FONTOS


 

Gécsek Tibor is helyezetlen
Túl sokat vártunk tőlük

A sokkoló szombat, a rúdugró Szabó Zsuszanna és Donáth Katalin, a hármasugró Czingler Zsolt és a hétpróbázó Ináncsi Rita kiesése, illetőleg dicstelen búcsúja után a kalapácsvető Gécsek Tiborra hárult a feladat a vasárnap esti döntőben, hogy valamit feledtessen az eddigi csapnivaló szereplésünkből, és helyreállítsa a magyar kalapácsvetés jó hírét, amelyet azért megtépázott a szombati selejtező. Arra, hogy a másik két indulónk, Németh Zsolt és Annus Adrián a miért maradt a jegyzetlenek között, arra hirtelenében senki sem tudott magyarázatot adni. Rövidzárlatra pedig nem ildomos hivatkozni egy olimpián, arról nem beszélve, hogy meglehetősen hosszú volt a szombati "áramkimaradás". Nagy volt a sötétség.

Nem vitás, súlyos teher nehezedettt Gécsekre, mert ha ő is helyezetlenül végez, akkor nem közepes, hanem kifejezetten gyenge szereplésről kell beszélnünk atlétáink kapcsán. Az elkövetkező napokban ugyanis nem lesz, nem lehet szép reményünk.

Persze, hol volt akkor még az a kalapácsdöntő?

A nap ezúttal is a selejtezőkkel kezdődött, s ott egyelőre minden úgy folytatódott, ahol az előző napon abbamaradt.

Megint a dobókör, amelyben csalódtunk már egyszer szombaton. Most a diszkoszvetők következtek, hogy két selejtező csoportban eldöntsék, ki térhet vissza a döntőre. Nos, a mieink nem.

Bár azután, amit bemutattak diszkoszvetés ürügyén, nem is lenne helyük a stadionban. A legrosszabbon már úgy tizenegy óra tájban túlestünk. Kővágó Zoltán járt ugyan háromszor is a dobókörben, de teljesen fölöslegesen. Mindhárom kísérlete érvénytelen volt. Mindannyiszor kilépett, a különbség csupán annyi volt a "kompozíció" eleje és a vége között, hogy az utolsó kísérlete után szándékosan tette a lábát a dobókör szélére, a szer ugyanis alig-alig repült túl a képzeletbeli félpályán. Csak az érthetőség kedvéért: a futballpálya fele átagosan ötven-ötvenöt méterre van az alapvonaltól, Kővágó selejtező csoportját pedig több mint 68 méterrel nyerték meg.

A magyar sportoló úgy bizonytalankodott a hatalmas termetű ellenfelek között a még hatalmasabb arénában, mint egy megszeppent ifiversenyző. A környezet agyonnyomta őt, arra sem volt esélye, hogy érvényes kísérlettel hagyjon jelzést maga mögött: emberek, azért én is jártam itt.

Mintha nem is szerepelt volna Sydneyben, az olimpián.

Máté Gábornak és Fazekas Róbertnek volt ugyan érvényes dobása, ezeket azonban jobb lett volna inkább otthon - mondjuk, egy szürkület előtti edzésen, lehetőleg zárt kapuk mögött - végrehajtani. Sajnos az Olimpiai stadionban elég sokan voltak, s tízezrek látták, hogy Fazekas szere 61.76-nál, Mátéé pedig 60.86-nál ér földet.

Hogy ez mennyit ér?

A tizennégy éves világcsúcsot ne számoljuk, bár a litván Virgilijus Alekna nemrégiben húsz centire megközelítette Jürgen Schult megdönthetetlennek vélt eredményét. Az olimpiai rekordot Atlantában állította fel egy másik német, Lars Riedel 69.40-nel. A selejtező szint 64 méter volt, de még 62.72 méterrel is be lehetett surrani a fináléba. A nyári válogatókon egymással rivalizáló dobóink méterekkel messzebbre vetették a diszkoszt, s akkor még abban reménykedtünk, lesz is mit aratni.

Lehet számolgatni a különbséget, s közben el lehet gondolkodni azon is, hogy ezek a fiatalemberek - ők is, mások is - vajon mit keresnek itt.

Sikerrel jutott viszont túl a délelőtti akadályon, az előfutamon a két 110 méteres gátfutó, Kovács Balázs és Csillag Levente. Az előbbi 13.82-vel harmadik lett a futamában, Csillag pedig - egy kiugrás után - 13.66-tal csak az ötödik helyen végzett, ám az ideje őt is "továbbrepítette" az erős futamból. A röppálya azonban gyors véget ért a középfutamok során. Előbb Csillag futott és búcsúzott, majd szinte lekopírozva a csapattárs teljesítményét, így járt Kovács is. A helyezésük egyforma volt, mindketten a hatodik helyen értek célba, Csillag ideje 13.75 volt, Kovácsé három századdal gyengébb.

Szegény ember vízzel főz. Schulek Ágoston, a szövetség elnöke, amikor atlétáink eddigi teljesítményről kérdeztük, ezt a kettőt emelte ki, mint aki jó teljesítményt nyújtott. Bár hozzátette azt is, hogy a gyenge eredmények után biztosan át kell gondolni, tökéletes volt-e a felkészülés.

A 400 gátas Bédi Tiborra a legnagyobb jóindulattal sem mondható, hogy mindent megtett a jó szereplés érdekében. A 62 versenyzőt számláló mezőnyben az 50. helyet szerezte meg a selejtezőben, s az idejével nem írta át a világranglistát. Az 51.54, mint tapasztaltuk, semmire sem elegendő.

Majd este, majd Gécsek, majd a kalapácsvetés. A sok-sok kudarc után vigaszt reméltünk az atlétikai versenyek harmadik napjának záró számától.

A kalapácsvetők sanyarú sorsra jutottak saját jóvoltukból. Túl nagyokat dobnak. Viszont nem mindig céloznak pontosan. Emiatt a legnagyobb versenyeken sem vállalják a szervezők azt a kockázatot, hogy a program közepébe illesszék be a dobók vetélkedését. Így vagy a matiné műsorára kerül ez a produkció, vagy miként a tavalyi, sevillai világbajnokságon, akkor léphetnek dobókörbe a nehéz emberek, amikor már minden elcsendesült az előtte még dugig telt arénában. Ezt a metódust követték az ausztrálok is, így az egyébként a délelőtt selejtezők iránt is feltűnően érdeklődő nézők már hazafelé indultak, amikor megkezdődött a finálé, s elsőként rögtön Gécsek Tibor neve került a táblára. A gond az volt, hogy az estével együtt megérkezett az eső is, amely miatt vizes, csúszós lett a dobókör, sok gondot okozva mindenkinek. Gécsek - a lelátón legalábbis ezt mondtuk, azt hittük - biztonsági dobással kezdett (75.25). Jó érzés volt ekkor a pozícióját jelző 1-es látni a neve mellett, ám a sorozat végén kiderült, ez a dobás csak a szerény hatodik helyhez elegendő. (Ki gondolta volna, hogy ezzel a helyezéssel két óra múlva akár ki is egyeznénk, mert akkor legalább pontszerző lenne az atlétánk...) A második körben messzebbre szállt a kalapács, 76.99-nél ért a fűbe, a baj csak az volt, hogy ezzel sem lépett előrébb, mert a többiek is kalapácsvetéssel töltötték az időt, amellett, hogy folyamatosan takarítói munkát is vállaltak a vizes betonkörben. Harmadikra tovább javított Tibor (77.70), de még ez is messze volt álmaink dobásától, amellyel legalább a dobogóra felkapaszkodhatott volna.

Az első három sorozat után már csak nyolcan folytathatták, s hiába állt el az eső, a remény egyre fogyott. Nem lehetett érzékelni Gécsekben a tüzet, az akarást, bár egészen biztosan mindent egy lapra tett fel, hiszen már a szombati selejtezők után elmondta, nagy szégyen lenne számára, ha érem nélkül utazna haza. Most aztán pironkodhat.

Negyedikre 75.81-et, ötödikre 77.06-ot, utolsóra - a legendás utolsóra. - pedig 76.82-t dobott, ami, miután a fehérorosz Asztapkovics is megelőzte, azt jelentette, hogy Gécsek pont nélküli helyen fejezte be azt az olimpiát, amely előtt a harmadik hely is a csalódást jelentett volna a számára.

Miközben mi bánkódtunk, már megkezdődött a lengyel fieszta. Szymon Ziolkowskit éltették: a 24 éves poznani sportolónak a budapesti Eb-n még a szerény ötödik helyezéssel kellett beérnie. Most kitűnő, 80.02-es eredménnyel szerezte meg az aranyérmet. A második helyre ugyancsak egy meglepetésember, az olasz Nicola Vizzoni érkezett 79.54-gyel, ami az egyéni csúcsa is. A legjobbkor. Pedig az eső akkor is esett, amikor ő dobott.

A tudósítás elején azt írtuk, hogy sokkoló volt a szombat.

A vasárnap nem kevésbé.


Korcsolyapályán

Sokkal okosabbak nem lettünk azután sem, hogy a versenyt követően beszélgetünk Gécsek Tiborral. Valójában nem tudott mit mondani, nem volt magyarázata a gyenge szereplésre.

- Nem tudom, mi volt velem, tényleg nem tudom - mormogta, miközben nagyokat hallgatott. - Az tény, hogy az eső a lehető legrosszabbkor jött, olyan volt a dobókör, mint a korcsolyapálya. Síkos, nyálkás, szinte szétcsúszott a lábam, amikor forogtam. Persze ez nem kifogás, mert mindenkinek esett az eső, mindenkinek csúszott a kör. Azt éreztem, hogy nem volt elég gyors a mozgásom, nem pörgettem fel a végét, ami nélkül nem lehet nagyot dobni. Az bennem volt, hogy nem én nyerek, de azt egy pillanatig nem gondoltam, hogy a lengyel versenyző viszi haza az aranyat.

Szóba került a folytatás is, s az, hogy miként lehet megemészteni egy ilyen kudarcot.

- Nehezen, nagyon nehezen, nem is tudom, hogy fel lehet-e egyáltalán dolgozni ezt az élményt. A folytatásról nem gondolkodtam még. Lesz holnap és holnapután is. Majd meglátjuk. - mondta a szombathelyi atléta, aki kellemetlen meglepetéssel szolgált saját magának a két nappal korábban betöltött 36. születésnapjára.


Téli olimpia

Sydneyben mindent megtesznek azért, hogy jól érezzék magukat a vendégek. Most például az északi féltekén élő sportolók kedvéért elintézték, hogy az ausztrál tavasz helyett az otthoni, őszi éghajlatot élvezhessék. Az atlétikai versenyen egy ideig csak fagyoskodtak a résztvevők, aztán már áztak is. "Ez a téli olimpia. Legalábbis semmi sem utal arra, hogy itt nyár lenne" - fakadt ki Mark Crear, a 110 méteres gátfutás atlantai ezüstérmese. Még szakágon belül is eltérőek a vélemények, hiszen a 400 gáton futamot nyerő Irina Privalova nem panaszkodott: "Odahaza, Moszkvában most egy fok van. Én szeretem ezt az időjárást."

A férfi magasugrásban az eső döntött az aranyérem sorsáról. Amíg csak csepergett, addig többen is gond nélkül vették az akadályokat. Az egyikük Szergej Kljugin volt, aki elsőként kísérletezhetett a 235 cm-en. Elsőre átjutott a magasságon, de amint landolt a szivacson, elkezdett ömleni az eső, s a riválisoknak esélyük sem volt a győzelemre. "Meg sem fordult a fejemben, hogy enyém lehet az aranyérem. Kár lenne tagadni, az eső miatt őrületes szerencsém volt" - ismerte el az orosz bajnok, míg a második helyre szoruló világrekorder, Javier Sotomayor csak ennyit mondott: "Esőben én vagyok a világ legrosszabb magasugrója!"

Vízválasztó volt a csapadék a kalapácsvetőknél is. "Tiszta lutri!" - fogalmazott tömören Igor Asztapkovics, a győztes lengyel Szymon Ziolkowski viszont érthetően nem sokat siránkozott, sőt azzal büszkélkedett, hogy csak egyetlen, a száraz talajon használható cipőt csomagolt be, ennek ellenére nyerni tudott. Még egy dobó akadt, aki nem panaszkodott a körülményekre. "Azt reméltem, talán bejuthatok a legjobb nyolc közé - nyilatkozta a meglepetésre ezüstérmet nyerő olasz Nicola Vizzoni. - Amikor azonban megláttam, milyen az idő, már tudtam, lehet keresnivalóm. Imádom, ha esik, olyan vagyok, mint Michael Schumacher."


