FONTOS


 








1896 1896.április 6-án, Görögország nemzeti ünnepén György király nyitotta meg az első újkori olimpiát. Sokan még nem ismerték fel az olimpia jelentőségét, így csak 13 ország alig 300 sportolója vett részt a játékokon. (Összehasonlításképpen: Barcelonában már 172 ország 10557 sportolója állt rajthoz.) A vendéglátók lelkesedése azonban a kis létszám ellenére is megteremtette a kellő hangulatot, s a kisebb rendezési hibák sem befolyásolták a sikert. Az első aranyérmet James Conolly (USA) hármasugró atléta nyakába akasztották.

A magyar csapat szerény, 8 főből álló legénysége derekasan helytállt, bár itthon nem sok reményt fűztek hozzájuk. Kint viszont annál nagyobb népszerűségnek örvendtek kék-fehér görög nemzetiszín szalagos szalmakalapjukkal és eredményeikkel. Számunkra április11. volt a nagy nap, ekkor szerezte önmaga és a magyar sport első és második olimpiai arnyérmét Hajós Alfréd (jobbra), vagy ahogy a helyi sajtó nevezte: a "magyar delfin". Száz méteres és ezerkétszáz méteres szabad stílusú úszásban lett első. A körülményekről illik annyit megemlíteni, hogy egy tengeröbölben, alig 10 fokos vízben rendezték a versenyszámokat.

A két aranyérem mellé egy ezüst és két bromzérem is jutott, így nem csoda, hogy a hazaérkezőket méltó ünnepélyességgel fogadták.

hajos Az 1896-os olimpia hőse Hajós Alfréd (1878.Budapest-1955.Budapest) volt, aki tornában, atlétikában, labdarúgásban is élvonalbeli sportoló volt, ez utóbbiban tagja volt az első magyar válogatott csapatnak is (1902). Bécsben 17 évesen bajnokságot nyert az akkor már évek óta úszó fiú. Elvégezte a Műegyetem építészmérnöki szakát, később sok sportvonatkozású és egyéb építészeti alkotásával keltett feltűnést (újpesti stadion, Nemzeti Sportuszoda, debreceni színház). Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervével az 1924.évi párizsi olimpia szellemi versenyén az építészeti kategóriában elnyerte az ezüstérmet. (Az első díjat nem adták ki.) A NOB 1953-ban olimpiai díszoklevéllel tüntette ki. Ő volt az első (és 2.) olimpiai bajnokunk.

arany Hajós Alfréd úszás 100 m gyors
Hajós Alfréd úszás 1200 m gyors
ezüst Dáni Nándor atlétika 800 m síkfutás
bronz Kellner Gyula atlétika maratoni futás
Szokoly Alajos atlétika 100 m síkfutás

ATHÉN.1896

  Tehéncsorda és feleség
  a győztesnek


 
KÉPEK

  

 
LINKEK