FONTOS


 

Simóka Bea a szülés előtti napon még edzett
Versenyzésre készen

Újból elkezdte az edzéseket a világ-és Európa-bajnok Simóka Bea - a szintén világ- és Európa-bajnok öttusázó, Kállai Ákos felesége -, aki május 24-én csodálatosan szép kislánynak, Nórának adott életet.

- Emlékszik még arra, hogy a szülés előtt mikor volt utoljára edzésen?

- Persze hogy emlékszem, és meg fog lepődni a válaszon: előző nap, vagyis huszonharmadikán még lőttem és úsztam, és a futást sem sokkal korábban, csupán május tizennegyedikén hagytam abba. Sőt, amikor a válogatott keretek elkezdték a felkészülést, még a tatai edzőtábort is gyakran felkerestem, mert hiányzott a megszokott közeg, na és mert a fél családom, a férjem és a húgom is ott volt a táborban - mondta a kismama.

- Nem nehéz megjósolni, hogy a kislányuk is öttusázó lesz, hiszen néhány héttel a világrajötte után már babakocsiban ott volt az edzéseken.

- Szerencsénk van, mert nagyon jó kislány, jól tűrte, hogy a pást mellett leállítottuk a kocsiját, órákon át felé sem kellett nézni. Aztán a budapesti junior-világbajnokságon is végig kint volt velünk, még ha egyelőre nem is érti, mi történik körülötte.

- Milyen érzés volt nézőként részt venni egy versenyen?

- Iszonyú! Most tudtam igazán átérezni az edzők és a szülők helyzetét, azt a tehetetlenséget, hogy nem tudnak segíteni a pályán lévőknek. Sokkal jobban izgultam a húgom, Nóri miatt, mint amikor én versenyeztem.

- És mikor versenyez újból?

- A tervek szerint az októberi háromtusa-bajnokságon elindulok. Már minden számban elkezdtem az edzéseket.

- Nehéz volt a visszatérés?

- Nem, mert valójában nem estem ki a mozgásból, hisz mint mondtam, a szülés előtti napon is edzettem. De én is azt hittem, hogy nehezebb lesz a visszatérés. A szülés után két héttel elkezdtem tornászni, aztán lassan futni is. A harmadik "futónapon" már öt kilométert futottam, és nyáron a lövészetet és az úszást is elkezdtem. A lovaglás maradt utoljára, csak a múlt héten ültem lóra.

- Milyen eredményeket könyvelt el az edzéseken?

- A lövészetem talán jobb is, mint a szülés előtt volt, pedig korábban sem tartoztam a gyenge lövők közé. Az első lovasedzés, bevallom, borzasztó volt. Begörcsölt a lábam, de összeszorítottam a fogam, és végigcsináltam a feladatot.

- Egy jó Simóka Beára mindig szüksége lehet a válogatottnak...

- Nem fogadkozom, majd meglátjuk, mi lesz. Remélem, sikerül a visszatérés. Több példa is van előttem, így barátnőm, az olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea vagy az öttusázó Dorota Idzi és Pernille Svarre esete. Nem teljesíthetetlen a feladat, csak szervezés és nagyszülők kérdése az egész. A szervezéssel eddig sem volt gondom, a nagyszülők pedig alig várják, hogy vigyázhassanak az unokára.

(füredi), Nemzeti Sport 2001.09.17.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Simóka Bea