FONTOS


 

Jugoszláv-revans, oda a veretlenség

Az eddig százszázalékos magyar férfi vízilabda-válogatott a két évvel ezelőtti Eb-döntő "visszavágóján", hétfőn este negyed kilenckor Jugoszlávia ellen szállt vízbe. A csapatból ezúttal Vári Attila és Kiss Csaba maradt ki. A találkozót a jugoszlávok 8-5-re nyerték, ezzel a magyar csapat valószínűleg nem nyeri meg csoportját.

Az olaszok elleni vasárnapi mérkőzésen nem mindennapi dolog történt. No, nem az, hogy Kósz Zoltán helyett Szécsi Zoltán került a kapuba, hanem az, hogy hogyan történt mindez. Kósz saját bevallása szerint kissé túlpörgette magát a bemelegítés során és 5 perccel a kezdés előtt leesett a vércukorszintje. Ez önmagában orvosolható néhány szem kockacukorral, csakhogy amikor a gárda összekapaszkodott a csatakiáltáshoz, súlyos látászavarai támadtak. Így 1 perccel a kezdés előtt jelezte Kemény Dénes szövetségi kapitánynak, hogy nem tudja vállalni a védést. Kósz elárulta, hogy korábban is előfordult már ilyesmi, de nem periodikusan visszatérő problémáról van szó.
"Fizikálisan tökéletesnek mondható az állapotom, egy kicsit fejben kell rendbetennem magam és akkor nem lesz vész."

A Jugoszlávia elleni találkozó első ráúszásakor a vendégek hozták el a labdát és Sapic révén meg is szerezték a vezetést (0-1). A másik oldalon a magyaok kihasználatlanul hagytak egy emberelőnyt, szerencsére ezt elkövették a jugók is Steinmetz Barnabás kiállításakor. Az egyenlítésre hat percet kellett várni, ekkor Benedek Tibor bombázott Sosztar kapujába (1-1). Vujasinovics kihasználta a soros emberelőnyt (1-2), míg a magyar válogatott még kettős fórból sem tudott betalálni.

A második negyed ismét egy kihagyott előnnyel kezdődött, bezzeg a jugoszlávok ezekből a szituációkból eredményesek tudtak lenni: Csirics találatával már kétgólosra nőtt a vendégcsapat előnye (1-3). A minta folytatódott, Benedekék hibáztak, két előnyt is elszórakoztak, Vujasinovics viszont ismét kihasználta a lehetőséget (1-4). Fodor Rajmund, majd Biros Péterfaragott a válogatott hátrányából (3-4)

A harmadik negyedben immáron harmadszor is a jugoszlávok szerezték meg a labdát, ezzel nemcsak esélyt kaptak a gólszerzésre, de Ikodinovics révén ki is használták azt (3-5). Meggyengült a jugoszláv együttes (Sapicsot ütésért végleg kiállították a játékvezetők), ezt Fodor góllal nyomatékosította (4-5). Samics ellensúlyozandó ezt, megszerezte első gólját (4-6)

A 4. negyedben sem változott a helyzetkihasználásunk, ellenben Trbojevics és Samics ismét betalált, ezen Varga Tamás nagy bombával szépített (5-8).

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: - Lényegesen jobban játszottak a jugoszlávok, de ettől lehetett volna szorosabb is a meccs. Sajnos sérültjeink, Vári és Molnár hiányoztak. Rosszul játszottunk, rettentő pontatlanul lőttünk, valószínűleg megzavart bennünket az első 1-2 emberelőny pontatlan megjátszása. Elbizonytalanodtunk. Sosztar a legjobb kapus az eddigiek közül, de egy csomó erőtlen lövéssel naggyá is tettük. Molnár szemhéját összevartuk, de egyáltalán nem látott, sőt a "varrásra" sem emlékezett. Teljesen megrogyott. A bírókra nem panaszkodhatunk, ha kihagyunk 8-10 fórt. De legalább 4 víz fweletti rúgást-ütést kaptunk. Az a baj, hogy valószínűleg a jugoszlávokkal játsszuk az elődöntőt. És még nem tudom megmondani, mit fogunk másképp csinálni. Ez nem az a fajsúlyú csapat volt, amely ellen 3-4 gólos hátrányt be lehet hozni, pláne nem ilyen lövőátlaggal.

Varga Zsolt: - Megfogott minket, hogy a jugók olyan tűzzel és eélszántsággal ugrottak vízbe, mintha az Eb-döntőn lettek volna.

Kiss Gergely: - Az elején három helyzetet kapásbók kihagytunk, utána már nehéz lett a helyzetünk. A negyeddöntőben valószínűleg a szlovák, horvát, orosz hármasból kerül ki az ellenfelünk.

Magyarország-Jugoszlávia 5-8 (1-2, 2-2, 1-2, 1-2)
Gólszerzők:
Benedek, Fodor (2), Biros, Varga T. ill. Sapic, Vujasinovics (2), Csirics, Ikodinovics, Samics (2), Trbojevics

Férfiak, A csoport:
Románia-Hollandia 6-6 (1-2, 2-1, 3-2, 0-1)

B csoport:
Szlovákia-Franciaország 13-8 (4-2, 3-2, 2-2, 4-2)
Spanyolország-Olaszország 8-7 (2-3, 1-2, 3-2, 2-0)
Oroszország-Németország 9-6

Ballai Attila, Sporthírek 2001.06.18.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK