- Az öttusában viselt számos tisztségének köszönhetően szinte nem múlik el hét a sajtónak adott nyilatkozatai nélkül. Kenyérkereső foglalkozásával azonban nem áll ennyire az érdeklődés középpontjában. Ha funkcióit kérdezik, melyiket említi először: az adidast vagy az öttusát?

- Mindig attól függ, hogy milyen környezetben vagyok. Ám azt, hogy az adidasnál lehetek, annak köszönhetem, hogy sportoltam, öttusázó, majd öttusafőtitkár, a sikeres nyolcvankilences budapesti világbajnokság egyik szervezője voltam.

- Az úszómúltját nem említi meg? Pedig ebben a sportágban olimpiára is eljutott.

- A medencében töltött tíz év rettenetesen sok volt, természetesen nem lehet elfelejteni és kitörölni az életemből. Amikor nézegetem az érmeimet, vagy előveszek egy gyűjteményt, édesapám ugyanis eltette és kommentárral látta el a rólam szóló újságcikkeket, mindig az jut eszembe, hogy szép volt az a tíz év. Akkoriban meghatározó volt az életemben az úszás, de ma úgy tekintek vissza rá, hogy pályafutásomban átéltem az akkori gyermekbetegségeket. Tizennégy évesen a legjobb voltam a világon, ám a tudásom felnőttkoromra devalválódott, nem tudtam tartani a lépést a világgal, és már az is nagy szó volt, hogy eljutottam a nemzetközi versenyekre.

- Utólag hogy látja, korosztálya később miért nem tudta felvenni a harcot a világgal?

- Mások voltak a módszerek. Csodálatos edzőim voltak, Székely Éva és Littomeritzky Mária, de az ígéretes eredményeket mégsem sikerült átmenteni a felnőttkorba.

- Ezért váltott sportágat vagy az úszás monotonsága miatt?

- Sosem tartottam unalmas, monoton sportágnak az úszást addig, amíg jöttek az eredmények. Sokáig ugyanis csak az volt a kérdés, hogy milyen színű érmet nyerek, a dobogó mindig biztos volt. Később, amikor meg kellett elégednem az ötödik-hatodik helyekkel, ugyanaz a munka unalmas lett, már nem szerettem. Középiskolai testnevelőtanárom, Rákhely Gyula, aki atlétaedző volt, felvetette, hogy nem lesz belőlem világklasszis úszó, próbálgassak más sportágakat is, kezdjek el kocogni, lőni. Persze Littomeritzky Mária nem örült az ötletnek, ő még hitt a világhíremben... Az öttusára mégis véletlenül találtam rá. Ősszel egy hétvégi családi kiránduláson ültem fel először egy lóra, aztán másnap kimentem a lovardába, ahol összefutottam Lázár Péter barátommal, aki már öttusázott. Moldova György után szabadon úgy fogalmazok, hogy engem is megcsapott az istálló szaga, drasztikus váltás következett az életemben: másnap már megkerestem a Honvédban László Pista bácsit, és ezzel elindult az öttusa-pályafutásom.

- Nem bánta meg a váltást?

- Soha! Föl sem merült bennem, pedig sokszor voltam nehéz helyzetben. Például úszóként sosem izgultam, nem is ismertem ezt az érzést. Aztán öttusázóként beálltam a lőállásba és hallottam a szívverésemet... hát, ez nagy lecke volt, nap mint nap megküzdeni ezzel az érzéssel. Mélypontjaim is voltak, mégsem bántam meg, mert tudom, hogy úszóként nem érhettem volna el többet.

- Bizonyára az egyik öttusamélypont az a lovasbukás volt, amit újoncként "mutatott be" az 1981-es világbajnokságon.

- Nem! Számomra az volt a mélypont, hogy nem kerültem be a moszkvai olimpiai csapatba, pedig szerintem ott lett volna a helyem. Meg aztán minden egyes lövészet annak számított. Túlzás nélkül mondom, hogy a lövészetet olyan tragédiának éltem meg, mint amikor valaki elveszti egy családtagját. Egy jó lövőnek ezt nem lehet elmagyarázni. Az öttusában éppen az a csodálatos, hogy mindenkinek van gyenge száma, és irigyli a másiktól az ott elért jó eredményt. Az a másik meg talán éppen abban gyengébb, amiben ő kimagasló. Én hiába gyakoroltam órákig, és már térdig álltam a töltényhüvelyekben - akkor még robbanófegyverrel lőttünk -, mégsem ment. Pedig sok mindent megtettem a sikerért, még cigarettázni is képes voltam.

- Ezt nem értem, de talán azért, mert nem dohányzom.

- Én sem dohányoztam, de hallottam, hogy ha mély lélegzéssel letüdőzi valaki a cigit, percekig bódult lesz tőle. Nosza, ezt kipróbálom, mondtam magamnak. Sem előtte, sem utána nem volt a számban cigaretta, de a siker érdekében erre is képes voltam. Úgy is lett, ahogy mondták, tényleg elbódultam. A módszert aztán verseny előtt is bevetettem, majd' meghaltam, de egymás után két cigit is letüdőztem a lövészet előtt. Jött a bódulat, ahogy kell... de amikor lőállásba szólítottak, egy csapásra elmúlt a kábulat, tiszta lett a fejem, és még rosszabbul lőttem, mint korábban. Szóval a lövészettől való félelem végigkísért az öttusában. Lehet, hogy ez alkati tulajdonság és erős rövidlátásom is korlátozta, hogy elfogadható lövő legyek. Juniorkoromtól kezdve mindenki azt mondta rólam, ha elfogadhatót lövök, nyerek. De ma se csinálnám másként, illetve nem hiszem, hogy ha másként csináltam volna, többre viszem. Talán akkor lettem volna szerencsésebb, ha Maracskóék előbb kiöregszenek, Mizsérék pedig később jönnek. Egy darabig én voltam a fiatal a keretben, aztán hirtelen öreg lettem.

- A lovasbukást azért ne hagyjuk ki!

- Első vébémen indultam, és akkor a lovaglás még első szám volt. Valahogy elakadt a ló lába és felbuktunk. Se előtte, se utána nem volt gondom a lovaglással, akkor viszont a rohanós tempónak nem lehetett más a következménye. Rövidzárlat volt, de azonnal visszaugrottam a lóra és tisztességes pályát teljesítettem. A csapattal ezüstérmesek lettünk, de hazai pályán a lengyeleket úgysem lehetett volna megverni. Ez a bukás egyáltalán nem vette el a kedvem. Nekem a lovaglás volt a vonzerő, az adomány a sorstól. Szabácsy Pista bácsi sok időt áldozott rám, a rengeteg különórának köszönhetően lovastudásban nulláról indulva egy év alatt utolértem a korosztályomat. Sok öttusázó ettől a számtól fél, ők úgy néztek ki lovaglás előtt, mint én a lövészet előtt. Én viszont a lovaglás miatt első látásra szerelmes lettem az öttusába, és ez nem futó kaland, hanem tartós szerelem lett.

- Ma ön az első embere a honi öttusának, amely áprilisban ünnepli magyarországi létrejöttének 75. évfordulóját.

- Az eltelt időben sokat változott a sportág, 75 éve pihenőnapokat beiktatva kilenc nap alatt rendezték meg a bajnokságot, hogy a versenyzők bírják az öt számot. Ma aki egyéniben és váltóban is indul, egy világversenyen a selejtezővel együtt gyakorlatilag három komplett versenyt teljesít öt nap alatt. De nem lehet és nem is szabad összehasonlítani a mát a múlttal. A régiek azt a formát szerették, a maiak ezt. Hiába változtak meg a szabályok, hiszen az élet is felgyorsult, az öttusa így is megőrizte a varázsát. Akik ma űzik, ugyanúgy megszállottként csinálják, mint elődeik. Az összetettsége adja a szépségét, hogy egy versenyen belül a poklot és a mennyországot is megjárod, a gyengébben sikerült szám után is talpra kell állnod, már csak a csapattársaid miatt is. Olyan ez, mint az élet. Nem elég gyorsnak, erősnek lenni, önuralom és koncentrálás is kell. Az a felkészülés, ami az öttusához szükséges, az életre is felkészít. Nem véletlen, és ezt a szövetség elnökeként büszkén mondom, hogy az öttusázók a sportolás után az életben is megállták a helyüket, orvos, ügyvéd, bankár, mérnök lett belőlük.

- Vagy főtitkár, elnök, üzletember, mint önből.

- 1984-ben tudtam, hogy már nincs bennem négy év az újabb olimpiáig, és Török Ferenc szövetségi kapitány javaslatára engem neveztek ki főtitkárnak. A nyeregből a főtitkári székbe ültem. Az elődöm a boldog békeidőkben még úgy készítette a költségvetést, hogy mennyi pénzt akar elkölteni - és azt meg is kapta. Én viszont menedzselni, eladhatóvá akartam tenni a sportágat, mert igenis közönségvonzó az öttusa. Az álmom az 1989-es budapesti vébén megvalósult, és az a verseny mérföldkő lett a sportág történetében. Bebizonyítottuk, hogy látványos és a szponzorok számára is eladható az öttusa. A vébé alatt alakult ki a kapcsolatunk az adidasszal, amelynek itthoni vezetőjét, Csanádi Pétert hívták a nemzetközi központba - ha talál maga helyett valakit. Rám esett a választás, és én megint egyik pillanatról a másikra váltottam. Az öttusában elértem a célomat, csapatommal megmutattuk, hogy lehet sikeres vébét rendezni - ezt egyébként 1999-ben újra bebizonyítottuk -, új feladatok vonzottak. Igent mondtam, mert a váltás ellenére a sportban maradhattam. Ma Magyarországon a sportpiacon és a sportéletben meghatározó szerepet tölt be az adidas. Büszke vagyok arra, hogy ennek kialakításában részt vállalhattam.

- Üzletemberként "hazahúzhat" az öttusához, vagy ezt még megkérdezni sem szabad?

- Természetesen megmozdul a szívem, ha az öttusázókról van szó. A támogatást vállalom, és sosem kellett szégyellnem, mert ez nem a többi sportággal szembeni elvtelen támogatás. Az öttusa a világraszóló eredményekkel és a médiában való szerepléssel, gyakori megjelenéssel is rászolgált a segítésre, mert igazi értéket produkál.

- Minek alapján döntenek a támogatásról?

- Az adidasnál központi elv is létezik, de a helyi sajátosságokat is figyelembe kell venni. Azért nem fogunk sokat költeni egy sportágra, mert külföldön az az üzlet, ha itthon alig létezik, nem ismert, nincsenek eredményei.

- Nem hagyhatjuk ki a nemzetközi öttusaéletben betöltött funkcióit, amelyeket annak köszönhet, hogy nem engedte az állandóan változó szabályok áldozatává válni a sportágat.

- Szerencsére ma már elmúlt az az idő, amikor évről évre változtatták a szabályokat. Én a technikai bizottság tagjaként is konzervatív voltam, és sikernek tartom, hogy a végrehajtó bizottságban vissza tudtuk verni egyesek át nem gondolt ötleteit. Stabilizációra van szükség, nem pedig további módosításokra. Igaz, a társszövetségek alapvető változásaihoz nekünk is alkalmazkodnunk kell, de meggondolatlanul nem követjük őket. Nem vettük át például a vívóktól a plasztiksisakot és nem is tervezzük a bevezetését. Az európai szövetségen belül jelenleg egység van, és most arra törekszünk, hogy bebizonyítsuk: a sportágat lehet gazdaságosan, jól működtetni, mint ahogy az utóbbi időben a világversenyeket is látványosan, élvezhetően tudtuk megrendezni. Legalábbis erről árulkodik a három éve a Margitszigetre nap mint nap kilátogatott több ezer néző, és hasonló sikert tapasztaltunk azóta a sydneyi olimpián, külföldi világbajnokságokon is.

Névjegy

Császári Attila

Született: 1954. január 1., Budapest

Foglalkozása: öttusázó, úszószakedző, közgazdász

Sportága: úszás (1963-1973, BVSC), majd öttusa (1973-1984, Bp. Honvéd)

Legjobb eredményei. Úszóként: olimpiai 8. (4x100 m vegyes váltó - 1972), ifjúság Eb-2. (100 m gyors, 200 m gyors - 1969)

Öttusázóként. Egyéni: vb-7. (1982), országos bajnok (1981). Csapat: vb-2. (1981, 1982), BEK-győztes (1979).

Sportvezetőként: a Magyar Öttusaszövetség főtitkára (1985-1991), a MÖSZ alelnöke (1991-1996), a MÖSZ elnöke (1996-tól), a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) technikai bizottságának tagja (1988-2000), az adidas Budapest Kft. marketingmenedzsere, ill. marketingigazgatója (1992-től), a MOB elnökségi tagja (1996-tól), az Európai Öttusaszövetség elnöke (2000-től), az UIPM végrehajtó bizottságának tagja (2000-től)

FM, Nemzeti Sport 2002.04.20.