Színre lépnek hát megint a pólós vité zek. Néhány nap múlva nem akár mi lyen csata vár rájuk, Európa legjobbjaival mérkőznek meg, ráadásul itthon, még közelebbről Budapesten. Magam is azok közé tartozom, akik imádják ezt a gyönyörű, szellemes, ugyanakkor nagyon is kemény, férfias játékot. Ami a kellékeket illeti, a labda eleve jó, sok mindent lehet vele csinálni, a víz: kötelező feltétel, játszani benne maga a csoda. Mindig is irigyeltem azokat, akiknek dolguk vízben játszani. Igaz, kicsit bonyolultabb a képlet, ha arra gondolok, mindig van ellenfél is, tehát nem szabad csak úgy egyedül labdázgatni. Ráadásul a vízilabdázók mindig erősek, jól úsznak, technikai felkészültségük bámulatos, gyors észjárásúaknak kell lenniük. Különösen igaz mindez az ellenfél esetében.

Tudom, mindezzel nem sok újat mondtam, hiszen nálunk Magyarországon ez köztudott, mint ahogyan az is, általában a földkerekség legjobbjai közé tartozunk. Különösen igaz ez a legutolsó korszakra, dr. Kemény Dénes csapata világverő, megnyert már mindent, amit lehetett. Nekem a legszebb bravúr: arany Sydneyben. Mert nagyon, de nagyon meg kellett küzdeni az olimpiai elsőségért. Régen volt, talán igaz sem volt. Viccelődhetnénk, de nem tesszük, mert máig élnek bennem Kósz védései, Benedek fifikás megoldásai, Molnár Tamás küzdelmei, Kásás megmozdulásai, s sorolhatnám a teljes csapat névsorát.

A fiúk aztán eltűntek, klubszínekben lőt ték a gólokat, általában határainkon túl. Ám néhány hete megint csak összejöttek Budapesten, s együtt gyakorolnak a kapitány irányításával. A célt mindenki tudja: győzni kell! Itthon, Budapesten, nekünk magyaroknak. Bizton tudjuk, cseppet sem lesz könnyű, persze nem megoldhatatlan feladat. Az ellenfelek rettegnek tőlünk, de nem félnek. Ôk is jók, jugoszlávok, olaszok, spanyolok, horvátok, görögök. A sportág már annyira magas színvonalú, hogy szinte bármelyik nemzet nevét említhetném. S mégis: a szurkolók egyértelmű elvárása a hazai elsőség!

Ami a tehetséget, tudást, szorgalmat, a felkészülést illeti, fiainkat nem kell féltenünk. Tudják, s teszik majd a dolgukat, labdával, vízben, elszántan, harcedzetten, fifikásan. Ugyanakkor nem árt, ha mindenki tudja, nagyon, de nagyon nehéz menetelés vár rájuk. Az első pillanattól az utolsóig. Olyan nagy az érdeklődés irántuk, hogy szinte nem képesek már edzeni. Tévéstábok, fotósok, újságírók hada figyeli minden lépésüket, a szponzorok elvárásai is egyértelműek. Kemény kapitány olykor csak suttog, hangszálai alig bírják a terhelést, de nem panaszkodik, mint ahogyan a többiek sem. Jól bírják a véghajrát. Tudják, hogy mi, szurkolók szeretjük őket. S ez az érzés a legnehezebb pillanatokon is átsegítheti őket. A győzelem felé.

A színes Sport 2001.06.10.