FONTOS


 

Westel férfi Világkupa
Három magyar az élmezőnyben
Sárfalvi Péter ezüstérmes

EGYSZER FENT. Még csak a versenyidény elején - na jó, a közepén - tartunk, a világversenyek, az Európa- és világbajnokság, valamint az olimpiai kvalifikáló Világkupa-döntők még hátra vannak, de Kállai Ákos már kiérdemelt egy címet. Igaz, örömmel lemondana róla, ugyanis ez a cím nem más, mint a "legbalszerencsésebb versenyző" titulus. A Honvéd-Steffl csapat és váltó világbajnoka tíz napja a sindelfingeni Vk-n csak hatalmas futással tudott - egyedüli magyarként - a döntőbe kerülni, és ennek következtében a finélában már nem alkotott maradandót. A második válogatóversenyen, a budapesti Westel Világkupán kellett tehát úgy szerepelnie, hogy "bebetonozza" a helyét az Eb-n és a vébén szereplő csapatban. Nos, Kállai a vasárnapi döntőben szépen haladt célja teljesítése felé: remekül lőtt, nyolc körrel többet ért el, mint a selejtezőben, a vívása is jobb volt, mint pénteken, és két szám után a negyedik helyen állt. A vívás utolsó asszójában azonban egy kitörés során a lába megcsúszott, lement spárgába - és ott maradt a páston. Percekig feküdt fájdalmas arccal, az injekciók hatására sem tudott lábra állni, így mentőt hívtak hozzá. Dr. Hertzka Péter, a válogatott orvosa azonnal intézkedett, és a Sportkórházban soron kívül fogadták a kitűnő versenyzőt, akinek az első orvosi vélemények szerint részleges izomszakadás van a combjában.

Nemcsak Kállai múlta felül két nappal ezelőtti produkcióját, hanem Sárfalvi Péter is, aki 14 körrel kezdett jobban, mint a selejtezőben.

- Semmi különös nem történt, csak annyi, hogy most a lövészettel kezdtem. Már pénteken is mondtam, hogy nekem nem kedvez az a sorrend, amikor a vívást és az úszást követi a lövészet. A 181 körrel teljesen elégedett vagyok, mint ahogy az úszóeredményemmel is, ami a 25-ös medencében egyéni csúcs. A vívásom pontra ugyanúgy sikerült, ám érzésre a mai jobb volt, még akkor is, ha egy pengecsere után volt egy 0-5-ös sorozatom - mondta a lovaglás előtt negyedik helyen álló Sárfalvi.

EGYSZER LENT. Kállai és Sárfalvi előrelépett a selejtezőhöz képest, azonban Fülep Sándor és Horváth Viktor éppen ellentétes "mozgást" produkált. A selejtező lövészetében csoportgyőztesek voltak 185, illetve 184 körrel, ezúttal viszont mindketten csak 180-ig jutottak, és a páston is elmaradtak a várttól - különösen Fülep 692 pontos produkciója fájó.

A lovaglás ezúttal nem rázta szét a mezőnyt, így a fő attrakciót, a Vidám Parkban rendezett záró futást három magyar várta az élmezőnyben: Sárfalvi (5.), Balogh (8.) és Horváth Viktor (14.).

A Vidám Park megér egy misét. Míg a versenyzők a 3000 méteres távra készültek, a létesítmény vezetőinek jóvoltából a Világkupa többi résztvevője felülhetett a favázas hullámvasútra, amely ugyanúgy 75 éves, mint a magyar öttusasport. Persze a versenyzők is felülhettek volna az Európában egyedülálló "szerkezetre", no de nekik más elfoglaltságuk volt, nevezetesen a bemelegítés. A versenyre kilátogató egykori világbajnok, Hanzély Ákos - ma a Csepel-Dunapack szakosztályvezetője - zrikálta is a bemelgítő köröket róvó "beosztottját", egykori csapattársát, Sárfalvi Pétert, hogy ő már a hullámvasúton át a dodzsemig sok mindent kipróbált, sőt a hajmeresztő modern hullámvasútra, a Looping Starra is felszállt. Az, hogy más, nevezetesen Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány felszáll-e a Looping Starra, elsősorban a legelőkelőbb helyen álló honi versenyzőtől, Sárfalvitól függött. A kapitány ugyanis megfogadta, hogy ha 1996 után ismét magyar siker születik a viadalon, lesz ami lesz, felül rá...

