FONTOS


 

Steffl-kupa nemzetközi fedett pályás verseny
A Csepel meglepetésaranya


A váltóversennyel, amely egyben fedett pályás országos bajnokság, megkezdődött az idei esztendő első nagy nemzetközi öttusaversenye, amelyre még Kínából is érkeztek sportolók. Ezen a néven ugyan csak a harmadik, de összesítésben már a tizenötödik alkalommal gyűlnek össze - a fedett pálya csütörtökön különösen élvezhető előnyeit kihasználva - az öttusázók. Az udvariasság azt kívánja, hogy a nők versenyével kezdjük, habár általános vélemény szerint a mezőnyük nem volt igazán erős. Hiányoztak, például, a Honvédból a Simóka testvérek, az anyai örömök elé néző Bea, és a műtétéből lábadozó Nóra. Nem indulhattak, de jókedvűen jelentek meg minden helyszínen, ha sietni kellett, még kocogni is tudtak. Kulcsár Antal szövetségi kapitány szerint ott tartanak a versenyzők, ahol ilyenkor a téli felkészüléskor elvárható tőlük. Ezen a versenyen mindenki visszajelzést kaphat arról, hogy miként áll a felkészülésben, de a viadalnak a bajnoki címen kívül egyéb tétje nincs.


Hanzély Ákos "utolsó dobása" nagyszerűen sikerült

Meglepetésre az első tusát, a lövészetet a KSI váltója nyerte meg reggel. Az esélyesebbnek tartott Alba Volán A-csapatának és a Honvédnak bizony melege volt így februárban a Mexikói úti lőtéren. Még az Alba Volán B-gárdája is jobban célzott a válogatottaknál, így az érintetteknek volt min javítaniuk. Kulcsár mester szerint a KSI kiemelkedően lőtt, az elithez tartozók közül csak Máthé Vivien teljesített elfogadhatóan, a többiek gyengén céloztak.

A vívásban a Honvéd javított, s megnyerte a számot, az Alba Volán és a KSI előtt. Ez a tusa nem rázta szét a mezőnyt, jellemző volt a körbeverés. Az úszásban viszont akadtak kiemelkedő idők, főleg - az Alba Volán A-csapatából - a világbajnok Vörös Zsuzsa és a honvédos Füri Csilla emelkedett ki.

Három szám után azonban még mindig a KSI állt az élen, 138 ponttal vezetve az Alba Volán előtt. A lovaglás után a KSI előnye 105 pontra csökkent Vörösék előtt, mert a fehérváriak hibátlanul teljesítették a pályát, míg a vetélytársaik értékes pontokat hagytak a Nemzeti Lovardában. A KSI-s Kling Réka le is pottyant a lováról, de talpra esett, és azonnal visszapattant. Partics Katalin (Honvéd) is nehéz helyzetbe került, de nem hagyta magát, a lova nyakán lógva ért célba. A futás előtt a szakemberek úgy vélték, hogy Vörös Zsuzsáék ledolgozhatják a hátrányukat. A futásban végül helyreállt a "rend", mert a remekül futó Alba Volán A-csapata, és a fizikai számokban szintén erős Honvéd-Steffl is megelőzte a KSI-t. Az ő harmadik helyük, és különösen a versenyzésük felkeltette Kulcsár Antal érdeklődését.

nők:
1. Alba Volán A (Vörös Zsuzsa, Máthé Vivien, Szathmáry Adrienn, edzőik: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, Varga Domokos, Mészöly Gábor, Korponai István, Varga Zoltán) 4988 pont
2. Honvéd Steffl (Füri Csilla, Fehér Noémi, Partics Katalin) 4864
3. KSI (Sasvári Éva, Kling Réka, Andrejkovics Andrea) 4829
4. Alba Volán B 3807

A nemzetközi férfimezőnyből a lövészetben a németek emelkedtek ki, hiszen kitűnő, 1204 pontos teljesítménnyel elsők lettek. Nagyszerűen helytállt a csepeli váltó, amelyről igazán senki sem tudhatta, hogy mire lesz képes a frissen műtött Kovács Gergővel, a beugró Hanzély Ákossal és Sárfalvi Péterrel. Az 1168 pontjukra büszkék lehetnek, mert megelőzték a vetélytársaikat, az UTE-t, de legfőképpen az esélyes Honvédot. Miután a vívást kiemelkedő teljesítménnyel megnyerték a piros-kékek, természetesen az összetettben is élre kerültek. Ebben a számban már a honvédosok is jól szerepeltek, másodikok lettek Balogh Gáborék, de így is a két tusában másfélszáz ponttal szereztek kevesebbet a csepelieknél.

Az úszás a kínaiak száma volt, nagy fölénnyel lettek elsők a Dózsa György úti uszodában, a Honvéd, az Alba Volán, és a Csepel előtt. Hanzély annyira kiúszta magát, hogy Sárfalvi Péter szerint a célba érése után "újra kellett éleszteni". A kínaiak nyugodtan vették tudomásul a sikerüket, a lelátón egykedvűen fonogatták a csapat leánytagjainak a haját.

A világbajnok Balogh Gábor saját kocsijával közlekedett a helyszínek között, de a korábbi szerencsétlen karambolja ezúttal nem kísértette, ám sokan aggódtak érte. A lovagláshoz a szlovákok katonai uniformist vettek fel, minannyiuknak azonos volt a rendfokozatuk. Az újpestiek közül Komlósy és Fülep Attila addig-addig kocogtatta lovával a piros-sárga akadályt, míg a csapatuk harmadik tagja, Fülep Sándor le is verte azt. Balogh Gábor hibátlanul teljesítette lovával a pályát. Nem úgy a német Weber, aki makaót játszott az egyik akadállyal, lova az összes rudat lerúgta. Négy szám után még mindig a Csepel állt az élen a Honvéd és a kínai váltó előtt. Előnye 55 másodperc volt az üldözője előtt, és ez elég is volt az első hely megtartásához. A csapat hőse, Hanzély lett a befutó, és így a nyerőember. Ezért ő kettős minőségében, mint klubelnök, és mint versenyző is fogadhatta a szinte mindenkitől feléje áradó szeretetteljes gratulációkat.

férfiak:
1. Csepel SC (Hanzély Ákos, Sárfalvi Péter, Kovács Gergely, edzők: Balaska Zsolt, Magyari István, Sárfalvi Béla) 5526 pont
2. Honvéd Steffl A (Balogh Gábor, Kállai Ákos, Csery Péter) 5447
3. ÚTE (Fülep Sándor, Fülep Attila, Komlósy Tibor) 5326
4. Alba Volán A 5291,
5. KSI 4846.
6. Honvéd-Steffl B 47O3

A nemzetközi versenyben 1. Csepel, 2. Honvéd Steffl, 3. Németország 5388

gadácsi, A Színes Sport 2001.02.23

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK