FONTOS


 








1960 Róma Budapest elől hódította el a XVII.játékok rendezésének jogát. Az olaszok nagy lendülettel, óriási befektetéssel készültek fel az olimpiára. Róma nemcsak a csúcsok, a méretek és a külsőségek, hanem a meglepetések olimpiája lett, és ez alól szinte egyetlen sportág sem jelentett kivételt.

Az 56-os forradalom után erősen meggyengült a magyar sport élvonala, rések támadtak az utánpótlásban is. Így a 16 nap alatt a kellemes meglepetések és a váratlan csalódások váltogatták egymást.

Az első aranyat Parti János kenus szerezte. Öttusázóink csapatban és egyéniben - Németh Ferenc - is győztek. A légsúlyú Török Gyula (Béka) kellemes meglepetést szerzett, mikor a döntő utolsó menetét végigtámadva a maga javára fordította az összecsapást. Kardozóink (balra) a szokásos formájukat mutatták, csapatban és egyéniben - Kárpáti Rudolf (jobbra) duplázott 1956 után - is nyertek. Ez már zsinórban a 7.olimpiai győzelme volt a kardcsapatnak.

kard60 Az 1956-os és 1960-as olimpia hőse: Kárpáti Rudolf (1920.Budapest) Sokféle sportággal megpróbálkozott. Belecsöppent a vívásba is, és egy évi versenyzés után már első osztályú versenyző lett. 1948-61 között 67-szer volt tagja a magyar kardvívó válogatottnak. Elvégezte a Zeneakadémia hegedű tanszakát. A muzsika mellett végig kitartott. A nemzetközi vívóéletben gyakran igénybe veszik óriási szaktudását, kiváló és elismerten pártatlan versenybírói rátermettségét.

RÓMA.1960

  Amikor a győztesből király lesz

 
KÉPEK

  

 
LINKEK