Túlélőverseny

A női hétpróbázóknál általában az a győztes, aki a hét számban a legtöbb pontot gyűjti össze. Sydneyben - finom túlzással - az nyerte meg az aranyérmet, aki túlélte az erőpróbát. A címvédő szíriai Ghada Shouaa négy gátig bírta az olimpiai vetélkedést, aztán feladta a versenyt (mennyivel keményebben küzdött a mi Ináncsi Ritánk - ő még megpróbálkozott a magasugrással is.). A világbajnok Eunice Barber az első napot teljesítette, aztán jött a szomorú vasárnap: a távolugrás után sérülése miatt ő is elköszönt a mezőnytől. Az Európa-bajnokot is üldözte az átok, Denise Lewis, akinek a felkészülés során előbb a lábszárát műtötték, aztán a válla sérült meg, a távolugrás első sorozatában megrándította a lábát. Ettől kezdve őrületes fájdalmakkal küszködött, a gerelyhajítás előtt már a visszalépést fontolgatta, aztán mégis összedrótozták, s befáslizva végigszenvedte a befejező 800 métert. Megérte.

Mellesleg mi is jól jártunk. Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy Ináncsi ugyanolyan eredményt érhessen el, mint az olimpiai és a világbajnok.


Egy igazi japán siker

A japán női atlétika első olimpiai aranyérmét nyerte a maratoni győztese, Takahasi Naoko. Eddig Arimori Juko szerzett egy ezüstöt Barcelonában meg egy bronzot Atlantában a 42 km-es távon, s Hitomi Kinue ért célba második helyen az 1928-as amszterdami olimpia 800-as versenyében. Nem sok hiányzott most sem, ahhoz, hogy elmaradjon a keleti siker: egy túlbuzgó rendező már akkor Takahasi köszöntésére indult, amikor még egy kör várt az élen haladó futóra. Az utolsó pillanatban visszatartották a segéderőt a végzetes karamboltól, erre az illetékes annyira megilletődött, hogy a harmadikként befutó Joyce Chepchumbára nem figyelt, ezért a kenyai a táv teljesítése után újabb körbe kezdett.

Az élete öt maratonijából most a negyediken megnyerő Takahasi az első igazi aranyérmet szerezte hazája számára a 42 km-es számban. Az utolsó japán atlétikai aranyérmet olimpián 1936-ra teszik a históriáskönyvek, történetesen éppen egy maratonista állhatott fel a dobogó tetejére. Apró bibi, hogy az illetőt Son Ki Teinek hívták, Koreában született, ott is élt, csak abban a vérzivataros időszakban Japán éppen annektálta hazáját, így az agresszor zászlaja alatt, "japánosított" néven érte el a nagy diadalt. Son sosem mulasztotta el hangoztatni, hogy ő koreai, s igazán csak szülőhazájában ünnepelték sikerét. (Az egyik újság kiretusálta a dobogó tetején készült fotóról a japán zászlót, amiért börtön, s a lap betiltása volt a büntetés.)

Takahasi aranyérmével egy kellemetlen foltot törölt ki a japán sport a múltjából.


 
Férfiak

MAGASUGRÁS

Olimpiai bajnok: 1. Szergej Kljugin (Oroszország) 235, 2. Javier Sotomayor (Kuba) 232, 3. Abderrahman Hammad (Algéria) 232, 4. S. Holm (Svédország) 232, 5. K. Matusevich (Izrael) 232, 6. S. Strand (Svédország) és M. Boswell (Kanada) 232-232, 8. W. Kreissig (Németország) 229

KALAPÁCSVETÉS

Olimpiai bajnok: Szymon Ziolkowski (Lengyelország) 80.02, 2. Nicola Vizzoni (Olaszország) 79.64, 3. Igor Asztapkovics (Fehéroroszország) 79.17, 4. I. Tyihon (Fehéroroszország) 79.17, 5. I. Konovalov (Oroszország) 78.56, 6. L. Paoluzzi (Olaszország) 78.18, 7. Gécsek Tibor 77.70, 8. V. Maska (Csehország) 77.32

400 m. 1. elődöntő: 1. A. Harrison (amerikai) 44.53, 2. M. Johnson (amerikai) 44.65, 3. Haughton (jamaicai) 44.93, 4. Parrela (brazil) 45.17. 2. elődöntő: 1. Pettigrew (amerikai) 45.24, 2. McFarlane (jamaicai) 45.38, 3. Mokganyetsi (dél-afrikai) 45.52, 4. Mackowiak (lengyel) 45.53

110 m gát. 1. előfutam: 1. Crear (amerikai) 13.44, 2. Olijars (lett) 13.56, 3. Vander-Kuyp (ausztrál) 13.67, 4. Sehzue (libériai) 14.18. 2. ef.: 1. Dorival (haiti) 13.33, 2. Y. Hernández (kubai) 13.53, 3. Bownes (dél-afrikai) 13.53, 4. Balzer (német) 13.67, 5. Brown (trinidadi) 13.92, 6. Coghlan (ír) 14.03. 3. ef.: 1. A. García (kubai) 13.60, 2. Kiszlih (orosz) 13.77, 3. Kovács Balázs 13.83, 4. Grava (francia) 14.01. 4. ef.: 1. Schwarthoff (német) 13.55, 2. Kronberg (svéd) 13.58, 3. Trammell (amerikai) 13.59, 4. Pizzoli (olasz) 13.65, 5. de Souza (brazil) 13.70, 6. J. Jackson (Virgin-szigeteki) 14.05. 5. ef.: 1. A. Johnson (amerikai) 13.50, 2. Pecsonkin (orosz) 13.56, 3. NŐSenga (belga) 13.57, 4. Lichtenegger (osztrák) 13.65, 5. Csillag Levente 13.66, 6. Randriamihaja (madagaszkári) 13.86, 7. Greaves (brit) 14.01. 6. ef.: 1. C. Jackson (brit) 13.38, 2. Scigaczewski (lengyel) 13.53, 3. Giaconi (olasz) 13.62, 4. Woodley (kanadai) 13.71, 5. Tanigava (japán) 13.74

1. középfutam: 1. A. García 13.53, 2. Balzer 13.59, 3. Crear 13.60, 4. Pecsonkin 13.63. 2. kf.: 1. Dorival 13.49, 2. Bownes 13.54, 3. Scigaczewski 13.60, 4. Vander-Kuyp 13.62, . 6. Csillag Levente 13.75. 3. kf.: 1. Schwarthoff 13.54, 2. A. Johnson 13.55, 3. Kronberg 13.56, 4. Lichtenegger 13.73. 4. kf.: 1. C. Jackson 13.27, 2. Trammell 13.29, 3. Olijars 13.34, 4. Y. Hernández 13.40, . 6. Kovács Balázs 13.78

400 m gát. 1. előfutam: 1. Herbert (dél-afrikai) 49.25, 2. Goller (német) 49.32, 3. Mascsenko (orosz) 50.0. 2. ef.: 1. Mori (olasz) 49.35, 2. Gorban (orosz) 49.44, 3. F. Sanchez (dominikai) 49.70, 4. Young (ausztrál) 49.75, 5. Csen Tien-ven (tajvani) 49.93, 6. Keter (kenyai) 50.06. 3. ef.: 1. Taylor (amerikai) 49.48, 2. Morgan (jamaicai) 49.64. 4. ef.: 1. Muzik (cseh) 50.11, 2. E. Thomas (amerikai) 50.16. 5. ef.: 1. Rawlinson (brit) 51.30, 2. Januszewski (lengyel) 51.40, 3. Bédi Tibor 51.54. 6. ef.: 1. Al-Szomaili (szaúd-arábiai) 49.28, 2. Carter (amerikai) 49.41, 3. Myburgh (dél-afrikai) 49.57, 4. Rodrígues (portugál) 49.90. 7. ef.: 1. Matete (zambiai) 48.98, 2. Gorbenko (ukrán) 49.12, 3. Douglas (brit) 49.62

Diszkoszvetés. Selejtező. A-csoport: 1. Riedel (német) 68.15, 2. Kruger (dél-afrikai) 67.54, 3. Kaptyuh (fehérorosz) 65.90, 4. Sevcsenko (orosz) 65.29, 5. Dubrovscsik (fehérorosz) 64.03, 6. Schult (német) 63.76, 7. Tammert (észt) 63.52. Kővágó Zoltán érvényes kísérlet nélkül kiesett. B-csoport: 1. Alekna (litván) 67.10, 2. Tunks (kanadai) 64.40, 3. Setliff (amerikai) 63.25, 4. Washington (amerikai) 62.82, 5. Möllenbeck (német) 62.72, .8. Fazekas Róbert 61.76, .14. Máté Gábor 60.86


Nők

MARATONI

Olimpiai bajnok: Takahasi Naoko (Japán) 2:23:14 - olimpiai csúcs (régi: 2:24:52, Joan Benoit, 1984. augusztus 5.), 2. Lidia Slavuteanu-Simon (Románia) 2:23:22, 3. Joyce Chepchumba (Kenya) 2:24:45, 4. E. Wanjiru (Kenya) 2:26:17, 5. M. Biktagirova (Oroszország) 2:26:33, 6. E. Alemu (Etiópia) 2:26:54, 7. Jamagucsi E. (Japán) 2:27:03, 8. Ham Bong Szil (KNDK) 2:27:07, .17. Földingné Nagy Judit 2:30:54

HÁRMASUGRÁS

Olimpiai bajnok: Tereza Marinova (Bulgária) 15.20, 2. Tatjana Lebegyeva (Oroszország) 15.00, 3. Olena Hovorova (Ukrajna) 14.96, 4. Y. Aldama (Kuba) 14.30, 5. B. Rahouli (Algéria) 14.17, 6. C. Nicolau (Románia) 14.17, 7. O. Vaszdeki (Görögország) 14.15, 8. O. Rogova (orosz) 13.97

HÉTPRÓBA

Távolugrás. A-csoport: 1. Prohorova (orosz) 659, 2. Szazanovics (fehérorosz) 650, 3. D. Lewis (brit) 648. B-csoport: 1. S. Burrell (amerikai) 605, 2. Tigau (román) 601, 3. Ganapathy (indiai) 596. Állás öt szám után: 1. Szazanovics 4910, 2. D. Lewis 4853, 3. Prohorova 4807, 4. Wlodarczyk (lengyel) 4751, 5. Braun (német) 4688, 6. Specht-Ertl (német) 4615. Gerelyhajítás. A-csoport: 1. Mark (trinidadi) 48.99, 2. Teppe (francia) 46.98, 3. Azzizi (algériai) 46.28. B-csoport: 1. M. García (kubai) 50.31, 2. D. Lewis 50.19, 3. Braun 48.56. Állás hat szám után: 1. D. Lewis 5717, 2. Szazanovics 5654, 3. Prohorova 5571, 4. Wlodarczyk 5537, 5. Braun 5520, 6. Specht-Ertl 5334. 800 m. 1. futam: 1. S. Burrell 2:12.22, 2. Kovalenko-Blonszkaja (ukrán) 2:13.52, 3. Naumenko (kazah) 2:18.49. 2. futam: 1. Bacher (olasz) 2:09.08, 2. Korickaja (orosz) 2:09.77, 3. Kazanyina (kazah) 2:10.45. 3. futam: 1. Hautala (finn) 2:14.90, 2. Jamieson (ausztrál) 2:16.57, 3. RajamŠki (finn) 2:18.47. 4. futam: 1. Prohorova 2:10.32, 2. Wlodarczyk 2:12.15, 3. Roscsupkina (orosz) 2:12.24, 4. Specht-Ertl 2:16.25, 5. Szazanovics 2:16.41, 6. Nathan (amerikai) 2:16.67, 7. D. Lewis 2:16.83

Olimpiai bajnok: Denise Lewis (Nagy-Britannia) 6584, 2. Jelena Prohorova (Oroszország) 6531, 3. Natalja Szazanovics (Fehéroroszország) 6527, 4. U. Wlodarczyk (Lengyelország) 6470, 5. S. Braun (Németország) 6355, 6. N. Roscsupkina (Oroszország) 6237, 7. K. Specht-Ertl (Németország) 6209, 8. T. Hautala (Finnország) 6173

400 m 1. elődöntő: 1. Graham (jamaicai) 50.28, 2. Merry (brit) 50.32, 3. Seyerling (dél-afrikai) 51.06, 4. Kotljarova (orosz) 51.21. B-csoport: 1. Freeman (ausztrál) 50.01, 2. Guevara (mexikói) 50.11, 3. Ogunkoya (nigériai) 50.18, 4. Fraser (brit) 50.21

400 m gát. 1. előfutam: 1. Bidouane (marokkói) 55.38, 2. Batten (amerikai) 56.28, 3. Blackett (barbadosi) 56.31. 2. ef.: 1. Pernía (kubai) 55.53, 2. Meissner (német) 55.58, 3. Danvers (brit) 55.68, 4. Noszova (orosz) 56.11, 5. Scott (jamaicai) 56.17. 3. ef.: 1. Hemmings (jamaicai) 55.44, 2. Terescsuk-Antipova (ukrán) 56.27. 4. ef.: 1. Glover (amerikai) 55.76, 2. Urbansky (német) 55.93, 3. Torsina (kazah) 56.38. 5. ef.: 1. Privalova (orosz) 55.89, 2. Arnardóttir (izlandi) 56.30, 3. Tirlea (román) 56.40

Színes Sport 2000.09.25.



SYDNEY.2000

CIKKEK
KÉPEK

  

 
LINKEK

  SYDNEY 2000
  Gécsek Tibor