FONTOS


 

Megtartani a helyünket a világban
Előtérben a technikai képzés

Minden sportágra jellemző, hogy az érdeklődés középpontjában a felnőttversenyzők állnak, és az utánpótlás képviselőire jóval kevesebb figyelem irányul. Elsősorban az élsportolókkal foglalkozik a média, no és a szövetségek költségvetéséből is több jut a menőkre. Az ISM utánpótlásnevelő programjának, a Heraklész-programnak köszönhetően a pénzek terén a jövőben jelentős változások várhatók, a szövetségeknek már nem kell más területektől elcsenni a pénzt, hogy a fiataloknak is jusson.

-- Szövetségünk mindig is nagy súlyt fektetett az utánpótlás-nevelésre, ezért is sikerülhettek törésmentesen a generációs váltások -- kezdi Pécsi Gábor, a Magyar Öttusa-szakszövetség főtitkára. -- Az elmúlt öt évben erre a célra bizonyos összeget különítettünk el, ez azonban csak a szintentartáshoz volt elég. Senki sem akart vezéráldozatot hozni, vagyis az élversenyzők programját a fiatalok miatt megcsonkítani, hiszen egy-egy sportág megítélése az olimpiákon és felnőtt világversenyeken elért eredményektől függ. A Heraklész-program beindulásával új korszak kezdődhet, hiszen ezeket a korosztályokat most már a csak nekik szóló pénzekből támogatjuk, és nem a felnőttektől megmaradókból.

-- Az öttusában kiket érint a program?

-- Gyakorlatilag az összes szakosztályt, hiszen mindenhol vannak fiatal, tizenhat--huszonegy éves versenyzők, akikre a támogatás vonatkozik. Ami a szakmai munkát illeti, az egyes számok közül elsősorban a technikaiakban, vagyis a lövészetben, lovaglásban és a vívásban kívánunk olyan szakembereket alkalmazni, akikkel a képzés színvonala jelentősen emelkedhet. Például lövészetben a ma is aktív sportlövő Karacs Zsoltot kértük fel szakágvezetőnek, aki számára nem idegen az öttusalövészet, hiszen az újpestieknél már dolgozott edzőként.

-- Mikortól vehetik igénybe a fiatalok a lehetőségeket?

-- Az első lépcsőben kiemelt negyven ifi és junior versenyző már élvezte a program előnyeit, ugyanis a lányok Nagyvázsonyban, a fiúk pedig Tápiószentmártonban vehettek részt a felnőttekkel együtt, speciális lovastáborban. Az első nagyszabású esemény azonban a november tizenkilencedikén kezdődő, háromhetes tatai közös felkészülés lesz.

-- Mit vár a programtól?

-- Vérpezsdítést, szakmai megújulást. A magyar öttusára mindig jellemző volt, hogy a rendezésben élen jártunk, és különböző ötletekkel segítettük a sportág látványosabbá tételét. A képzésben is gyakran tanultak tőlünk más nemzetek képviselői, így azt szeretném, hogy az anyagi háttér megteremtése után továbbra is képesek legyünk a megújulásra, mert csak így tarthatjuk meg helyünket a világ élvonalában.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.10.13.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK