FONTOS


 

Szívesen indult volna a váltóban
Hatodszorra -- egyedül

-- Nem volt furcsa úgy készülni a jövő heti Európa-bajnokságra, hogy ezúttal "csak" egyéniben kap szerepet? Nem keserítette el Pálvölgyi Miklós szövetségi vezetőedző bejelentése?

-- A szófiai már a hatodik Európa-bajnokságom, és valóban ez az első alkalom, hogy csak egy számban lesz éremszerzési lehetőségem. De nem keserített el a kapitány döntése, nem éreztem bántónak, mert már korábban beszélgettünk róla, hogy egyéni induló leszek. Bevallom, a váltóban szívesen indultam volna, de elfogadom, hogy ki kell próbálni a fiatalokat is, jöjjenek és bizonyítsanak. De a világbajnokságot nem adom ilyen könnyen, arra "hegyezem" magam -- mondta az Eb-küldöttség legrutinosabb tagja, Sárfalvi Péter.

-- Talán lelkileg is könnyebb lesz, hogy most csak önmagáért felel, és nincs a vállán a jó csapatszereplés terhe is, mint annyi éven át.

-- Azt hiszem, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy nekem nem jelent lelki megpróbáltatást, ha a csapat szereplése, ezzel együtt mások eredményessége is tőlem függ. Nem befolyásolja a felkészülésemet, hogy csak önmagam vagy mások érme is a tét, mindkét esetben a lehető legtöbbet akarom kihozni magamból.

-- Amellett hogy a válogatott legrutinosabb tagja, azt is elmondhatja magáról, hogy minden Európa-bajnokságán dobogóra állhatott. Szófiában sem szakad meg ez a sorozat?

-- Szeretném, ha nem szakadna meg, de most nehezebb a dolgom, mert mint mondtam, nem három, hanem csak egy lehetőségem lesz az éremszerzésre.

-- Nem kötekedésként jegyzem meg, de tény, eddig csak egyszer sikerült egyéni medáliát nyernie. Igaz, az a legfényesebb volt.

-- És az is tény, hogy minden alkalommal az első tíz között végeztem, ami egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény. Mindig ott voltam a tűz közelében. Az első Eb-n, kilencvenötben kilencedik voltam, csapatban pedig győztünk. Vagyis első nekifutásra érmet, aranyat hozhattam haza, ezért az a verseny különösen emlékezetes a számomra. A következő, székesfehérvári versenyről felemás emlékeim vannak. Előtte beteg voltam, és a mellhártyagyulladás miatt sokáig úgy tűnt, nem is indulok. Az utolsó pillanatban engedték a szereplést. Ötödik lettem, ami az előzményeket ismerve nem rossz, a csapattal pedig a második helyen végeztünk. A váltót már a betegség miatt nem vállaltam, és milyen sors, abban a számban magyar arany született. Utána Uppsalában nem sok hiányzott az egyéni éremhez, csapatban ismét ezüstöt nyertünk.

-- Két éve Drzonkówban aratott, eddigi legnagyobb sikerét érte el, minden eredményhirdetéskor a dobogó tetejére szólították.

-- Az egyéni aranyérmem értékét növelte, hogy az volt az első olimpiai kvalifikáló verseny, és ezért mindenki a megszokottnál is jobban harcolt. Mind az öt számban nagyon jól szerepeltem, ami ritkán adatik meg egy öttusázó pályafutásában. Azóta nemzetközi versenyen nem tudtam megismételni azt a produkciót, nem állt össze mind az öt tusa, egyik-másik lyukasra sikeredett. Tavaly a váltóarany mellé egyéni kilencedik hely került úgy, hogy én voltam a legjobb magyar, ebből következik, hogy csapatérem nélkül maradtunk.

-- Ha már a lyukas számokat említette: az idén a vívása nevezhető annak.

-- Ez csak részben igaz. A versenyeken valóban elmaradtam a tőlem megszokottól, bár így is mindig elértem a nyolcszáz pontos határt, de edzéseken továbbra is jól megy a vívás. Szerintem akkor lenne gond, ha az edzéseken sem menne. Vagyis nem a tudásommal van baj, hanem az összpontosítással. Mindig a végére szedem össze magam, de addigra már elhullatom az értékes pontokat. Egyszer csak megszakad ez a sorozat, és miért ne Szófiában szakadna meg?

(füredi), Nemzeti Sport 2001.06.16.

Sárfalvi Második diplomája megszerzésére készül
Örül, hogy egészséges

A világbajnok Sárfalvi Péter is indul az öttusa Eb-n, de csak egyéniben. Az esélyeiről nem tud nyilatkozni, hiszen az öttusa kiszámíthatatlan sportág, de annyit elárul: fél siker, hogy egyáltalán egészséges.

Az utóbbi években rengeteg sérülés és betegség hátráltatta. "Egy öttusázó abban bízhat, hogy jó napot fog ki - mondja. - Előfordult már velem, hogy iszonyatosan ment az edzés és szuper jól sikerült a verseny, de fordítva is történt már. Az számít, hogy a verseny napján milyen állapotban leszek."


Sárfalvi már nem csak az öttusára gondol

Sárfalvi a 2000-es olimpia miatt halasztott a főiskolán, és a mostani Eb, valamint a vb miatt nem fog bele a tanulásba. Utána azon lesz, hogy megszerezze második diplomáját - ezúttal marketingkommunikáció szakon. "Még idén le akarok nyelvvizsgázni, aztán megírom a szakdolgozatomat, majd jöhet az államvizsga. Aztán elkezdek gondolkozni azon, merre tovább."

Azt tervezi, hogy 2002-ben még öttusázik, de már elkezdi új életét is felépíteni. "Azt akarom, hogy zökkenőmentes legyen a váltás. Öttusában csak akkor lehet folytatás, ha a 2004-es olimpiára felveszik a váltót, a rövidebb távok miatt azt még vállalnám."

(tamás), A színes Sport 2001.06.15.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Sárfalvi Péter