FONTOS


 

A pincérségtől az öttusaközpont vezetéséig
Szondy István újra itthon

A nyugdíjas olimpiai érmesek hagyományos karácsony előtti összejövetelén vastapssal, hihetetlen szeretettel köszöntötték a jelenlévők az eseményen első alkalommal részt vevő Szondy Istvánt. Az idestova 44 évi németországi távollét után végleg hazatérő öttusázó olimpiai bajnok meleg fogadtatása számunkra nem volt meglepő. A 75. születésnapjára készülő bohém, örökvidám sportember aligha bántott meg valakit is életében. Mindenki szerette kedves közvetlenségét, így a kortársak sem felejtették el őt.

Születési hely, idő: Berettyóújfalu, 1925. december 29.

Egyesületei: Ceglédi MOVE (1938-45), Ceglédi VSE (1946-47), Bp. Épületszerelő (1949-51), Bp. Fáklya öttusázója (1952-56), Bp. Petőfi vívója (1950-56)

Kiemelkedő eredményei: olimpiai arany (1952 csapat), bronz (1952 egyéni), világbajnoki arany (1954, 1955 csapat), ezüst (1953 egyéni), bronz (1954 egyéni), magyar bajnokság, öttusa (1949, 1950, 1951, 1954 - egyéni, 1950, 1952 - csapat), nyári ill. téli, párbajtőr csapat (1950)

Három olimpián vett részt: Londonban (1948) és Helsinkiben (1952) öttusázóként, Stockholmban (1956) pedig lovasként indult.

- Nem számítottam ilyen fogadtatásra, ami, bevallom, nagyon-nagyon jólesett - mondta meghatódva, könnyekkel küszködve. - Aki csak ott volt, ott lehetett a Hotel Héliában Helsinki tizenhat magyar aranyérmének hősei közül, mindenki köszöntött. De sajnos már kevesen, nagyon kevesen maradtunk. Mindenesetre az utóbbi időszak legnagyobb élményét adta ez a találkozás, hogy még nem felejtettek el.

- Más sportágbeliekkel talán valóban most találkozott újra, de az öttusázók között gyakran megfordult.

- Így igaz... A tavalyi, margitszigeti világbajnokságon is itthon voltam. Szülővárosomban, Berettyóújfalun, majd Cegléden, ahol fiatal éveimet töltöttem, díszpolgárrá választottak. De Korondi Grétivel, a Novák nővérekkel, Csermák Jóskával, a pólósokkal és a futballistákkal valóban most találkoztam ismét.

- Mikor járt itthon első alkalommal?

- Még 1964-ben... Pincérként kezdtem kinti életemet, de azután szerencsémre a sporttal kezdhettem foglalkozni, vagyis azzal, amihez értek. Frankfurtban az egyetem testnevelő tanára lettem, és első alkalommal az egyetem futballcsapatát vezettem Budapestre. Nem dicsekvésként mondom, de megnyertük a főiskolás tornát. Vezettem kosárlabdacsapatot, voltam "Bundestréner", vagyis állami edző Warendorfban, az öttusaközpontban, aztán a vívást választottam. Bánatomra a lovaglást abba kellett hagynom, mert nem volt rá lehetőségem.

- Mire emlékszik legszívesebben a kint eltöltött időkből?

- Engem kértek fel Warendorfban az öttusaközpont első vezetőedzőjének. Ám a kettős feladatba kicsit kezdtem belefáradni, és az 1969-ben, Budapesten, majd egy év múlva Warendorfban rendezett világbajnokság után le akartam mondani. Ez idő tájt érkezett ki Benedek Gábor barátom súlyos beteg kislánya gyógykezeltetésére, és meleg csákányváltással Gabinak adtam át az edzői marsallbotot. Én pedig megalakítottam az egyetem vívószakosztályát. Sokan megfordultak termünkben, az amerikai öttusa-válogatott versenyzői például visszatérő vendégek voltak.

- Mikor hagyta abba a munkát?

- Két éve, 73 éves koromban. Az ízületeimet egyre jobban éreztem, s úgy gondoltam, eleget dolgoztam. De nagyon nagy kedvvel, szeretettel csináltam, számtalan bajnok tette meg nálam a kezdő lépéseket.

- Hogyan vélekedik a mai öttusáról?

