FONTOS


 

Fülep Sándor, az idegenlégiós újpesti katona
Kossuth Lajost kísérgette

Görögországban nyaralt, de októberben újból visszatér a 2004-es olimpia színhelyére Fülep Sándor, a nemzetközi élmezőnybe idén berobbant fiatal öttusázó.

- Bár a szabadságomat Szalonikiben töltöttem, alig várom, hogy október legyen. Pálvölgyi Miklós kapitány ugyanis felhívott, hogy a görögök október közepén nemzetközi viadalt rendeznek, amelyen az idei világversenyeken egyéniben érmet szerzett versenyzők szerepelhetnek, vagyis Balogh Gabi és Horváth Viktor mellett én is indulhatok Athénban. A viadal után jutalomból még ott maradhatunk néhány napra, ismerkedhetünk az olimpia városával. Mivel még sosem jártam a görög fővárosban, méginkább várom az eseményt - mondta az UTE huszonöt éves, egyéni Eb-bronzérmes, csapatban és váltóban világ- és Európa-bajnok versenyzője.

- Kipihente magát a nyáron?

- Hát... voltak nehéz napjaim. Az öttusázókat gyakran hívják különböző filmekbe statisztálni, így a Hídember forgatására öcsémmel, Attilával, és Sárfalvi Petivel én is jelentkeztem. Ki is választottak minket, de furcsa módon nem vívnunk vagy lovagolnunk kellett, arra állítólag később kerül sor.

- Hát akkor mit csináltak?

- A filmbéli Kossuth Lajost kísérgettük. Rengetegszer vették fel a jelenetet, mi meg tetőtől talpig beöltözve masíroztunk a negyvenfokos hőségben. Senkinek sem kívánom azt az érzést, életem legrosszabb napja volt. Komolyan mondom, akkor az öttusát kevésbé fárasztónak tartottam, bár nem könny? sport. Szóval, nem török a filmsztárok babérjaira, de pénzszerzésnek nem volt rossz. Különösen a nyaralás előtt.

- Filmszínészi karrierje után mikor kezd az öttusával foglalkozni?

- Az átmozgató edzéseket már elkezdtem, heti háromszor futok és úszom. Aztán lassan a vívóterembe is lemegyek, ugyanis hétfőn megkezdték a világbajnoki felkészülést az "igazi" vívók, és részt vehetünk az edzéseiken. Bevallom, már hiányoznak az ötszámos edzések, hosszú volt ez a kihagyás.

- Pedig ön a júliusi világbajnokság után még "túlórázott" is, hiszen részt vett az augusztusi Világkupa-döntőn.

- És nagyon örülök, hogy ott lehettem Moszkvában - az ottani negyedik hely kicsit helyreállította az önbizalmamat. Tudja, az Eb-bronzéremnek nagyon örültem, de aztán a világbajnoki huszonnyolcadik hely elkeserített. Azt hittem, kiégtem, csak eddig bírtam. Aztán a Világkupán megint jól szerepeltem, az éremhez is közel álltam.

- Szóval, újra az öttusára koncentrál?

- Igen, már csak azért is, mert októberben indulok a katonai világbajnokságon. Martinek Jani kért meg, hogy "idegenlégiósként" segítsem a Honvéd csapatát, és én igent mondtam a felkérésre.

Négy magyar a világranglista első tíz helyezettje között

Fülep Sándor dobogós

A nemzetközi szövetség legrissebb, augusztus 31-ével lezárult világranglistája magyar szempontból kedvező változásokat hozott a júliusi versenyeket tartalmazó listához képest.

Az új lista már magában foglalja az augusztusi Világkupa-döntőt, és az ott elért negyedik helyének köszönhetően Fülep Sándor a nyolcadikról a harmadik helyre lépett előre. A Vk-döntőn aratott sikere után a litván Krungolcas átvette a vezetést - igaz, pontszáma megegyezik az Európa-bajnok honfitársáéval, Zadnieprovskiséval. A világbajnok Balogh Gábor legutóbb még negyedik volt, ám ő nem indult a Vk-döntőn, így nem tudta gyarapítani pontszámait.

A nőknél Füri Csilla legutóbb még 11. volt, ám a vk-döntőn elért 6. helyének köszönhetően ő is előrébb lépett.

A világranglista állása. Férfiak: 1. Edvinas Krungolcas (litván) 175 pont, 2. Andrejus Zadnieprovskis (litván) 175, 3. Fülep Sándor 159, 4. Eric Walther (német) 158, 5. Balogh Gábor 155, 6. Vadim Tkacsuk (ukrán) 152, ... 10. Horváth Viktor 150, ...23. Sárfalvi Péter 110, 24. Kovács Gergely 108, ... 33. Kállai Ákos 97, ...70. Komlósy Tibor 62, ...85. Kertész Ádám 52,... 156. Fülep Attila 25, ...183. Gyalog Zoltán 18, ...271. Horváth András 4, ...276. Csery Péter 3. Nők: 1. Stephanie Cook (brit) 180, 2. Georgina Harland (brit) 180, 3. Sian Lewis (brit) 170, 4. Caroline Delemer (francia) 162, 5. Paulina Boenisz (lengyel) 161, 6. Kate Allenby (brit) 159,... 10. Füri Csilla 134,...15. Vörös Zsuzsanna 125, ...24. Szathmáry Adrienn 110, ...47. Simóka Nóra 82,... 51. Pál Rita 66, 52. Vojtkó Edit 66, 65. Sasvári Éva 48, ...77. Fehér Noémi 36,... 99. Simóka Bea 28.

(füredi), Nemzeti Sport 2001.09.13.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Fülep Sándor