FONTOS


 

Szófia hősei Tatán készülnek Millfieldre
Változatlan csapatokkal a vébére

Csúcsforgalom Tatán. Az edzőtábor lakói pöttömnyi tornászlányok, termetes súlyemelők, asztaliteniszezők - no és a már harmadik hete a kedden kezdődő angliai világbajnokságon szereplő öttusázók.

Utóbbiaknak különösen zsúfolt volt a keddi napja, ugyanis a szövetség vezetői ekkorra írták ki az úgynevezett nyílt napot, amikor az újságíróknak két edzés között lehetőségük volt faggatni és fotózni a versenyzőket, akiknek tehát a napi penzum teljesítése mellett az újságírók és fotósok rohamát is állniuk kellett.

Aki profi, az a páston is profi. Mint például Vörös Zsuzsanna. A világ- és Európa-bajnok két asszó között észreveszi, hogy a távolból fotózzák, és máris úgy tartja a karját, hogy látszódjék a szponzor emblémája. Aztán elmosolyodik, hogy sikerült "irányítania" a fotósokat és tévéseket. Az uszodában aztán a versenyzők mellett - akik örülnek, hogy a nagy hőségben enyhet adó medencébe ugorhatnak - a fotósoknak is kellemes perceik adódnak: legeltethetik a szemüket a fürdőruhás öttusázó lányokon.

Mivel Pálvölgyi Miklós, a férfiak kapitánya már az elmúlt heti elnökségi ülésen bejelentette, hogy a két hete rendezett szófiai Európa-bajokságon sikeresen szerepelt formációknak szavaz bizalmat - vagyis az aranyérmes csapat Balogh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor és az aranyérmes váltó Fülep, Horváth, Kállai Ákos képviseli színeinket a vb-n is, az egyéni induló pedig Sárfalvi Péter lesz -, Kulcsár Antal női kapitányra várt a feladat, hogy felfedje kártyáit.

- A csapathirdetéssel azért vártam meg a vasárnap zárult junior Európa-bajnokságot, mert a felnőtt Eb-n olyan szakmai kérdőjelek merültek fel, amelyekre választ vártam. Nos bebizonyosodott, hogy nincs értelme változtatni, a világbajnokságon az Európa-bajnoki aranyérmes váltó Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla és Simóka Nóra, valamint a Füri, Vörös, Szathmáry Adrienn csapat szerepel, az egyéni induló Vojtkó Edit marad - mondta Kulcsár kapitány.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.07.11.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK