FONTOS


 

A lövőgépek után a lovakon a költözés sora
Alakulóban az Eb-csapatok


"Az öttusa királyai a királyok városában" -- a székesfehérvári Európa-bajnokság szlogenjével nyitotta meg Komlósi Gábor sajtófőnök a pontosan 55 nappal az esemény kezdete előtt tartott tájékoztatót.

Elsőként Tóth István, a szervezőbizottság elnöke számolt be a kontinensviadal előkészületeiről. Mint elmondta, szeptemberben óriási lelkesedéssel és ambícióval fogtak munkához, de igazán most érzik csak át a jelentőségét ennek a viadalnak, amikor egyre tornyosulnak a feladatok. Szó esett az Eb-helyszínekről is. A kicsinosított lőtérre már felállítottak 8 Sius Ascor gépet -- az öttusa- és a sportlövőszövetség jóváhagyásával --, amelyek segítségével a legkorszerűbb körülmények között készülhetnek a sportolók. A vívásnak otthont adó Köfém-csarnokban is történtek apróbb változtatások, csakúgy, mint az uszodában, amely éppen tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. De a legnagyobb átalakításon a lovarda esik majd át a július 3-i nyitányra, egyrészt lényegesen ki kell bővíteni a lelátórészt, másrészt komfortosabbá kell tenni a létesítményt.

A versenyzők szakmai munkájáról a két szövetségi kapitány számolt be.

-- Lassan leköltözünk Fehérvárra, hiszen a Sius-gépek mellett a lóállományt is áttelepítjük az Európa-bajnokság helyszínére -- mondta Pécsi Gábor technikai igazgató, a férfiak kapitánya. -- Ez pedig nemcsak a versenyzőknek jó, hanem a székesfehérvári öttusa is profitálhat belőle azáltal, hogy a fiatalok Vörös Zsuzsanna mellett a többi klasszissal is együtt készülhetnek. A csapatkijelölésről egyelőre még korai lenne beszélni, hiszen a darmstadti Világkupa és a pesarói világbajnokság is megelőzi még az eseményt. Egyelőre az tűnik biztosnak, bár az elnökségi jóváhagyás még szükséges hozzá, hogy a váltót a tavalyi trió, azaz Balogh Gábor, Sárfalvi Péter és Hanzély Ákos alkotja majd. A négy egyéni induló személye viszont még kérdéses.

-- A lányok számára is a vébé az első a sorrendben, de mivel a két verseny között mindössze két hét van, amennyiben semmi sem jön közbe, nem hiszem, hogy változtatok majd a csapaton -- tette hozzá Kulcsár Antal. -- Vagyis Vörös mellett Simóka Beára, Simóka Nórára és Füri Csillára számítok.

(csanálosi), Nemzeti Sport 2000.05.10.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK