FONTOS


 

40. férfi és 20. női világbajnokság, Pesaro
Kemény küzdelem a kvótákért és az érmekért


Több szempontból is rendhagyó világbajnokság előtt állnak a férfi és női öttusázók: a megszokottól eltérő időpontban, kora nyáron kerül sor az eseményre, no és idén a vb megelőzi az Európa-bajnokságot. Persze ezek csak a kevésbé jelentős eltérések. A legfontosabb az, hogy az idei vb kvalifikál az olimpiára, és Pesaróban nyílik az utolsó lehetőség arra, hogy valaki megváltsa a repülőjegyét Sydneybe.

Az olasz városban előfordulhat, hogy -- mondjuk -- a huszadik helyezett éppen olyan boldog lesz, mint az aranyérmes. Hogy miért? Tíz-tíz férfi és női versenyző úgy áll rajthoz, hogy már biztosította a helyét az ötkarikás játékok 24 fős mezőnyében, tehát 14-14 hely még kiadó. Mivel valószín?, hogy az élmezőnyben olyanok (is) végeznek, akik már olimpiai részvételi jogot szereztek, így értelemszer?en a sorban utánuk következők jutnak kvótához. Az is kikötés, hogy egy országból csak ketten-ketten indulhatnak Sydneyben -- vagyis akár a 20. hely is olimpiát érhet.

A magyar versenyzők az Európa-bajnok Sárfalvi Péter, valamint a világbajnok Balogh Gábor és Vörös Zsuzsanna révén már három kvótával rendelkeznek -- azaz a nőknél még egyet szerezhetnek. Persze az sem árt, ha a férfiaknál is "beesik" egy plusz kvóta, mert egy esetleges sérülés vagy betegség esetén csak ebben az esetben indulhat más a világbajnok helyett. (Sárfalvit helyettesíthetné az Eb-ezüstérmes Hanzély Ákos).

A férfi-világbajnokságok 1949 óta íródó történetében tíz egyéni (Balczó András ötször, valamint Benedek Gábor, Kelemen Péter, Mizsér Attila, Fábián László, Balogh Gábor) 13 csapat- és öt váltóaranyérmet szereztek versenyzőink. A női szakág (1981-ben rendezték meg az első vb-t) eddig csupán egyetlen világbajnoki címmel büszkélkedhet: Vörös Zsuzsanna állhatott a dobogó tetejére tavaly a Margitszigeten.

Az elmúlt évi vb-hez képest a férfi és a női válogatott is más összeállításban áll rajthoz, mindkét nemnél újoncok is szerepet kapnak.

Cél: a plusz kvóta

-- A tavalyi aranycsapatból megmaradt Balogh Gábor és Sárfalvi Péter mellett a fiatal Fülep Sándor indul a hagyományos egyéni és csapatversenyen -- kezdi Pécsi Gábor technikai igazgató. -- De hát ez a világ rendje, egy-egy újoncnak a csapatba kell kerülnie, hiszen az olimpia után a nemzetközi mezőnnyel együtt várhatóan a hazai is átrendeződik majd. Fülep pedig a ranglistán megszerzett első helyével kivívta a vb-szereplés jogát. A váltóban két világbajnok, Madaras Ádám és Kállai Ákos oldalán egy másik vb-újonc, Kovács Gergely kap szerepet. Balogh és Sárfalvi azért nem indul a váltóban, mert az ő felkészülésüket az olimpiának rendeltük alá, Sydneyben pedig nem lesz váltóverseny. Fülep eddig szerzett versenyrutinjának viszont még sok lenne egy újabb szám teljesítése. Egyébként Fülep vívása sebezhető, de ezt fel kellett vállalnunk, hiszen ha annak idején Mizsér Attilának is csak a gyengébb vívását figyelte volna a szakvezetés, ma szegényebbek lennénk egy olimpiai és világbajnokkal. A váltótagok is nagyon készültek a vébére, mert tudják, hogy a pesarói szereplésüktől is függ az, ki indulhat majd július elején a székesfehérvári Eb-n. A célokról most is azt tudom mondani, mint máskor, azaz hogy egy magyar öttusázónak mindig versenyben kell lennie az érmekért... Baloghnak és Sárfalvinak illik az élmezőnyben végeznie, Füleptől pedig az elsődleges elvárás a döntőbe kerülés. Ha ez sikerül, meg kell próbálnia pluszkvótát szerezni.

A rutin és a fiatalság érmet is jelenthet

-- A felkészülést meghatározta, hogy nem lehetett számítani Partics Katalinra, aki két éven át a válogatott második számú embere volt -- mondja Kulcsár Antal női szövetségi kapitány. -- Aztán amikor azt hittem, hogy kialakult a csapat és a váltó, egy ritkán tapasztalt formahanyatlás azonnali lépést követelt. Füri Csilla sorozatos gyenge lövészete miatt kimaradt a váltócsapatból, ám ezt a döntést nem tartom véglegesnek. Akár az Eb-n is indulhat egyéni indulóként, mert szükség van rá az öttusában. Szerencsére sérülések, betegségek idén nem zavarták a felkészülést, az edzőtáborozások jól sikerültek, most már a lányokon a sor. Hogy mit várhatunk tőlük? A váltót kényszerhelyzet szülte, de bízom benne, hogy a fiatal Máthé Vivien megfelelő kiegészítője lesz a rutinos Vörös Zsuzsának és Simóka Beának, így a harmadik-hatodik hely valamelyikét megcsíphetik. A hagyományos viadalon induló Vörös legfontosabb versenye az olimpia lesz, ennek megfelelően készült. Az év elején még nem tudtuk, hogy indul-e a vébén egyéniben. Ám mivel úgy érezte, hogy szüksége van a versenyzésre, rajthoz áll. Az első hat hely valamelyikére várom őt. A junior Európa-bajnok Simóka Nóra beküzdötte magát a felnőttcsapatba, és szerintem meg fogja oldani a selejtező és a döntő feladatát úgy, hogy hasznos tagja legyen az együttesnek. Olimpiaikvóta-szerzésre is esélyes. Nővére, Bea gondolkodásmódja a tavalyi gyenge vébészereplés után helyes irányban változott meg. Van, akit a siker ösztönöz, Beát a kudarc "tette rendbe". Idén többször nagyszer?en szerepelt, és ő is esélyes a kvótaszerzésre. A válogatott pedig akár érmes is lehet, bár a realitás inkább az ötödik-hatodik helyet mondatja velem.

A vb műsora, a magyar indulók és a címvédők

Június 13.: női váltóverseny (magyarok: Máthé Vivien, Simóka Bea, Vörös Zsuzsanna; címvédő: Nagy-Britannia).

Június 14.: férfi váltóverseny (m: Kállai Ákos, Kovács Gergely, Madaras Ádám; cv: Magyarország).

Június 15.: női selejtező (Simóka Bea, Simóka Nóra, Vörös Zsuzsanna).

Június 16.: férfi selejtező (Balogh Gábor, Fülep Sándor, Sárfalvi Péter).

Június 17.: női döntő, bajnokavatás egyéniben (cv: Vörös Zsuzsanna) és csapatban (cv: Oroszország).

Június 18.: férfi döntő, bajnokavatás egyéniben (cv: Balogh Gábor) és csapatban (cv: Magyarország).

Füredi Marianne helyszíni jelentése, Nemzeti Sport 2000.06.13.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK