FONTOS


 

Mai visszhang
A házaspár

A szerelmek pedig az uszodában köttetnek. Ez így persze nem igaz, hiszen számos ellenpéldáról tudunk, de azért mégis. Ha nem tévedek, ma egyetlen olimpiai bajnok házaspár él hazánkban, Tass Olga és Lemhényi Dezső. A kiváló tornásznő feleség s vízilabdázó férje jóban-rosszban kitartott egymás mellett. Az is lenyűgöző, hogy mindmáig meny-nyire szeretik a sportot, s még mindig aktívak. Sajnos ritkán írnak róluk, pedig sokunk példaképei lehetnének. A továbbiakban egy jóval fiatalabb párról, dr. Simóka Beáról és Kállai Ákosról szólok. Mindketten a világ egyik legszebb, ugyanakkor legnehezebb sportágát választották, öttusáznak. Nem is akármilyen szinten. Tucatnyi aranyat szereztek világversenyeken.

Bea egyébként jogi doktor, boldog mama is, Nóra öt hónapos, min dennapos vendég az edzéseken, egész nap velük van. Örömmel viszik magukkal, nem nehéz megjósolni, hogy a kis nebuló sportoló lesz, az sem elképzelhetetlen, hogy éppen az öttusát választja majd. Külön elismerésem a fiatalasszonynak, hogy megszerezte a jogi doktorátust. Úgy hallom, még nem praktizál, majd akkor dolgozik úgymond főállásban, ha visszavonul a versenyzéstől. Sporttársai szerint olyan kivételes a memóriája, hogy félelmetes jogász válhat belőle. Egyébként ő is a családi hagyományokat folytatja, hiszen a mama, Edit asszony az öttusaszövetségben társadalmi munkás, a számvizsgáló bizottság tagja, s a Honvéd-Steffl öttusa szakosztály társelnöke, a nagy bajnok, Fábián László társaságában. Ami a szigorúan vett szakmát illeti, a szakemberek szerint Bea sokkal többre képes annál, mint amit úgymond kihozott magából. Színes, erős egyéniség, okos versenyző, sok örömet szerezhet még nekünk. Ne feledkezzünk meg húgáról, Nóráról sem, aki még csak 21 éves, sokra viheti.

Ákos tapasztalt, 27 éves, s még mindig fejlődőképes. Csöndes, megbízható versenyző, erőssége a lövészet, lovaglás és a vívás. Érdekes módon csakúgy, mint feleségének, neki is a fizikai számok mennek gyengébben. Külön érdekesség, hogy 2000-ben katonai öttusa-világbajnoki címet is szerzett. Készül a civil életre is, hiszen a Testnevelési Egyetemre jár. Mostanában még feszítettebben élnek, az alapozás minden fizikai és lelki tartalékot kivesz a szervezetből. Az ifjú férj és feleség, apa és anya sokunk példaképe lehet. Hiszen mély, őszinte hitvallásuk a sport mellett becsülendő, követendő példa.

(jánosy), A Színes Sport 2001.11.04.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Simóka Bea