FONTOS


 

Simóka Bea esete a levelekkel
Búcsú helyett aranyérem



Titkos rajongója öntött lelket Simóka Beába, aki már azt sem tartja lehettlennek, hogy a székesfehérvári Európa-bajnokságon mindhárom számban induljon
Szinte napra pontosan egy év telt el Simóka Bea pályafutásának eddigi legnagyobb kudarca - igen, így kell nevezni - és újabb nagy sikere között. Az egyik a margitszigeti világbajnoksághoz fűződik, a másik pedig az alig egy hete véget ért pesarói világbajnoksághoz. Egy éve úgy tűnt, az idősebb Simóka lány abbahagyja az öttusázást, aztán Olaszországból váltóvilágbajnokként tért haza.

- A tavalyi év nagyon gyengén sikerült, ám a mélypont a budapesti világbajnokság volt. Hazai pályán kiestem a selejtezőben! Előtte két versenyen, egy Világkupa-viadalon és az Európa-bajnokságon fordult elő, hogy nem kerültem a döntőbe, de hogy hazai környezetben sem voltam képes rá...! A világbajnokság után el is határoztam, hogy kész, vége, nem csinálom tovább. Már meg is írtam az elköszönő leveleket a szövetség elnökségének, a klubomnak is, az edzőknek is. Végül nem küldtem el a leveleket, de máig őrzöm őket - mondja a szintén világbajnok öttusázó, Kállai Ákos felesége.

- Mihez kezdett volna öttusa nélkülű

- Elmentem volna dolgozni, ügyvédjelölt vagyok. Aztán előbb-utóbb bizonyára jött volna a baba...

- Mi változtatta meg a döntésétű

- Egy másik levél, amely a Honvéd portáján várt. A feladóját, sajnos, azóta sem ismerem, mert úgy írta alá, hogy "egy ismeretlen öreg barát". És mivel nem postán adta fel a levelet, azt sem tudtam kideríteni, hol lakik. Szóval, nagyon szép, szívhez szóló, hosszú levelet írt, amelyből kitűnt, hogy lépésről lépésre követte a pályafutásomat. Tudott az egyetemi tanulmányaimról, a doktori cím megszerzéséről és a házasságkötésemről is. Leírta, hogy most biztos rossz nekem, mert mindenki a sikeremberekkel foglalkozik, de ne adjam fel. Ő is azt tanácsolta, hogy első lépésként fogyjak le.

- Ésű Mi történtű

- Rendeztem a súlyproblémákat, megszabadultam a fölös kilóktól, és attól kezdve az edzések is jobban mentek. Az idei Világkupa-versenyeken már jól szerepeltem, a futással sem volt gondom, és az élmezőnyben végeztem.

- Egy hete a világbajnokságon pedig tagja volt a győztes váltónak.

- Igen, és ebben az aranyéremben az ismeretlen szurkolómnak is nagy része van. Kár, hogy személyesen nem tudom neki megköszönni.

- Lehet, hogy ünneprontó leszek, de a hagyományos versenyen már nem sikerült úgy szerepelnie, mint a váltóban.

- Két kiváló vívás után nem tudtam harmadszor is megismételni azt a produkciót. Ne is kérdezze, nem tudom, mi történt. Ezer oka lehet. Lehet, hogy elfáradtam a verseny végére, de az is lehet, hogy az egész éves fáradtság jött ki akkor rajtam. Mert nagyon nehéz év áll mögöttem. Én ugyanis nem voltam kiemelt, még a csapatba kerülésért is harcolnom kellett. Mit mondjakű A verseny után megint nagyon elkeseredtem, és a döntő futása után azonnal szóltam Kulcsár Antal szövetségi kapitánynak, hogy nem indulok a július eleji, székesfehérvári Európa-bajnokságon. Persze ez elhamarkodott bejelentés volt, zaklatott állapotomban született. Másnap közöltem a kapitánnyal, hogy természetesen nem úgy gondoltam az egészet.

- Ezek szerint most készül az Eb-re.

- Igen, és úgy tűnik, megint mind a három számban indulok, ugyanúgy végigversenyzem az egész hetet, mint Pesaróban.

(füredi), Nemzeti Sport 2000.06.24.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Simóka Bea