FONTOS


 








"Az olimpia kiváló választ ad majd az erőszakra"

Kedden hivatalos látogatáson fogadta George W. Bush amerikai elnök a téli olimpia szervező-, illetve az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának képviselőit. A beszélgetés fő témája a jövő februári, Salt Lake City-i téli játékok voltak, amely kapcsán a szervezők köszönetüket fejezték ki az elnöknek a közel 300 millió dolláros (83 milliárd forint) biztonsági befektetésekért, megbecsülésük jeléül az elnöknek és feleségének egy-egy olimpiai fáklyát és síkabátot adtak át.

A biztonság volt a fő témája annak a megbeszélésnek, amelyet George W. Bush kezdeményezett, és amelyre meghívást kapott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Sany Baldwin, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának első embere és Mitt Romney, a Salt Lake City-i szervezőbizottság vezetője. A játékok biztonságos lebonyolításában Utah állam nemzeti gárdája is szerepet vállal.

Rogge a NOB részéről köszönetét fejezte ki az amerikai elnök segítségéért, amiért a játékok pénzalapját 40 millió dollárral (11,1 millárd forint) megnövelte, elősegítve ezzel a korszerűbb biztonsági berendezésék beszerzését. "Olyan extra intézkedéseket vezettünk be, amelyek az olimpia szempontjából szükségesek. A játékok kiváló választ adnak majd az erőszakra. Abban abszolút biztos vagyok, hogy mindenki biztonságban lesz, noha minimális kockázattal mindig kell számolni" - mondta Rogge.

Az egyelőre teljesen kilátástalannak tűnik, hogy ókori mintára a játékok alatt minden háború szüneteljen. "Az a szó, hogy fegyverszünet, nem lehetséges", mondta Sean McCormack, a nemzetbiztonsági erők szóvivője, megerősítve a külügyminisztérium korábbi állásfoglalását, amely kimondta, az Afganisztán elleni hadműveletek folytatódnak. (Egyébként az afgán sportolók az egyetlenek, akiket hivatalosan is kizártak az olimpiáról.)

"Nagyon szívesen látjuk az afgán sportolókat a következő olimpián, de csak akkor, ha rendeződnek az ország bel- és külpolitikai viszonyai" - jegyezte meg Rogge.

Utah állam nemzeti gárdája is szerepet vállal a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i ötkarikás játékok biztonságos lebonyolításában: "Remélem, hogy februárban Salt Lake City lesz a világ legbékésebb városa" - kommentálta a bejelentést Mike Leavitt, Utah állam kormányzója. "A nemzeti gárda bevetésével tovább fokozódik a biztonság."

A sportolók és vezetők testi épségére, illetve a létesítményekre a katonák mellett 5-7 ezer rendőr vigyáz majd, 80 km-es körzetben repülési tilalom lesz érvényben.

Pincési László, SZTÁRSport 2001.11.28.

ATHÉN.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Salt Lake City 2002