FONTOS


 

Női torna után
A kapitánynak is tetszett


- Mindenki kiegyensúlyozott játékot nyújtott, de így is szeretném kiemelni a fiatal Kisteleki Dóra teljesítményét - mondta dr. Tóth Gyula. - Amikor fél évvel ezelőt beválogatottam, sokan azt mondták, korai. Nos, Berlinben igazolta, hogy ott a helye a csapatban. Én pedig állítom, hogy az áprilisi, palermói olimpiai selejtező meglepetésembere lehet.

A kapitány a németek, a csehek és a britek elleni győzelemnél is fontosabbnak tartja, hogy a torna előtt lehetősége volt a csapatnak arra, hogy a németekkel edzőtáborozzon.

- Olyan, a csapat számára új taktikai elemeket gyakorolhattunk élesben, amelyekkel szeretnék az olimpiai selejtezőn is kirukkolni - folytatta dr. Tóth Gyula, aki az idejét sem tudja annak, mikor fordult elő utoljára, hogy nullára nyerjenek meg egy mérkőzést. Berlinben megtörtént, Csehország ellen 28-0-ra diadalmaskodott a csapat.

A kapitány a további programról is szót ejtett, ezek szerint szerdától egy héten át ismét együtt készül a csapat, hogy azután - persze, ha lehetőség lesz rá - februárban Olaszországban edzőtáborozzon a keret. Az áprilisi, palermói olimpiai selejtezőig (ahol a döntős szereplés sydneyi repülőjegyet érhet) több tornán is részt vesz a válogatott, ha minden jól megy, Szentesen lesz az egyik.

Dr. Tóth nem titkolta, a Hungeritet szeretnék megnyerni a torna támogatójának. Gyanítható, hogy a berlini produkció után ez nem lesz nehéz.

(sal), Nemzeti Sport 1999. december 7.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999