölcsönösen együttműködve - játéklehetőség, egyetemi felvétel, ösztöndíj - segíthetjük egymást. Mert azt tudni kell, hogy a mi játékosaink mindig is a tanulás mellett vízilabdáztak. És nem is rosszul...

Jótékonysági utánpótlástorna

A hétvégén tizenkét csapat részvételével jótékonysági utánpótlástornát rendeznek a Szőnyi úti BVSC-uszodában. A Budapesti Vízilabda-szövetség vezetői sajtótájékoztatón számoltak be a programról. Eszerint szombaton a 14 éves fiúk (KSI, UTE, Vasas, FTC) és lányok (BVSC, BEAC, Szentes, Vasas), vasárnap az egy évvel fiatalabb fiúk (BVSC, KSI, Vasas, UTE) szállnak vízbe 9 órától a Thomas Jeans-kupáért.

A bevételt a Heim Pál Gyermekkórháznak ajánlják fel.

Dóczi István, a BVSZ elnöke elmondta, a szövetség azt tervezi, hogy februárban vízilabdabált szervez és az abból befolyó összegből rendezi meg nyáron az olimpiai reménységek tornáját.

Olasz bajnokság
Bresciában falták a nápolyit


A héten lejátszották az olasz férfi vízilabda-bajnokság 5. fordulóját, amelyben az élcsapatok (INA Assitalia Roma, Systema Brescia, Athena Savona, Recco) kivétel nélkül nyertek, ezért elöl nem változott a sorrend.

Az eltiltott Benedek Tibor gárdája, az INA már az első kilenc percben (6-0) dűlőre vitte a dolgot a Civitavecchia ellen. A fővárosi gárdából Angelini négy gólt dobott, Mangiante, Vujaszinovics és Gandolfi háromszor volt eredményes. Az INA a kilenc emberelőnyös helyzetéből hetet gólra váltott.

Az újonc (!) Brescia továbbra is tartja remek iramát, ezúttal a Canottierit kalapálta el. A vendégeknél Kiss Gergely három, Binder Szabolcs egy gólt szerzett, ám ez is kevés volt a Systema Leonessa ellen.

Nyert viszont a másik nápolyi csapat, a Posillipo. A déliek többek között Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás két-két góljának köszönhetően 9-5-re verték meg a Cataniát.

A Recco kiheverte az előző fordulóbeli vereségét, és fölényesen győzte le idegenben az Ortigiát. A ligúriaiak a harmadik negyed végén már 6-1-re vezettek, Monostori Attila egy találattal járult hozzá a diadalhoz.

A forduló legeredményesebb magyarja címre a már említett Kiss Gergelyen kívül Fodor Rajmundot "terjesztjük fel", hiszen a Florentia magyarja is három gólt szerzett, igaz, a Pescara ellen ez sem volt elég.

Olasz bajnokság, 5. forduló: Systema Brescia-Lewer Canottieri Napoli 11-9 (3-2, 5-2, 1-2, 2-3), Siricem Ortigia-Recco 4-8 (0-2, 1-3, 0-1, 3-2), Athena Savona-Universo Bologna 10-7 (3-3, 1-2, 3-1, 3-1), Posillipo Napoli-Elcotrony Catania 9-5 (2-1, 2-0, 2-3, 3-1), Conad Pescara-Florentia 9-8 (2-3, 3-1, 2-2, 2-2), INA Assitalia Roma-Conad Civitavecchia 15-9 (6-0, 1-1, 2-3, 6-5)

Az élcsoport: 1. INA Assitalia Roma 15, 2. Systema 13, 3. Athena és Recco 12-12

(amler, misur), Nemzeti Sport 1999. december 10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999