FONTOS


 








Presztízscsata volt a javából
Véget ért a rossz sorozat

Ami még nem sikerült a kanadai uraknak, az összejött a hölgyeknek, akik csütörtök este remek kis mérkőzésen 3--2-re megnyerték az amerikaiak elleni (presztízs)döntőt, egyúttal ötven év után ismét olimpiai aranyéremmel ajándékozták meg a kanadai jégkorongsportot. (1952-ben, Oslóban természetesen a férfiak nyertek.) A juharleveles lányok ezt megelőzően nyolc alkalommal kikaptak fő-fő vetélytársuktól, ám éppen a legjobbkor sikerült megszakítaniuk e förtelmes sorozatot, egyszersmind visszavágtak a naganói téli olimpia fináléjában elszenvedett vereségért.

"Velünk együtt a közvélemény is úgy vélte, hogy ezt a meccset csakis mi nyerhetjük meg, éppen ezért rettentően le vagyunk sújtva" -- szomorkodott Angela Ruggiero, az amerikai válogatott védője, míg társa, a még csupán tizenhat esztendős Lyndsay Wall emígyen értékelt: "Összesítésben nyolc--nulla volt nekünk, és tényleg mindenki azt mondta, meglesz a kilencedik is. Azért jó nagy teher volt rajtunk, ami főleg a mérkőzés vége felé érződött rajtunk, talán emiatt nem tudtunk egyenlíteni."

Merthogy végig kiélezett küzdelem folyt a pályán, a bírók ráadásul mindent elkövettek annak érdekében, hogy segítsék a házigazdákat, akik az első harmadban kétszer is kettős emberelőnybe kerültek, gólt azonban egyik esetben sem tudtak ütni. Ellenben a kanadaiakkal, ők kétszer is kulcsfontosságú pillanatban vették be az ezt megelőző meccsein egy árva gólt sem kapó Sara DeCosta ketrecét. (Az amerikaiak mindössze egy gólt kaptak a döntőig, még Kínától, és egyszer sem voltak hátrányban!) Caroline Quellette a második perc végén közelről kotorta be a kapuba a korongot, 1--0-s vezetéshez juttatva ezzel Kanadát, egy másodperccel a második játékrész vége előtt (!) pedig Jayna Hefford volt eredményes, miután kézzel remekül tette maga elé a pakkot -- ezzel a góllal lett 3--1 a juharlevelesek javára. A befejező húsz percben gőzerővel rohamoztak az amerikaiak, és bő három perccel a rendes játékidő vége előtt szépítettek: Karyn Bye lövése után úgy került a kapuba a korong, hogy az útközben megpattant egy kanadai védő botján. A hajrában lehozták DeCostát, ám létszámfölényben sem sikerült szépíteniük a házigazdáknak.

"Ez a mi sportágunk, mi találtuk fel, ezért akartuk ennyire az aranyérmet. Odahaza mindenki hokilázban ég, nemcsak most, az olimpia ideje alatt, hanem úgy általában. El sem lehet mondani, mennyit jelent a kanadai embereknek a jégkorong" -- örvendezett Hayley Wickenheiser, akit a torna legértékesebb játékosának választottak meg, és akit Kanadában mindenki csak úgy aposztrofál: a női Wayne Gretzky. Wickenheiser társa, Kim St.-Pierre pedig a hokitorna legjobb kapusának járó címet vehette át.

Érdemes megemlíteni még, hogy a két észak-amerikai válogatott -- ellentétben az urakkal -- magasan a mezőny fölé nő, Salt Lake Cityben megszorongatni sem tudták őket, mi több, még sohasem szenvedtek vereséget más csapattól. A látottak alapján (korcsolyázás, technikai megoldások, összjáték) a többiek elképesztően messze vannak tőlük, és csak reménykedni lehet abban, hogy ez nem lesz mindig így. Egy idő után ugyanis túl unalmas lenne a kanadai--amerikai finálé.

JÉGKORONG. Nők

A 3. helyért: Svédország--Finnország 2--1 (2--0, 0--1, 0--0). G: Samuelsson (5:08, Andersson; 17:15 -- ee., Bergstrand) ill. Sikio (31:35, Laaksonen, Hanninen). Kapusok: Martin 32/33, ill. Puputti 18/20

Döntő: Kanada--Egyesült Államok 3--2 (1--0, 2--1, 0--1). G: Quellette (1:45, Piper), Wickenheiser (24:10, Goyette), Hefford (39:59, Kellar, Brisson), ill. King (21:59 -- emberelőny, Granato, Mounsey), Bye (56:27 -- ee., Mounsey, Potter). K: St.-Pierre 25/27, ill. DeCosta 26/29

OB: KANADA (Dana Antal, Kelly Bechard, Jennifer Botterill, Therese Brisson, Cassie Campbell, Isabelle Chartrand, Lori Dupuis, Danielle Goyette, Geraldine Heaney, Jayna Hefford, Becky Kellar, Caroline Quellette, Cherie Piper, Cheryl Pounder, Tammy Lee Shewchuk, Sami Jo Small, Colleen Sostorics, Kim St-Pierre, Vicky Sunohara, Hayley Wickenheiser), 2. Egyesült Államok (Chris Bailey, Laurie Baker, Karyn Bye, Julie Chu, Natalie Darwitz, Sara Decosta, Tricia Dunn, Cammi Granato, Courtney Kennedy, Andrea Kilbourne, Katie King, Shelley Looney, Sue Merz, Allison Mleczko, Tara Mounsey, Jenny Potter, Angela Ruggiero, Sarah Tueting, Lyndsay Wall, Krissy Wendell), 3. Svédország (Annica Ahlen, Lotta Almblad, Anna Andersson, Gunilla Andersson, Emelie Berggren, Kristina Bergstrand, Ann-Louise Edstrand, Joa Elfsberg, Erika Holst, Nanna Jansson, Maria Larsson, Ylva Lindberg, Ulrica Lindström, Kim Martin, Josefin Pettersson, Maria Roth, Danijela Rundqvist, Evelina Samuelsson, Therese Sjölander, Anna Vikman), 4. Finnország (P. Ahonen, S. Fisk, M-M. Halonen, K. Hanninen, S. Hoikkala, E. Laaksonen, T. Mertanen, R. Nieminen, M-H. Palvila, O. Parviainen, T. Puputti, K. Rantamaki, T. Reima, K. Riipi, P. Salo, H. Savikuja, H. Sikio, S. Sirvio, P. Vaarakallio, M. Voutilainen), 5. Oroszország (M. Barikina, J. Bialkovszkaja, J. Bobrova, T. Burina, I. Gasennyikova, J. Gladicseva, A. Homics, L. Misina, J. Pacskevics, O. Permjakova, K. Petrovszkaja, O. Szavenkova, Zs. Selcskova, J. Szmolenceva, T. Szotnyikova, Sz. Terentyeva, Sz. Trefilova, O. Tretyakova, T. Careva, I. Votyinceva), 6. Németország (M. Becker, B. Evers, S. Fruhwirt, C. Grundmann, S. Kinza, S. Kruck, M. Lanzl, N. Linde, C. Oswald, F. Reindl, N. Ritter, S. Ruckauer, A. Scheytt, J. Schreckenbach, E. Thyssen, M. Valenti, S. Wartosch-Kürten, J. Wierscher, R. Wolf, N. Ziegenhals)

Nemzeti Sport 2002.02.23.

SLC.2002

KÉPEK

  

 
LINKEK

  SLC.2002