FONTOS


 

Vörös Zsuzsanna a lovaglásból írja a szakdolgozatát
Megszakadt egy sorozat

- Négy éven át megszakítás nélkül ön volt az Év öttusázónője, aztán az idén Füri Csilla elhódította a címet. Bántja, hogy más lett a legjobb?

- Nem csoda, hogy nem én lettem a legjobb, bár bevallom, hozzászoktam a címhez. Persze, sajnálom, hogy megszakadt a sorozat, de bizonyos szempontból érthető is, hogy az olimpia után egy gyengébb év következett - mondja Vörös Zsuzsanna, a szakág első magyar világbajnoka.

- Mi lehet az oka?

- Az olimpia után összetörtem, mert többet vártam magamtól Sydneyben. Utána hosszabb pihenő következett, ami rám is fért, mert kilencvenhattól folyamatosan két korosztályban, a juniorok és a felnőttek között szerepeltem, és ez évente csaknem harminc versenyt jelentett. Nem tagadom, sokat kivett belőlem ez az időszak. Szóval, az olimpia után hosszú szünetet tartottam, és csak január elején kezdtem meg a felkészülést az idei versenyekre. Bevallom, nagyon nehezen zökkentem vissza a munkába. Azt hittem, könnyebb lesz az átállás, de nem így történt. Nyögvenyelős volt a kezdés, és ezt elsősorban az úszóeredményeim mutatták.

- Térjünk még vissza az olimpiához! Eszébe jut néha?

- Sokszor. Például meglátok egy sydneyi képet , és máris előjönnek az emlékek. Az olimpiai falu, a légkör, maga a verseny. Életem első olimpiája volt, és az olimpia az a verseny, amelyre minden sportoló vágyik. Nekem megadatott.

- Szavaiból úgy érzem, nem csak fájó emlékeket őriz Sydneyről.

- Dehogy! Az más kérdés, hogy az eredményem elmaradt a várttól. Tudja, annyira új, annyira más volt minden, és ezt nem tudtuk kezelni. Én sem mondtam el bizonyos dolgokat az edzőimnek, amit utólag fontosnak tartok. Valószínűleg nekik nem t?nt fel semmi, és mivel nem szóltam, próbáltuk úgy kezelni az olimpiát, mintha Európa-vagy világbajnokság lenne. Pedig nem az! Például a világbajnokság sz?kkör?, ott csak öttusázók vannak, míg az olimpia egy forgatag.

- Ha most kezdődne az olimpia, mit csinálna másként?

- Lezártam az olimpiát, abból semmit sem szeretnék megismételni! - jelenti ki ellentmondást nem tűrően.

- Visszajutottunk az idei világversenyekhez, amelyeken már nem ön volt a legjobb magyar.

- Az Európa-bajnokságon annyira bizonyítani akartam, hogy az lett a vesztem. Nagyon görcsös voltam. A váltóra oldódtam fel, ahol a csapat vezére tudtam lenni, és a társak is partnerek voltak ebben. Az Eb kellemes emlék, mert a váltóarany megszépítette az egész versenyt. A világbajnokságról vegyes érzéseim maradtak. Az egyetlen pozitívum a futásom, amellyel három helyet javítottam a helyezésemen úgy, hogy gyakorlatilag nem volt miért futnom.

- A lovaglással az utóbbi időben hadilábon állt, többször is emiatt csúszott le a dobogós helyről. Nem tart ettől a számtól, nem haragudott meg rá?

- Szeretek lovagolni! És azt hiszem, nem a tudásommal van baj, mert nem lehet elfelejteni a lovaglást. A szakemberek szerint az olimpián tanári módon lovagoltam, mindent kihoztam a lóból. Hogy mennyire szeretem a lovaglást, arra példa, hogy a TF-en a szakdolgozatomat is a lovaglásból írom, az olimpiai lovasfelkészülést vizsgálom.

- A múlt elemzése után nézzünk előre! Hogyan vágott neki az új idénynek?

- Erre sok mindent mondhatnék, de úgyis a versenyeken derül majd ki minden. Különben pedig ugyanazt csinálom, mint eddig, csak fejben vagyok más. Már augusztusban, az utolsó verseny után néhány héttel lehiggadtam és rájöttem, mi volt a rossz, mit kell másként csinálnom. Amikor ez beugrott, nagyon jó érzés fogott el. Úgy érzem, más lett a hozzáállásom. Egyébként pedig már előrébb tartok a felkészülésben, hiszen tavaly ilyenkor még javában pihentem, most meg futom a csaknem kétórás adagokat. Mit mondjak még? Ha sikerül megvalósítanom azt, amire rájöttem, a jövőben nem lesz gond.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.12.20.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Vörös Zsuzsa