FONTOS


 

25. Európa-bajnokság, Budapest, Margitsziget
A tervek szerint haladnak

"Az elődöntő a legfontosabb mérkőzés."

Fentebb idézet mondat magától a női válogatott szövetségi kapitányától, Faragó Tamástól származik. És nem is a minap született, hanem még jóval az Európa-bajnokság kezdete előtt fogalmazódott meg. Azaz nem túlzás a kijelentés: lányaink az év meccsére készülődnek.

Persze ahhoz, hogy így legyen, szükség volt némi erőkifejtésre is. Elvégre semmiféleképpen sem szabadott kikapni a csoportmeccsek során a hollandoktól. Nos nem kapott ki a csapat. Mi több, közel, nagyon közel állt a győzelemhez. A 12-9-es vezetés azonban elaltatta a mieinket, túlzottan is könnyelművé váltak, amit rögvest észre is vett a németalföldi hölgykoszorú, és mint a vércse csapott le a lehetőségre. Így lett a vége 12-12, amiért utólag a fene sem kesereg.

Sőt kifejezetten örvendetes (már könnyű okosnak lenni...), hogy a hibák akkor jöttek elő, amikor még nem jártak semmiféle következménnyel. "Miután nőkről van szó, nyugodtan mondhatjuk, jó, hogy most jött elő a védekezésbéli gyengélkedés" - mondta még a hollandok elleni sípszót követően a kapitány, mintegy utalva arra, hogy a szünnapokon lesz miről beszélgetnie a lányokkal. Igaz, ahhoz hogy egyáltalán szünnapokról, s ne szünnapról beszéljünk, hétfőn mindenképpen le kellett győzni a franciákat. Gond nélkül sikerült. Így kedden és szerdán sem kellett vízbe szállniuk legjobbjainknak, igaz, tréningeket azért tartott az edzői stáb.

A három találkozó (csak a rend kedvéért: az elsőn a spanyolokat intézte el az együttes) alapján bizakodhatunk, sikerrel veszi válogatottunk az elődöntőt. Primász Ágnes gyönyörű gólokat lő, s ami fontosabb, sokat, Drávucz Rita elsőrangúan védekezik, labdákat szerez, Stieber Mercédesz továbbra is nagyvonalúan osztogat, centereink (Tiba Zsuzsa, Valkay Erzsébet és Szremkó Krisztina) jól bírják a gyűrődést, Sipos Edit bombagólokkal véteti magát észre, de tulajdonképpen senkire sem lehet panasza Faragónak. Az oroszok ellen (merthogy a papírformának megfelelően Vasziljeváék legyőzték a középdöntőben a spanyolokat, s így ők várnak lányainkra) mindazonáltal szükség is lesz arra, hogy mindenki a maximumot nyújtsa, elvégre Oroszország ott volt Sydneyben, és ugyanez a csapat bronzérmet szerzett a kenguruk földjén.

Pozitív előjel viszont, hogy az utóbbi időkben rendre elpáholják lányaink az oroszokat, azaz minden esély megvan a sikerre. És akkor nem is ez lenne az Eb legfontosabb meccse...

Itt is, ott is magyar-orosz következik

Az oroszok nem taktikáztak. Már az első negyedben a tudtunkra adták, lehet eső, lehet sár, ők biz a mieink ellen kívánják megvívni a férfi negyeddöntőt. Némi kockáztatással ugyan elérhették volna, hogy mondjuk csak a negyedik helyen végeznek a B-csoportban, azaz hogy pontot veszítenek a szlovákok ellen, de nem tették. Zacsev, majd két Jerisov gól egyértelműsítette az első hét percben, hogy csütörtökön magyar-orosz csata lesz majd a negyeddöntőben.

A németek ugyan bekavarhattak volna még - ám alulmaradtak a horvátokkal szemben, méghozzá úgy, hogy kilenc másodperccel a vége előtt emberfórba kerültek, ám a végén Vican kifogta a lövést. Na de térjünk vissza az oroszok meccsére, elvégre mostantól ők a legérdekesebbek számunkra. Ami egyértelműen látszik a sydenyi ezüstérmes játékán, hogy nem találták meg a legmegfelelőbb kapusukat. Sem Szmirnov, sem Fedorov nem éri még el azt a szintet, amit mondjuk az otthon hagyott Makszimov képvisel, azaz rendkívül sok feladat hárul hátul a mezőnyjátékosokra. Ezt pedig nehéz fizikailag bírni, ami a szlovákok ellen ki is derült a harmadik negyedben. Ekkor Bottlik László gárdája egy gólra, 7-6-ra megközelítette ellenfelét, a levegőben lógott tehát a meglepetés (a taktikázás "gyanúja"). Jerisov azonban megrázta magát a végén - nem vitás, a góllövőlista élén álló pólós Kabanov csapatának legveszélyesebb embere.

Szeszélyes együttes a görög, ismét kiderült. Tudnak nagyon jól, de bűn rosszul is játszani. Utolsó csoportmeccsükön teljesítményük jóval közelebb állt az utóbbihoz, rendkívül megszenvedtek a tök utolsó franciákkal. Hadzitheodoru vezetésével azonban végül ha nagynehezen, de behúzták a két pontot, ami azt jelentette, hogy 9 ponttal megnyerték a B-csoportot. Mindent egybevetve, meglepő ez az eredmény, kevesen számítottak Görögország elsőségére. Igaz, így sem kisebb ellenfél, mint a spanyol együttes vár rájuk a negyeddöntőben... Az a spanyol alakulat, amely nehezen intézte el a román együttest.

A nőknél az oroszoknak nem okozott gondot a spanyol válogatott (így ők játszhatnak a mieinkkel az elődöntőben), ellenben a másik középdöntőben óriási meglepetésre Görögország kiverte Hollandiát. Méghozzá meglehetősen simán, így ők játszhatnak az olaszokkal a fináléért.

Kapusok

Védési hatékonyság (védés/lövés)
Sós Ildikó 17/32 53%
Szép Brigitta 10/14 71%

Mezőnyjátékosok (gól/lövés)
Tiba Zsuzsanna 2/5 40%
Sipos Edit 5/6 83%
Dancsa Katalin - -
Stieber Mercédesz 4/14 29%
Rédei Kata 1/2 50%
Drávucz Rita 3/9 33%
Valkay Erzsébet 2/3 67%
Szremkó Krisztina 4/6 67%
Pelle Anikó 1/6 17%
Valkay Ágnes 5/12 42%
Primász Ágnes 10/16 62%
Tóth Andrea 1/2 50%
Györe Anett 0/2 0%

Csapatösszes
Gól Védett Fölé/mellé Kapufa Blokkba Össz.
Akció 14 12 3 7 3 39 36%
Centerből 6 2 3 2 - 13 46%
Előnyből 15 4 - 1 1 21 71%
Négyméteresből 2 1 - - - 3 67%
7 méteren túlról 1 3 2 1 - 7 14%
Össz. 38 22 8 11 4 83 46%

Vízcseppek

"A negyeddöntőben a magyarokkal fogunk játszani, de ezúttal nem lesz olyan fáradt a csapat, mint Sydneyben, hiszen most nem kell a spanyolokkal maratoni mérkőzést játszanunk" - bizakodott Alekszandr Kabanov, az orosz férficsapat szakvezetője, utalván a 13-6-os magyar győzelemmel végződött olimpiai döntőre

"A negyeddöntőben is a győzelem a célunk, bárki legyen az ellenfél" - erősítette meg edzője optimizmusát Ilija Szmirnov, az orosz válogatott pólósa

"Meg vagyok elégedve az eredménnyel, ha csak arra gondolunk, hogy az olimpián huszonegy gólt lőttek nekünk. Jugoszláviával játszunk a következő körben. A papírforma nekik kedvez, de én annyira nem félek tőlük, mert egy hónapja Izraelben csak egy góllal kaptunk ki tőlük. Szerintem minden lehet, hiszen a horvátokat is megleptük" - magyarázta Ladislav Bottlik, a szlovák férfiak szövetségi kapitánya az oroszoktól elszenvedett 12-8-as vereséget követően

"Érdekes, hogy az erős csapatok ellen nem ment rosszul, de akik ellen valami keresnivalónk lett volna, azokkal szemben begörcsöltünk. A helyosztón a presztízsen kívül még az a tét, hogy ne győzelem nélkül utazzunk haza. No és megérkezett Budapestre a francia szövetség elnöke, előtte is illene bizonyítani" - mondta Varga Tibor, a franciák magyar származású játékosa a görögökkel szemben 9-10 után

"A bírók véleményem szerint néha elnézték az akciókat, de hát ez is része a játéknak. Ha jól játszol, akkor mindegy, mit fúj a bíró, így is, úgy is nyerni fogsz" - bölcselkedett a görögök pólósa, Georgios Reppas a franciák ellen kiszenvedett 10-9-es győzelem után

"Örülök, hogy a magyarokkal találkozunk az elődöntőben, rég játszottunk velük" - mondta az orosz női csapat szövetségi kapitánya, Szergej Frolov a mieink elleni elődöntős reményeiről

"A döntőbe jutásért a magyarokkal játszunk. Bár ők itthon vannak, a hazai pálya és a közönség nem csak előnyt, hátrányt is jelenthet. Nem izgulunk túlságosan" - magyarázta rendkívül magabiztosan Tatjana Petrova, az orosz női csapat tagja

"Lassan kezdtük az Európa-bajnokságot, de vártunk a sorunkra és megérte, mert elődöntősök vagyunk. Soha nem szabad feladni, ez a legfontosabb" - fogalmazta meg a sokak számára megszívlelendő véleményét Fondasz Mudaciosz, a görög női csapat szakvezetője, miután csapata 7-5-re legyőzte a hollandokat.

Nemzeti Sport 2001.06.20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK