FONTOS


 

36. férfi és 13. női junior-világbajnokság, Budapest
Hat szám, hat éremesély

Kedden a női selejtezővel Budapesten, az FTC népligeti sporttelepén megkezdődik az öttusa-utánpótlás (21 éves korig) idei legrangosabb versenye, a junior-világbajnokság.

Elcsépelt kijelentésnek tetszik, de akkor is tény: öttusában minden korosztályban éremesélyesek a magyar versenyzők, így méltán reménykedhetünk abban, hogy fiataljaink hasonlóan jól szerepelnek majd hazai környezetben, mint a felnőttek Millfieldben. A három hete rendezett korosztályos Európa-bajnokság éremgyűjteménye (két arany, két ezüst, egy bronz) legalábbis feljogosít erre.

- A négy lány közül Simóka Nóra és Szathmáry Adrienn számára négyversenyes sorozat utolsó állomása lesz a világbajnokság, hiszen ők ott voltak a felnőttek világ- és Európa-bajnokságán is, és éremmel tértek haza a korosztályos Eb-ről - kezdte Kulcsár Antal női szövetségi kapitány. - Az alapkövetelmény, hogy mind a négyen sikeresen teljesítsék a selejtezőt, és ott legyenek a döntőben. Az Európa-bajnokság eredményeit megismételni nehéz, de remélem, hazai környezetben meg tudjuk közelíteni. Egy egyéni éremben most is bízom, és abban is, hogy csapatban és váltóban is dobogóra állunk. A mezőny a lehető legerősebb lesz, az előzetes nevezések alapján senki sem fog hiányozni a nagy vetélytársak közül. Az érmek a magyar, az orosz és a lengyel versenyzők között dőlhetnek el, de már nemcsak a felnőtteknél, hanem ebben a korosztályban is számolni kell az angolokkal.

A fúk szakvezetője, Deák Ferenc utánpótlás-igazgató elmondta, hogy az Európa-bajnokság közelsége miatt külön vb-felkészülésre nem volt elég az idő, ezért elsősorban formaátmentésre törekedtek. A kapitány egy egyéni éremmel - mint az Eb-n - most is elégedett lenne, és bízik benne, hogy a gyengébb lövőnek számító Kertész Ádám és Horváth András sikeresebben céloz majd, mint a kontinensbajnokságon. És ha a kritikus szám jól sikerül, a csapat és a váltó is dobogóra állhat. Persze, ehhez előbb a döntőbe kell jutni, ami a háromcsoportos selejtezőből nem lesz egyszerű feladat.

- Az Eb-n a lovagláson múlt a csapatérem, mert kihúztuk az egyetlen gyenge lovat. Itthon a lóállománnyal nem lesz gond. A váltó összetételéről a hagyományos verseny után döntök, elsősorban a lövőeredmények alapján. A stafétában Halasi Zoltán mellett szükség van egy másik biztos kezű lövőre, ezért elképzelhető Lipták Róbert "bevetése". Már csak menedzselési szempontból is, ugyanis Lipták még fiatal, több évig junior marad, szoknia kell a légkört, a többiek viszont kiöregszenek a korosztályból - vélekedett Deák Ferenc.

A vb műsora és a magyar indulók

július 31., kedd: női selejtező (Simóka Nóra, Szathmáry Adrienn, Sasvári Éva csapattagok, Pál Rita egyéni induló
augusztus 1., szerda: férfiselejtező (Kertész Ádám, Halasi Zoltán, Horváth András csapattagok, Gyalog Zoltán egyéni induló)
augusztus 2., csütörtök: női döntő, bajnokavatás egyéniben és csapatban
augusztus 3., péntek: férfidöntő, bajnokavatás egyéniben és csapatban
augusztus 4., szombat: női váltóverseny (Simóka, Szathmáry, Máthé Vivien)
augusztus 5., vasárnap: férfi váltóverseny (Kertész és Halasi indulása biztos, a harmadik személyről az egyéni verseny után döntenek)

Az utóbbi tíz év magyar érmesei

Fiúk

1990, Székesfehérvár: Katona Ferenc (arany), Hanzély Ákos (ezüst), Csernok László (bronz), csapat (arany)
1992, Zielona Góra: Tóth Zsolt (bronz), csapat (bronz)
1993, Winterthur: váltó (bronz)
1994, Toledo: Gárdonyi Gábor (ezüst), váltó (ezüst)
1995, Kaohsziung: csapat (ezüst), váltó (arany)
1996, Usti nad Labem: Balogh Gábor (arany), csapat (arany), váltó (ezüst)
1997, Banská Bystrica: Balogh (ezüst), csapat (arany), váltó (arany)
1999, Chieti: csapat (ezüst), váltó (arany)
2000, Szófia: Kertész Ádám (bronz), váltó (bronz)

Lányok

1989, Gallarate: Kovács Irén (arany), Heilig Anita (ezüst), csapat (arany)
1990, Győr: Kovács (arany), váltó (bronz)
1991, Győr: Kovács (arany), Pécsi Mónika (ezüst), csapat (arany), váltó (arany)
1992, Modena: Köblő Emese (ezüst)
1993, Winterthur: váltó (arany)
1994, Toledo: Hortobágyi Eszter (magyar), csapat (arany)
1996, Kalmar: Simóka Bea (bronz), csapat (ezüst), váltó (arany)
1997, Banska Bystrica: Vörös Zsuzsanna (arany), csapat (bronz), váltó (arany)
1998, Usti nad Labem: csapat (ezüst), váltó (arany)
1999, Chieti: Simóka Nóra (ezüst), csapat (arany), váltó (ezüst)
2000, Szófia: csapat (bronz)

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.07.31.

36. férfi és 13. női junior-világbajnokság, Budapest
Még mindig felnőttversenyzőink kiváló millfieldi vb-szereplésén ámuldozunk, de máris egy újabb öttusázó-világversenyre figyelünk. A juniorok a sorosak, a Népligetben jövő kedden a női selejtezővel kezdődik az ő világbajnokságuk. A jelentős seregszemlén harminc ország sportolói vetélkednek. A nők között Simóka Nóra, Szatmári Adrienn, Pál Rita, Sasvári Éva és Máthé Vivien képviseli színeinket, a férficsapartban Gyalog Zoltán, Halasi Zoltán, Horváth András és Kertész Ádám tusázik.

  • Aranyos pótszer
  • Kulcsszám a lovaglás és a lövészet
  • Sporttörténeti egyiptomi győzelem
  • Aranyérmes a magyar női váltó
  • Férficsapatunk bronzérmes
  • Simóka Nóra bronz-, a csapat ezüstérmes
  • Harcban az egyéni és a csapatérmekért
  • Minden magyar döntőbe jutott
  • Hat szám, hat éremesély
  • Érmekben bízva
  • Búcsú aranyéremmel?
  • Harmadszorra közös vébé
  • Egy tál eper éjjel
  • ÖTTUSA

    KÉPEK

     

     
    LINKEK