FONTOS


 

Négy kapus kapott meghívót
Húszan készülnek az Eb-re

A szokásás álmatlan éjszaka, majd a választás. Megszokta már ugyan, de mégis, az egyik legnehezebb döntés a sok jó játékos közül kiválasztani azokat, akikre számít. Kemény Dénes szövetségi kapitány ezúttal is számításba vett mindent, osztott-szorzott, böngészte a statisztikákat, majd elhatározta magát.

Húszfős keretet hirdetett a június 15--24. közötti Európa-bajnokságra, amelyben a sydneyi aranyérmesek kivétel nélkül helyet kaptak. A megnevezett játékosok közül fogja aztán még tovább szűkíteni a csapatot, közülük került majd ki az a tizenöt, akik a margitszigeti kontinensviadalon a címvédésre próbálják vezetni a gárdát.

A korábbi gyakorlat szerint két héttel az Európa-bajnokság előtt kellett a végső keretet megadniuk a kapitányoknak, ám ezen a hírek szerint változtatott a LEN. Eddig a határidőig ugyanis csak húsz játékos nevét kérik -- ezért nem a szokásos 18-as keretét hirdette ki Kemény Dénes.

Négy kapust is meghívott a kapitány, amit így magyarázott: "A két olimpiai bajnok mellett Kovácsnak és Pellének is megadom a lehetőséget, kettőjük között ugyanis nem lehetett igazságosan dönteni. Nem találtam közöttük markáns különbséget, így majd a Duna-kupáig tartó edzések során a személyes tapasztalatok alapján választok közülök."

A közös edések a jövő hét hétfőn keződnek, addig pihenőt kaptak a játékosok. Eleinte néhány vendédjátékos meghívását is tervezi Kemény, hiszen a BL-döntőn érdekelt Kásás, Steinmetz, Molnár, Biros kvartett csak egy hét késéssel tud csatlakozni a válogatotthoz. A kapitány által is említett Duna-kupa lesz az egyetlen Eb-t megelőző torna (május 29.--június 3.), amelyen a házigazda szlovákok mellett a görögök, a szlovének, a franciák és a jugoszlávok lesznek a mieink ellenfelei. A felékszülés végső fázisában aztán a jugoszlávokkal, valamint az előbb érkező olaszokkal játszanak tesztmeccseket pólósaink.

A keret: Kósz Zoltán (FTC), Kovács Zoltán (Vasas), Pelle Balázs (Honvéd), Szécsi Zoltán (BVSC) -- kapusok; Bárány Attila (Honvéd), Benedek Tibor (Roma, olasz), Biros Péter (Becsej, jugoszláv), Fodor Rajmund (Florentia, olasz), Kásás Tamás (Posillipo, olasz), Kiss Csaba (Sabadell, spanyol), Kiss Gergely (Bologna, olasz), Madaras Norbert (BVSC), Molnár Tamás (Becsej, jugoszláv), Märcz Tamás (Savona, olasz), Steinmetz Barnabás (Posillipo, olasz), Székely Bulcsú (FTC), Varga Tamás (Vasas), Varga I Zsolt (Mladost, horvát), Varga II Zsolt (Honvéd), Vári Attila (Vasas) -- mezőnyjátékosok

Nemzeti Sport, 2001.05.08.

Faragó Tamás is kijelölte keretét

Kemény Dénest, az olimpiai bajnok férfiak szakvezetőjét követően Faragó Tamás, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is kijelölte keretét a június 15-24. közötti budapesti Európa-bajnokságra.

"Napi két edzéssel készülünk a kontinensbajnokságra: délelőtt három-, délután kétórás tréningeket tartok", mondta Faragó. "A külföldön játszók folyamatosan érkeznek haza és kapcsolódnak be a közös gyakorlásokba. Edzőmeccseket általában utánpótláskorú fiúk csapatai ellen játszunk.

A női vízilabda Eb-keret:
Sós Ildikó, Szép Brigitta - kapusok, Sipos Edit, Rédei Katalin, Györe Anett, Pelle Anikó, Valkay Erzsébet, Győri Eszter, Stieber Mercedes, Tóth Andrea, Bódi Anett, Valkay Ágnes, Benkő Nóra, Benkő Tímea, Drávucz Rita, Primász Ágnes, Kisteleki Dóra, Szremkó Krisztina, Dancsa Katalin, Tiba Zsuzsa - mezőnyjátékosok.

A németek által az utolsó pillanatban lemondott berlini torna helyett itthoni edzőmeccsek várnak a hölgyekre (álltalában utánpótláskorú fiúcsapatokkal mérkőznek). Ami biztos: június 8-10. között egy spanyolországi tornán vesz részt a női válogatott.

Sporthírek, 2001.05.11

Két magyar bíró az Eb-n

Összesen 22 játékvezető fújja majd a sípot a budapesti vízilabda Eb-n, köztük lesz két magyar is: Kosztolánczy György és Császár György. A június 15. és 24. között sorra kerülő kontinensbajnokságon 12 férfi és 8 női csapat száll vízbe. A bírók 14 országból érkeznek.

Az Eb játékvezetőinek névsora: Császár György, Kosztolánczy György (magyarok), Tomic (horvát), Clemencan, Grandin (franciák), Bock, Lehn (németek), Iliadisz, Vasziliu (görögök), Petronelli, Clara (olaszok), Bookelman, Klopper (hollandok), Koryzna (lengyel), Bajenaru (román), Galkin, Csajdakov (oroszok), Margeta (szlovén), Kratochvill (szlovák), Borell, Cabello (spanyolok), Petrovic (jugoszláv)

Sporthírek, 2001.05.02

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK