FONTOS


 

Napi két edzés a sikeres Eb-szereplés érdekében
Kemény és Faragó nem ismer kegyelmet


A férfi és a női vízilabda-válogatott is gőzerővel készül a júniusi, margitszigeti Európa-bajnokságra. A Kemény Dénes által dirigált fiúk a verseny helyszínén a Hajós Alfréd uszodában, a lányok pedig Faragó Tamás vezérletével a Komjádiban edzenek.

Mintha már az Eb-t nyerte volna meg, úgy örült Székely Bulcsú. Pedig csak a tréning labdanélküli részét bezáró sprintversenyben végzett a képzeletbeli dobogón. Igaz, külső szemlélő addigra már biztos a medence fenekét tanulmányozta volna, ugyanis előtte már leúszott a válogatott több száz métert. Hol időre, hol különböző feladatokkal színesítve, de rendesen meghajtotta csapatát Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A kapusok már most csúcsformában


Kósz és Kovács Zoltán
A kapusok ez idő alatt külön edzettek, de őket sem lehet irigyelni. A különböző láberősítő gyakorlatokat, kiemelkedéseket és egyéb középkori kínzásoknak is megfelelő gyakorlatokat zokszó nélkül végezték. A páros gyakorlatokat Kósz Kováccsal végezte, ami azért is érdekes, mert pont egymást váltják a Vasas kapujában.

A tréning felénél aztán előkerült a labda, és a kapusok bemutathatták, hogy mennyit ért a gyakorlás. A mezőnyjátékosok adtak is munkát nekik bőven. Záporoztak a lövések, és mind a négy hálóőr (Kósz, Szécsi, Kovács és Pelle) megmutatta, hogy nincs rossz formában. A csapat fele eközben labdával végzett erősítő gyakorlatokat. Hát nem lehet egy kellemes dolog, amikor egy mázsa körüli ember kapaszkodik az ember nyakába, hogy elvegye tőle a labdát.

Kemény elégedett a csapatával

Kemény Dénes elmondta, hogy elégedett a játékosok edzésmunkájával, mindent szó nélkül megcsinálnak. Mindössze az okoz feszültséget, hogy nem tudja senki, ki fog kimaradni a keretszűkítés után. A motivációval sincs baj, hiszen valamennyi játékos bizonyítani akar, elvégre nem minden évben lehet hazai környezetben Eb-t nyerni. Az edzésmunkát és a formábahozatalt az nehezíti, hogy az Eb után három héttel rendezik a vb-t. És ezek a fiúk már csak olyanok, hogy azt is szeretnék megnyerni...

Szigeti szösszenetek
Az egyik gyakorlat közben Kásás Zoltán másodedző azt mondta Kiss Csabának: Remek, nagyon jó! Mire Kiss kiszólt a vízből: Neked lehet. Ugyanis ekkor éppen a másik Kiss (Gergő) - a maga mázsájával - próbálta lenyomni két kézzel a víz alá.

Az egyik kapunál Kósznak lövöldöztek, és a nem éppen kis lövéseiről ismert Vári sehogy sem tudott a hálóba találni. Oda is szólt a kapusnak: Mindent megfogsz? Mire Kósz: Igen, de a tizedik után már nem érzem a kezem. És a következő pillanatban megfogta a tizenegyediket is...

A lányok tisztában vannak az elvárásokkal

Három hölgy (Rédei, Valkay és Györe) már a hivatalos edzés előtt félórával melegített, és várta, hogy vízbe szállhasson. A triumvirátusnak az volt a "bűne", hogy elmaradásuk volt az előzőnapi edzésről. Ezt az egyébként 4 x 200 métert sem lehet azonban ellógni Faragónál. Így mire a többi játékos megérkezett, ők már fujtatva szálltak ki a medencéből.

Györe Lajos, a női válogatott másodedzője érdeklődésünkre elmondta, hogy a lányok nagyon várják már a kontinensviadalt, és tisztában vannak vele, hogy a döntőbe jutás a minimális elvárás. Ott pedig már bármi lehet...

- A lányok mindent alárendelnek a felkészülésnek, és akik sejtik, hogy nem lesznek kerettagok, azok sem lógnak ki a sorból. Tudják, hogy az ő munkájuk is legalább olyan fontos, mint akik medencébe szállnak majd a szigeten - fűzte hozzá Györe. Eközben Faragó utánozhatatlan orgánumán adta az utasításokat a vízben sínylődő hölgyeknek. Itt is látszik már az egyenjogúság, hiszen alig tért el a férfiak munkájától az, amit a lányokkal végeztetett.

Szidor, INDEX 2001.05.25.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK