FONTOS


 

Ez lehet az utolsó ilyen esemény Szirákon
Üldözötté a legjobb ló

Többszörös világbajnok öttusázónk, Balogh Gábor is részt vesz a 17. alkalommal megrendezendő sziráki Hubertus Lovas Rókavadászaton, ami az indulók - volt öttusázók és öttusabarátok - számára idén is jó bulinak ígérkezik.

Balogh a héten elkezdte az edzéseket négy számban, és a jövő héttől már a vívás is szerepel a programban. Azért a vasárnapi rókavadászatot nem hagyja ki, itt legalább ő is kipihenheti a hét fáradalmait, és még lovagol is egy kicsit.


Balogh a rókavadászatban is megállja a helyét

A Sziráki-kastély ligetében a szabályok szerint egy helyi lovas rókafarokkal a vállán elindul a tisztáson, majd 30 lovas - a hagyományokhoz híven gyönyörűen felöltözve - üldözőbe veszi, és megpróbálja megszerezni a rókafarkat. Ehhez általában 20-30 perc szükséges, mivel az üldözött rendszerint a legjobb lovat kapja. Az esemény egyébként ezzel nem ér véget, a verseny után folklórműsorokat láthatnak, majd este a bálon szórakozhatnak a jelenlévők. Balogh mellett egyébként Császári Attila, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány és Rátonyi Gábor, a világbajnok edzője, a MÖSZ elnökségi tagja is a rókavadászok között lesz.

Az eseményre kicsit úgy készülnek a résztvevők, mintha az utolsó lenne, ugyanis a hírek szerint a tulajdonos értékesíteni akarja a Sziráki-kastélyt, és ebben az esetben a verseny minden bizonnyal megszűnne.

(rm), A színes Sport 2001.10.18

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

   Balogh Gábor