FONTOS


 








EPO-teszt Salt Lake Cityben

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése és három nemzetközi szövetség megállapodása nyomán a jövő évi téli olimpián is bevezetik az EPO-tesztet. A vizsgálat újdonsága az lesz, hogy csak a vérvizsgálat pozitív eredménye esetén vesznek vizeletmintát a gyanúsítottól.

A Nemzetközi Sífutó Szövetség, a Nemzetközi Biatlon Szövetség és a Nemzetközi Gyorskorcsolya Szövetség megállapodott abban, hogy a jövő évi, Salt Lake City-i téli olimpián a február 8-i nyitányt megelőzően 8-900 sportolónál EPO-tesztet végeznek el. Miután az EPO biztonságosan csak vér- és vizeletmintából együttesen mutatható ki, az illetékesek először vérmintákat vesznek, és gyanú esetén egészítik ki a másik összetevővel.

Patrick Schamasch, a NOB orvosi igazgatója elmondta, csak akkor alkalmaznának szankciókat a vétkes ellen, ha a vádat mindkét komponens pozitív eredménye alátámasztaná. "A fő elképzelés szerint az összes állóképesség szempontjából fontos sportágban mindenkit ellenőriznénk. Ha a vérvizsgálat pozitív, megnézzük a vizeletmintákat. Ez egy nagyon szigorú vizsgálat, amely eleget tesz a nemzetközi szövetségek kívánalmainak" - mondta Schamasch.

Közben az esztendő harmadik negyedévében a 880 doppingellenőrzés során hat amerikai sportolónál találtak tiltott szer használatára utaló jeleket, jelentette az Egyesült Államok Doppingellenes Hivatala. Közülük hárman tiltott stimulánsokat, hárman pedig szteroidokat használtak - igaz, ők az asztma ellen használatos salbutamolt szedték. A legtöbb vizsgálatot, szám szerint 109-et az úszók között végezték el, őket követték az evezősök (96) és a kerékpárosok (90).

Pincési László, SZTÁR Sport 2001.10.18.

Doppingrések Salt Lake Cityben

A februári Salt Lake City-i téli olimpia szervezőbizottsága szombaton bejelentette, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem lesz lehetőség arra, hogy valamennyi indulót a versenyek előtt doppingvizsgálatnak vessék alá.

"Szerettük volna mindegyik sportolót legalább egyszer ellenőrizni, de erre sajnos nincs lehetőségünk, több százan elkerülik a vizsgálatokat" - mondta Doug Rollins, a SLOC orvosi bizottságának vezetője, aki szerint elsősorban a kisebb nemzetek képviselői maradnak ki az ellenőrzésből. "Velük sokkal nehezebb felvenni a kapcsolatot, ráadásul többségük nem is rendelkezik napra lebontott felkészülési programmal, ezért sokszor nem tudjuk, hogy hol keressük őket. Most már elsősorban arra koncentrálunk, hogy megérkezésük után Salt Lake Cityben, lehetőleg még a rajt előtt részt vegyenek egy doppingvizsgálaton."

Rollins hozzátette: mindenkire így sem kerül sor, 2-300 olimpikon mindenképpen kimarad az ellenőrzésekből. Az olimpián összesen 2500-an mérik össze tudásukat.

[origo] 2001.10.20

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002