FONTOS


 

A 2008-as olimpia pályázói a NOB előtt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az első találkozóját tartotta a 2008-as nyári játékok megrendezésére pályázó tíz város képviselőivel, akikkel a kandidálás feltételeit, részleteit beszélték meg. A NOB-hoz a megadott határidőre Peking, Bangkok, Kairó, Havanna, Isztambul, Kuala Lumpur, Oszaka, Párizs, Sevilla és Toronto adta be a pályázatot.

Az érdekelteknek minden eddiginél több rostán kell túljutniuk. Először az illetékesek a minimális rendezési feltételeket vizsgálják meg, ilyen például a politikai és gazdasági helyzet, a játékok támogatottságának mértéke, illetve a pénzügyi garanciák. Az a város lesz augusztus végétől hivatalos jelentkező - tehát most még egyik sem az -, amely megfelel ezeknek a kritériumoknak. Elképzelhető, hogy valamelyik kandidálótól már ekkor el kell búcsúzni. A NOB-nak ez a döntése a megtakarításokat szolgálja, ugyanis az elbukóknak már nem kell több pénzt költeni az előkészületekre. Az állva maradók közül a teljes NOB 2001 júliusában Moszkvában titkos szavazással választ.

Arról már tavaly decemberben döntés született, hogy a vesztegetési botrányba keveredett olimpiai bizottság tagjai a pályázó városokba nem utazhatnak el. - Ha nincs utazás, nincs ajándék sem - jegyezte Francois Carrad, a NOB főtitkára. - A reformok óta teljes változáson mentük keresztül. Ez egy új NOB, ez egy új rendszer.

A tíz város Lausanne-ban megjelent képviselője örömmel fogadta a kandidálással kapcsolatos szigort. - Ez olyan mint maga a sport. Ha pontosan ismerjük a szabályokat, minden tisztább és világosabb lesz - mondta Sandra Levy, Toronto küldötte, gyeplabdázó olimpikon.

Jose Ramon Perez, a Kubai Olimpiai Bizottság elnöke szerint minden országnak joga van jelentkezni az ötkarikás játékok megrendezésére. - Kuba sportnagyhatalom, a sport az emberek mindennapjainak szerves része. Nem csak a világ gazdag országai pályázhatnak - így Perez.

Bicsaj Rattakul thaiföldi miniszterelnök-helyettes úgy véli, eddig mind a tíz város azonos "cipőben" jár: valamennyien boldogok, hogy az előzetes listán vannak. Mahmut Barakat, az Egyiptomi Olimpiai Bizottság tagja szerint Kairónak javítja az esélyeit, hogy Afrikából egyedül pályázott.

Az bennfentesek szerint Peking az egyik fő várományos. A kínai főváros csupán két szavazattal maradt el Sydney mögött az idei olimpiáért folytatott versengésben. Pályázatuk gyenge pontja a politikai helyzet, mivel a nemzetközi szervezetek szerint az emberi jogokat nem mindig tartják tiszteletben az országban.

Szintén az esélyesek között emlegetik Párizs városát, de a franciák helyzetét rontja, hogy 2004-ben szintén Európában, Athénban lesz az olimpia. - Párizs minden kritériumnak megfelel - fűzte hozzá Alain Geles, a Francia Olimpiai Bizottság főtitkára.

Toronto is optimista. - Úgy tűnik, van okunk a bizakodásra. Mint sportoló annyit mondhatok: sohasem lehet tudni, mi történik a végső sípszóig - nyilatkozott Levy.

A tíz város közül Bangkok, Kairó, Kuala Lumpur és Oszaka ezt megelőzően még sohasem jelentkezett az olimpia megrendezésére, ugyanakkor Párizs 1900-ban és 1924-ben már volt házigazda.

[origo], 2000. február 24.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000