FONTOS


 

Elbúcsúztatták Martinek Jánost
Arany-Kovács a Steffl-kupán


Világbajnokainknak nem volt jó hétvégéje, de ennek ellenére a férfiaknál így is magyar győzelemmel zárult a budapesti Steffl-kupa nemzetközi öttusaverseny: megismételve két évvel ezelőtti sikerét Kovács Gergely végzett az első helyen, a dobogó harmadik fokára pedig Komlósy Tibor állhatott fel, s a "páratlan" sorozatot az 5. helyezett Kállai Ákos tette teljessé. S hogy mi történt a tavalyi budapesti világbajnokság hőseivel? Legrosszabbul közülük Balogh Gábor járt, aki pénteken, a lövészetről a futásra tartva, karambolozott. Gépkocsija totálkáros lett, ő maga szerencsére nem, megúszta jelentéktelen sérülésekkel (egyébként vétlen volt a balesetben), de a versenytől kénytelen volt visszalépni. Akárcsak Sárfalvi Péter, aki a selejtezőben szenvedett kisebb sérülést. Madaras Ádám és Hanzély Ákos mind az öt tusát teljesítették, ám a várakozástól elmaradva a 12. illetve a 14. helyen végeztek. Hanzély azonban egyáltalán nem búslakodott, amit az is jelzett, hogy a zárószámot jelentő futásban a Micimackó történetéből ismert Malacka jelmezében szedte a lábait. (A versenybíróság azonban nem ismert tréfát, s nem megfelelő felszerelés címén pontlevonással büntette ...)

A női mezőnyben a győztes személyét tekintve sajnos csak annyi a magyar vonatkozás, hogy a brit kate Allenby edzője Németh István. A világbajnok Vörös Zsuzsának be kellett érnie a 4. hellyen, de arról szó nincs, hogy ezzel az olimpián is beérné.


Eredmények

Férfiak
  1. Kovács Gergely, 5525 pont
  2. Dovgal (fehérorosz), 5518
  3. Komlósy Tibor, 5508
  4. Clergeau (francia), 5487
  5. Kállai Ákos, 5470
  6. Tuudemann (észt), 5433
Nők
  1. Allenby (brit), 5357 pont
  2. Sulima (lengyel), 5325
  3. Malm (svéd), 5228
  4. Vörös Zsuzsanna, 5205
  5. Simóka Nóra, 5193
  6. Idzi (lengyel), 5191

Sztár Sport 2000/08


Minden idők egyik legeredményesebb öttusázóját, a kétszeres olimpiai bajnok Martinek Jánost illően búcsúztatták el a verseny végén
ÖTTUSA

KÉPEK

 
 
LINKEK