A felállított kordonok mellett sok néző - elsősorban gyerekek - biztatta a mieinket, és a biztatás hatására Sárfalvi hamarosan feljött a második helyre, és Horváth Viktor, valamint Balogh Gábor is sorra előzte a vetélytársakat. Végül Krungolcas ért először célba, és ez azt jelentette, hogy csakúgy, mint tavaly, amikor Zadnieprovskis volt a legjobb, ismét litván győzelem született. A közelgő Európa-bajnokság szempontjából biztató, hogy három magyar is az élmezőnyben végzett, Sárfalvi második, Balogh hatodik, míg Horváth Viktor a tizedik helyen zárt.

- Az volt a taktikám, hogy az elején elhúzok, majd megpróbálom tartani az előnyt. Ez nem is volt nehéz, nem "haltam meg" annyira, mint a pénteki selejtező futásában. Azt már rajt előtt tudtam, hogy a remek futó Krungolcast nem lehet megelőzni, úgyhogy a második hely volt reális. Ez pedig sikerült is - mondta Sárfalvi.

Westel férfi Világkupa, Budapest

Döntő: 1. Edvinas Krungolcas (litván) 5784 pont, 2. Sárfalvi Péter (magyar) 5688 (lövészet: 181 kör/1108 pont, vívás: 916 pont, úszás: 2:04.63 perc/1308 pont, lovaglás: 1172 pont, futás: 9:14.95 perc/1184 pont), 3. Astier (francia) 5652, 4. Dovgal (fehérorosz) 5612, 5. Tiidemann (észt) 5600, 6. Balogh Gábor (magyar) 5592 (182/1120, 860, 2:04.12/1312, 1144, 9:21.96/1156), ... 10. Horváth Viktor (magyar) 5568 (180/1096, 832, 2:04.97/1304, 1128, 9:08.22/1208), ... 24. Fülep Sándor (magyar) 5368 (180/1096, 692, 2:04.63/1308, 1140, 9:27.86/1132), ... 28. Lipták Róbert (magyar) 5284 (182/1120, 608, 2:05.13/1300, 1144, 9:32.81/1112), ... 30. Horváth András (magyar) 5184 (164/904, 804, 2:05.43/1296, 1144, 9:51.59/1036), ...32. Kállai Ákos 2016 (1156, 860, 0, 0, 0)

Csapathirdetés az ob után

A Westel Világkupa válogató volt a közelgő világversenyekre, az Európa- és világbajnokságra, ám Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány még nem tudott csapatot hirdetni: "Tisztulni tisztult ugyan a kép, bár Kállai Ákos sérülése igencsak megkavarta a helyzetet. Különösen azt figyelembe véve, hogy Ákos két számban jól szerepelt, sőt, a legutóbbi Világkupán sem produkált rosszul a viszonylag gyengébb helyezése ellenére. Amíg az orvosok nem mondanak véleményt az állapotáról, addig én sem nyilatkozhatok a világversenyen szereplő csapatokról. Sárfalvi Péter remek teljesítménnyel nyerte meg a február eleji fedett pályás versenyt, igaz, az nem volt válogató, és most is hasonlóan jó produkcióval rukkolt elő. Kár, hogy tíz napja Sindelfingenben kiesett. A tét, a csapatba kerülésért vívott harc rányomta a bélyegét a teljesítményekre, Balogh, Horváth Viktor és Fülep is jobbat tud annál, amit a mostani döntőben lőtt. Az örvendetes, hogy hárman az első tízben végeztek. Balogh és Horváth megbízható, stabil teljesítményt nyújtott. Fülep az idén halványabb, de bízom benne, az idén is belelendül, és elkapja majd a fonalat."

FM, Nemzeti Sport 2002.05.13.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK