FONTOS


 

9. férfi és 8. női Európa-bajnokság, Székesfehérvár
Négy csapat a döntőben
Nem okozott gondot a rutinfeladat


Noha a szervezők eredetileg azzal számoltak, a férfiaknál előfordulhat, hogy három csoportba kell sorolni a selejtező mezőnyét, végül a technikai értekezleten kiderült: a 64 indulót elég csupán kettéosztani. Különösen, hogy a B-csoportba sorolt angol James Greenwell végül visszalépett az indulástól. A 28 éves brit fiatalembernek persze nyomós oka volt a távolmaradásra, a váltóverseny során ugyanis lerepült a lóról. A látványos produkciót az utolsó akadálynál, az úgynevezett "bank"-nél mutatta be, és olyan rosszul fogott talajt, hogy még pénteken reggel is fájlalta a hátát.

Az A-csoport tagjai a hagyományos számsorrendnek megfelelően a lövészettel kezdték a napot, és a két magyar versenyző közül Fülep Sándor lőtt jobban, aki 183 körig jutott. Igaz, 18 lövésig úgy tűnt, akár az élre is kerülhet, ám akkor becsúszott egy nyolcas, illetve egy hetes, és ezzel az ötödik helyen fejezte be a számot. Sárfalvi Péter sem célzott rosszul, az utolsó sorozatban azonban neki is akadt két gyengébb találata, így végül 181 kört ért el. A vívást mindkét magyar kissé álmatagon kezdte, nem véletlen, hogy az edzők némi kávé segítségével igyekeztek felpörgetni a hangulatot. A kísérlet elsősorban Sárfalvinál vált be, aki olyannyira összekapta magát, hogy a kezdeti soványka találati arányt a végére 18 győzelem/13 vereségre alakította. De Fülep (17/14) sem sokkal maradt el tőle, pedig tudvalévő, hogy az ezúttal egyéni induló öttusázónak nem ez a kedvenc -- és ebből adódóan a legerősebb -- száma.

Már két tusa után is az élmezőnybe tartoztak a mieink, ez nem változott az úszást követően sem, így Fülep az ötödik, Sárfalvi a hatodik helyről vághatott neki a négy körnek. A B-seknél is számunkra kedvezően alakult a sorrend. Rögtön a napot nyitó vívásnál a tízbe verekedte magát Kovács Gergely (18/12) és Kállai Ákos (17/13), úszásukkal sem okoztak kellemetlen meglepetést, sőt, a lőtéren is a legjobbak között végeztek. Sárfalvihoz hasonlóan a másik két csapattag is remek pozícióból várhatta a futást.

Egymás után, a hatodikként és hetedikként elrajtoló Kovács és Kállai lendületesen kezdett, ám nem volt szükség az erőtartalékok mozgósítására, hiszen mindketten biztosan jutottak be a vasárnapi fináléba. Olyan is akadt persze, aki mindent bevetett a zárószám során, a svéd Svensson például a 21. helyről felfutott a 14.-re, de az olasz Giommoni és a lett Volframs is kieső pozícióból fordított. A másik csoportban nem volt ilyen izgalmas a finis, hiszen gyakorlatilag már a második körben kialakult, kik lesznek a továbbjutók. A három tusa utáni álláshoz képest csupán egy változás történt, a fehérorosz Meliah helyett a cseh Sedlecky várhatja a folytatást. A mieink közül Sárfalvi haladt tempósabban, így végül másodikként zárt, míg Fülep nyolcadikként ért célba. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a csapatunkat, hanem az egyéni indulót is láthatja a közönség vasárnap. A 14 nevező gárdából egyébként a mieinken kívül mindössze az oroszoknak, a németeknek és a franciáknak sikerült még kiharcolniuk a fináléba kerülést.

9. férfi és 8. női Európa-bajnokság, Székesfehérvár

Férfi selejtező. A csoport (32 induló): 1. Adrian Toader (román) 3990 pont, 2. Sárfalvi Péter (magyar) 3967, 3. Ibanez (francia) 3938, ... 8. Fülep Sándor (magyar) 3913.

B csoport (31): 1. Edvinas Krungolcas (litván) 4070, 2. Tkacsuk (ukrán) 4068, 3. Araujo (spanyol) 3912, ...5. Kállai Ákos (magyar) 3888, ...9. Kovács Gergely (magyar) 3850.

Fehérvári fricskák

Hegedűs Ferencnek, a válogatott vívóedzőjének nem volt könnyű dolga, hiszen mindkét selejtező csoportban közepes formában kezdtek a magyarok a páston. A vívómester félidőben meg is elégelte a dolgot, és húzott egy vonalat az eredménylistákon, majd közölte a versenyzőivel, hogy milyen győzelmi arányú befejezést szeretne. Erre mind a négy érdekelt teljesítette a feladatot. Mire Kállai Ákos háborodott föl, mondván, túl alacsonynak bizonyult a mérce, ha azt kérik, ő akár többre is képes lett volna.

Szegény pillangó nem tudhatta, hová keveredett, csak berepült egy nyitott ajtón és máris az életéért kellett küzdenie. Egy éppen melegítő litván versenyző ugyanis úgy döntött, pengeélre t?zi a betolakodót. Ám mivel a lepke ijedtében a sportcsarnok mennyezetéig repült, megúszta a merényletet.

A vívóterem késő délelőttre igazi olvasztókemencévé vált. Nem csoda, hogy a talpig vívóruhába öltözött öttusázók már alig várták a versenyszám végét, amikor kiszabadulhatnak a friss levegőre. A legleleményesebbnek a franciák bizonyultak, akiknek az edzőnője vizes törölközőt csavart a tanítványai fejére a szünetekben. Kell-e mondani, hogy Oliver Ibanev elsőként végzett a páston a csoportjával.

Szombati menü

Női egyéni csapatdöntő. 7.00: lövészet, Alba Volán lőtér, Börgöndi út. 9.30: vívás, Köfém SC Sportcsarnok, Abonyi út. 13.30: úszás, Városi fedett uszoda, Mészöly Géza út. 15.20: lovaglás, Jakab Endre Öttusalovarda, Sárkereszti út. 18.15: futás, Jakab Endre Öttusalovarda, Sárkereszti út. 19.00: eredményhirdetés, Jakab Endre Öttusalovarda, Sárkereszti út.

Csanálosi Beáta, Nemzeti Sport 2000.07.08.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK