FONTOS


 

Kovács Gergely szerencsés páros évei
A fedettspecialista

+ Mondhatjuk, hogy az idénynyitó fedett pályás viadalt önnek találták ki? -- kérdeztük Kovács Gergelyt, aki vasárnap világ- és Európa-bajnokokat is megelőzve megnyerte a Steffl-kupáért kiírt csatározást.

-- Ha arra gondol, hogy két éve is én lettem az első ezen a versenyen, akkor igen. És érdekes, akkor is hasonlóan teljesítettem az öt számot, mint most. Csak az egyikben produkáltam kimagaslóan, ám egyikben sem szálltam el -- felelte a Honvéd-Steffl 24 éves versenyzője. -- De ha azt nézzük, hogy tavaly csak a mezőny második felében végeztem, akkor már nem egyértelmű az állítás. Igaz, a tavalyi gyenge szereplésnek megvolt az oka, hiszen a versenyre menet karamboloztam, és a baleset után álltam lőállásba.

+ Tovább folytatva az emlékidézést: kilencvennyolcban kiharcolta az Európa-bajnokságon való részvételt, tavaly viszont ön nélkül rendezték a világversenyeket.

-- Sajnos, valóban nem indulhattam egyetlen világversenyen sem... A vívásban tavaly nagyon visszaestem, és a lövészetem is kicsit gyengébb volt. Talán azért, mert a fizikai számokban jóval nagyobb munkát végeztem, és ez így hatott a technikai számokra. Egyébként meglett az eredménye az erőfeszítéseknek, mert a fizikai számokban előre léptem. És mostanra a vívásom is helyrejött, jól vívtam a váltóversenyen, az egyéni selejtezőben és a döntőben is.

+ Az évnyitó győzelem után megint következhet az Európa-bajnokság?

-- Mint mindig, idén is az a célom, hogy kijussak a világversenyekre. Mivel az olimpiai részvétel már szinte elérhetetlen, hiszen két kvótásunk már van, ezért marad a vébé és az Európa-bajnokság. Az azokon való részvételért folyik majd a válogatási harc a Világkupa-versenyeken. Nekem például legközelebb március közepén San Antonióban kell bizonyítanom.

+ Nem irigylem, nem vár könnyű időszak önre, hiszen az öttusa mellett az egyetemen is helyt kell állnia.

-- Utolsó félévemet töltöm az ELTE-n, ám az államvizsgámat valószínűleg télre halasztom. Magas szinten nem tudnék mindkét fronton helytállni, márpedig máshogy egyiknek sincs értelme.

*

Junior világbajnoki válogató viadal, Budapest

1. Ossik Gábor (Alba Volán) 5182 pont, 2. Málits (Alba Volán) 5058, 3. Halasi (UTE) 5021, 4. Horváth A. (Alba Volán) 5009, 5. Gyalog (KSI) 4974, 6. Kertész (KSI) 4894, 7. Halmai (Honvéd-Steffl) 4228, 8. Várbíró (Honvéd-Steffl) 4027

(füredi) , Nemzeti Sport 2000. február 22.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

   Kovács Gergely