- Ez más, már nem az az öttusa, amelyet mi annak idején űztünk. Legfeljebb az úszás és a futás ugyanaz, ami bevallom, számomra annak idején kínlódást jelentett, hiszen négyezer métert változatos terepen kellett megtenni. Ez volt a leggyengébb számom.

- Előnyére változott a sportág?

- A változás szükségszerű volt. Azt mondanám, hogy egykori tanítványom, Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség jelenlegi elnöke az egynapos verseny bevezetésével megmentette az öttusát. Annak idején egy-egy lovasezred minden országban csaknem büszkélkedve bocsátotta rendelkezésre lovait az öttusázóknak. Hol vannak ma lovasezredekű A régi, klasszikus tereplovaglást felváltó, viszonylag kis területen zajló vadászugratás viszont a közönség és a televízió nézői számára is élvezhető. Az öttusa elvesztette eredeti, egykori filozófiáját. Alkalmazkodott az idők változásaihoz, igényeihez. Egynapos rohanás lett belőle, de a jelek szerint így megmarad az olimpia műsorán.

- Bohém, jókedélyű sportember volt. Felelevenítene egy régi, kedves történetet?

- Sok-sok bolondságban benne voltunk... Képzeljék el, egy ideig egy szobában üldögéltem Asbóth Jóskával, a világhírű teniszezővel és Kóczián Janival, az asztalitenisz-világbajnokkal a Petőfi Sportegyesület irodájában. Alig vártuk, hogy szegény Déri Robi, az elnök, kihúzza a lábát, s akkor mi is nekiindultunk. Fiatalok voltunk...

- Távolabbra is utazhattak.

- Helsinkibe, az olimpiára sehogyan sem akartak kivinni bennünket, mert Benedek Gabival együtt "cőgerek" voltunk, hadapródiskolába jártunk a háború előtt. Így azt mondták, osztályidegenek, megbízhatatlanok vagyunk. Szerencsénkre Lendvai Pál, a Vasas volt távfutója volt akkor a főtitkárunk, aki addig rágta Hegyi Gyulának, a Vasas vezetőjéből lett elnöknek a fülét, amíg mi is bekerültünk az utazók közé. Gyula bácsi azután váratlan győzelmünk nyomán nagyon megkedvelt bennünket. A következő évben Chilébe, a világbajnokságra is elkísérte a csapatot. Akkoriban bizony hosszadalmas volt, több napig tartott a repülőút. Buenos Airesben is eltöltöttünk egy napot. Így az utazás előtti szokásos politikai eligazításnál, amit az élsport akkori diktátora tartott, felhívta figyelmünket egy veszélyes fasisztára, aki Buenos Airesben él, és bizonyára meg akar környékezni bennünket. Vigyázzunk, még csak szóba se álljunk ezzel a népi demokrácia esküdt ellenségével. Buenos Airesbe érve azután könnyebb edzést akartunk tartani. Ajánlottak egy uszodát. Le is mentünk, úszkáltunk egy keveset, majd előkerült egy labda. Dobálni kezdtük. Erre odajött az uszoda vezetője, bemutatkozott, szívélyesen köszöntött bennünket és barátságos eszmecserébe kezdtünk. Mit ad Isten, Homonnai Márton volt ez a veszélyes ellenség, Komjádi Béla aranycsapatának a kapitánya, a kétszeres olimpiai bajnok, akivel még találkoznunk sem lett volna szabad...

- Egy éve azt mondta, fogyókúrába kezdett, mert sötét ruháját kihízta, s nem akart újat vásárolni. Mintha most újra fogyott volna.

- Egy éve, a világbajnokság tiszteletére valóban diétáztam. Saját elhatározásom alapján fogytam. Azóta orvosi tanácsra, illetve a kezelések nyomán vesztettem újabb kilókat. Hiába, a "ketyegő" is fárad, öregszik. A napokban jártam Préda István professzor úrnál, az egykori kiváló vívónál és műtétet javasolt. A szívem egyik billentyűje akadozik. Így januárban megműtenek.

- Itthon?

- Igen, vállalom a magyar "bicskát". S ez azt jelenti, hogy feleségemmel, Ellikével együtt most már végleg itthon maradunk.

Vad Dezső, Nemzeti Sport 2000.12.28.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK