FONTOS


 

Füri Csillát nem a terep, hanem jó eredménye lepte meg az Európa-bajnokságon
Nagy futás a gyilkos pályán


Volt idő, amikor a magyar női öttusázók közül Vörös Zsuzsanna vitte a prímet, világbajnokságon a dobogóra állt, majd világ- és Európa-bajnok lett. A székesfehérvári versenyzőnek azonban mostanában a világversenyeken nem igazán jön ki a lépés, Füri Csilla rendre előtte végez.

Az öttusába a négy év triatlonozás után két esztendővel ezelőtt, 2000-ben visszatért Füri az elmúlt héten a csehországi Ustí nad Labemben rendezett Európa-bajnokságon elért ötödik helyével a magyarok közül ismét a legeredményesebb volt.
- Az elmúlt sikeres esztendő után milyen formában, milyen reményekkel várta az új idény első nagy nemzetközi világversenyét?
- Jó időszakot tudhattam magam mögött, minden Világkupán az első tíz között végeztem. Madridban például annyira kijött a lépés, hogy a legbizonytalanabb számomban, a lövészetben sikerült százhetvenkilenc kört elérnem, ami nálam kiugró eredmény. Sajnos, akkor elrontottam a lovaglást, és ezzel lecsúsztam a dobogóról, de a hatodik helyemmel az erős mezőnyben így is elégedett voltam - mondta a női keret rangidőse.
- Az áprilisi székesfehérvári Világkupán a víváson úszott el a jobb helyezése.
- Sajnos nem sikerült még nyolcszáz pontot sem gyűjtenem. Kicsit elkeseredtem, de szerencsére a varsói versenyen újból elkaptam a fonalat, ráéreztem a ritmusra, ki tudtam használni az ellenfél hibáit. Ezt a formát át tudtam menteni az Eb-re is, és közepes lövészet után több mint kilencszáz pontot vívtam.
- Utólag kiderült, Ustí nad Labemben megint a lovagláson csúszott el.
- Azt a lovat kaptam, amellyel előző nap Fülep Sanyi lovagolt. Nem volt könnyű ló, három akadályt vertünk. Lovasedzőm, Balaska Zsolt megdicsért ugyan, de utólag belegondoltam, hogy ha nem hibázok, mert bevallom, két hibát az én számlámra kell írni, a dobogóra állhattam volna. Persze, az már más szituáció lett volna, és elképzelhető, hogy a többiek is másként futnak.
- Ön viszont megint fantasztikusat produkált a záró számban, a tizenegyedikről az ötödik helyre jött föl.
- El is fáradtam rendesen, ahogy még soha. Egyébként a város közepén kijelölt futópálya nekem nem okozott meglepetést, kétszer már versenyeztem rajta, tudtam, hogy végig betonra, emelkedőkre és lejtőkre kell számítanom.
- Mennyivel nehezebb egy ilyen gyilkos pályán futni?
- A jó futóknak mindegy, hogy milyen a pálya. Az ilyen emelkedős-lejtős sokkal inkább a gyengébb futókat veti vissza. Az volt a baj, hogy erőn felül kezdtem, ezért fáradtam el a végére ilyen nagyon. Bevallom, nem számítottam ilyen jó eredményre. A rajt előtt úgy számoltam, hogy legfeljebb a nyolcadik helyre jöhetek föl, mert lesz, akit beérek, viszont engem is megelőz a két angol lány. Végül ötödik lettem úgy, hogy csak a két angol volt jobb nálam a futásban, és ezzel maximálisan elégedett vagyok.

Két év múlva ősszel lesz a kontinensviadal

Az Eb idején tartotta soros éves közgyűlését az Európai Öttusaszövetség, amelyen elfogadták az elmúlt évi költségvetést és a jövő évi pénzügyi tervet. Véglegesítették a jövő évi versenynaptárt: 2003-ban a felnőtt Eb-nek júniusban Madrid, az ifjúságinak pedig Magyarország ad otthont. Császári Attila elnök elmondta, hogy a 2004-es esztendő menetrendjét megváltoztatják, mivel az az idény nagyon zsúfolt lesz. Az augusztusi olimpia a fő verseny, de előtte meg kell rendezni három, olimpiai kvalifikáló Világkupát, valamint az utolsó kvalifikáló állomásnak számító moszkvai világbajnokságot. Ebbe a sorozatba hiba lenne, de nem is lehetne beilleszteni az Eb-t, ezért a megszokott júniusi időpontról őszre helyezik.

Füredi Marianne, Nemztei Sport 2002.06.26

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Füri Csilla