FONTOS


 

Kombinált EPO-teszt Sydneyben?

A NOB orvosi bizottságának keddi állásfoglalása szerint Sydneyben két teszt egyforma - pozitív - eredménye esetén lehetne minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy valaki EPO-t (erythropoietin) használt. A legnépszerűbb doppingszer kimutatását a vizeletanalízis, valamint a vérvételen alapuló vizsgálat kombinációjával végeznék.



A NOB orvosi bizottsága hét külső szakértővel együtt hétfőn és kedden tanulmányozta a francia és az ausztrál kutatócsoport által kidolgozott két módszert.

A szakmai állásfoglalást követően a NOB jogi bizottsága vizsgálja meg, hogy a módszerek alkalmazása nem sért-e személyiségi jogot, és a NOB álláspontja védhető-e egy esetleges per során. A végső szót a végrehajtó bizottság mondja ki az augusztus 28-29-i ülésén, Lausanne-ban.

A francia kutatók korábban azt szerették volna, ha a vizeletanalízist már a Tour de France profi kerékpáros körversenyen alkalmazzák, de a nemzetközi szövetség - arra hivatkozva, hogy további kutatásokra van szükség - nemet mondott.

Az EPO, azaz az erythropoitin mintegy 10-15 százalékkal növeli a teljesítményt azáltal, hogy hirtelen fokozza a vörösvértestek számát, így a vér oxigénfelvevő képességét.

[origo], 2000.08.01.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000