FONTOS


 

ÖTTUSA.2001 Balczó kitüntetése
Tegnap a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülése előtt kitüntették Balczó Andrást, minden idők legeredményesebb öttusázóját. Schmitt Páltól, a MOB elnökétől a bizottság Érdemérmét vehette át. A kiváló sportember életútját dr. Aján Tamás MOB-főtitkár méltatta. Bal-czó alig volt 22 éves, s már megszerezte Rómában az első olimpiai bajnoki címét Németh Ferenc és Nagy Imre társaként. Mexikóban szintén a csapattal nyert, míg Münchenben az egyéni versenyben lett a legjobb. Balczó válaszában megköszönte az elismerést, tréfásan megjegyezte: a sportpályafutás olyan, mint egy bankbetét. Ha az ember végleg abbahagyja a versenyzést, a befektetett munka kamatozni kezd.
jh, A színes sport 2001.11.14
Sárfalvi levezet
Sárfalvi Péter úgy érzi, már nem fog sokáig versenyezni. A világbajnok öttusázó a következő évadot levezető idénynek tekinti, és közben próbálja építgetni civil életét is. Reméli, hogy ez az év jól sikerül a számára, bár ehhez arra is szükség van, hogy klubja, a Csepel mellett továbbra is kitartson a támogató, a Dunapack. Sárfalvi, aki másoddiplomás képzésen marketingkommunikációt tanul, még nem tudja pontosan, hogy mivel szeretne foglalkozni, ha végképp búcsút int az öttusának. Sokak szerint ő az egyik legjobb humorú sportoló, aki ráadásul modellként is bemutatkozott egy-két magazinban, de a közszereplést nem említette a tervei között. Úgy érzi, nem csak tőle függ, miként alakul a jövője, de mindent elkövet, hogy megtalálja a helyes utat. Szóba jöhet, hogy egy nagy cég alkalmazásába kerül, de a vállalkozás ötlete is megfordult a fejében. A következő hónapokat - az edzések mellett - a jövője építésével is tölti.
(tamás), A színes sport 2001.09.27
Hercegi magánügy - A királyi pár is gratulált
Ha így folytatja - előbb vagy utóbb - a Buckingham Palotába is bejáratos lesz Németh István. Az angol női öttusa-válogatott kapitányát már nemegyszer érte az a megtiszteltetés, hogy a királyi ház valamelyik tagja köszöntötte őt és csapatát. Nem véletlenül, hiszen az utóbbi években szinte mindig aranyat nyertek tanítványai.
A sydneyi olimpián is taroltak a britek. Övék lett a csapat- és Stephanie Cook révén az egyéni aranyérem. Nagy-Britannia olimpiai történetének egyik legsikeresebb állomása volt az ausztrál nagyváros. Természetesen II. Erzsébet angol királynő is köszöntötte a hősöket, köztük a kint élő magyar szakembert. Az idei világbajnokság után - ott is arattak az angolok - a királynő férje, Fülöp herceg gratulált a Németh-lányoknak.
- A herceg maga is sportember, fogathajtó, s többször járt Magyarországon - meséli Németh István.
- Sorra kezet fogott velünk, s megtudván, hogy magyar vagyok, Kecskemétről, a lovaséletről váltottunk szót. Jól eldiskuráltunk, nem csoda, hogy a seregnyi angol újságíró érdeklődött, miről fecsegtünk a herceggel. Sokat sejtetően csak annyit válaszoltam: magánügyekről cseréltünk eszmét. Nos, látni kellett volna a megnyúlt arcokat, mintha kiderült volna rólam, hogy száműzött királyfi vagyok...
(jánosy), A színes sport 2001.09.07
női Világ Kupa, Székesfehérvár - férfi Világ Kupa, Warendorf
- Az elnök ellenzi a gyökeres változtatást
- Fülep Sándor első érme arany lett
- Fülep Sándor szenzációs győzelme
- Magyar csapatbronz Fehérvárott
- Cook a búcsút tervezi
- Nyolc magyar jutott a döntőbe
- Öttusa királynői a királyok városában
- Világbajnoki mezőny Fehérvárott
- A Világkupa nincs veszélyben, a vb még messze van
- Vörös Zsuzsának nincs szerencséje a lovakkal
- Női Világkupa Fehérvárott

Nemzetközi férfiviadal, Párizs
Világkupa-verseny, Mexikó
Steffl-kupa nemzetközi fedett pályás viadal
- Capalini már csak rövid távra tervez
- Komlósy Tibor bravúros bronzérme
- A becsületmentő Komlósy Tibor
- Vörös Zsuzsanna idénynyitó aranyérme
- Vörös rapszódia az idénynyitón
- Hét magyar a döntőben
- A Csepel és az Alba Volán lett a váltóbajnok
- A Csepel meglepetésaranya
- Balogh Gábor csak a váltóban indul
- Hanzély Ákos indul a kupán
- Évadnyitó öttusaverseny, hetedszer a sör "jegyében"

Balogh Gábor


Sárfalvi Péter


Simóka Nóra


Vörös Zsuzsa
ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK